Képes a Dortmund egy újabb sikerre? Jövőhéten újra az Európa Ligában szerepelnek, oda is kell az erő, ezt használná ki a Borussia Mönchengladbach. A Freiburg stabil középcsapatként  hazai pályán dominálna a Werder Bremennel szemben. 

Freiburg - Werder Bremen

Christian Streich 2012 óta irányítja a Freiburgot, sok csatált megélt már, voltak már másodosztályban is, de 2020-ig szóló szerződése van, töretlen a bizalom irányába. Idén amiben fejlődtek, az a hazai pályán nyújtott teljesítmény. Mindössze egyetlen vereség, az is egy 0-1 a Schalke ellen. Nagyon egyben van a védelem, mindössze hét gólt kaptak (legkevesebbet a bajnokságban), pedig az egyik legtöbb próbálkozás az ő kapujukat veszélyezteti. Az is igaz viszont, hogy jól blokkolnak, jól olvassák a passzolási sávokat. Alexander Schwolow a kapuban kiválóan véd, igazi falként szolgál, de ha rossz napot kap el. Most a Werder Bremen látogat hozzájuk, ők a kiesés ellen menekülnek. Elmúlt két találkozójukat egész jól abszolválták. A Wolfsburggal szemben domináltak első félidőben, elsősorban a szélről beívelt labdákra építettek. Volt itt kapáslövés utáni felsőkapufa, szögletből gól és egy pazar csavarás Kainztól. Az év elején szállított rengeteg döntetlen után megtanultak nyerni, szinte már csak a legjobbaktól kapnak ki (Bayern München, Leverkusen, Leipzig), érdemes lesz rájuk figyelni. 

Annak ellenére, hogy a Schalke otthonából is elhozták a győzelmet a brémaiak, nem kell egyből favoritnak gondolni őket a Freiburg otthonában. Főleg azért nem, mert a csapatkapitány Zlatko Junuzovic megsérült (Wolfsburg ellen két gólpasszt jegyzett), nélküle más lesz a vendégek támadójátéka. Amúgy sem azok a cselgépek (legkevesebb kisérletet mutatják be idegenben az összes csapatot tekintve), szóval érdemes a gólok irányába elmenni. Kevés találatban lehet fantázia, mivel a hazaiak sem viszik túlzásba az offenzív játékot (egyik legkevesebb kaput eltaláló lövéssel próbálkoznak), míg a vendégek feleslegesen nem fognak kitámadni. 

Mönchengladbach - Dortmund

Nagy mérkőzést nyert meg csütörtök este az Európa Ligában a Borussia Dortmund. Az Atalantát verték 3-2-re, Batshuay újra villant, most két góllal ő döntötte el a találkozót. Az előny azonban nem megnyugtató, elsősorban a két bekapott találat miatt. Megint volt egy rövidzárlat a védelemben, amit nagyon csúnyán megbüntetett Ilicic. Nagy kérdés, hogy így mennyi ereje marad a hétvégi bajnokira Stöger csapatának. Szerencsére a hazaiak pocsék formában vannak, három mérkőzés rúgott gól nélkülk. Thorgan Hazard büntetőt is hibázott, valami tehát a Gladbachnál sincsen rendben. Ezek alapján jó ötlet a BVB siker (2.23), mivel kezd kijönni a gödörből a Dortmund. Az áttörést nem csak Stöger hozta el, hanem Batshuay, aki jelen állapotában jobb, mint Aubameyang. Kapu előtt magabiztosabb, mezőnyben hatékonyabb, mint gaboni elődje, ahogyan labdák megtartása terén is. Pont erre van szüksége a vendégeknek. A gond a védekezéssel lehet, melynél Toprak vagy Sokratis is képes nagy hibákra. Ezek alapján jó lenne a mindkét csapat gólt szerez opció, de nem 1.46-ért. Sajnos így sok érték nincsen benne, ahogyan a 2,5 overben sem (1.58).

  • Bundesliga I. tipp

    Freiburg - Werder Bremen: 2,5 gól alatt

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés