Volt már korábban szó Matthew Benhamről, aki a sportfogadásból meggazdagodva, az ott kialakított analitikus szemléletét átvitte a futball világába is, a Brentford megvásárlásával. Az okos építkezés odáig repítette a klubot, hogy most a Premier League mezőnyében szerepelnek, következő ellenfelük a Wolves lesz.

2021 szept 18. 13:30

Benham esetében tényleg egyedi gondolkodásmód jusson eszedbe. Korábban például így nyilatkozott a győzelemről. "Nem csak az érdekel, hogy nyer vagy veszít a csapat, az sokkal jobban érdekel, hogy a teljesítményhez kötődő számok és mutatók hogyan alakulnak. Amikor rájuk nézek, azt akarom látni, hogy minőségi és valódi helyzetekből volt sok. Amikor például csatárt igazolunk, nem azt nézzük, hogy hányszor talált be. Őszintén, ez egyáltalán nem érdekel. Az fontos viszont, mennyire jól működik a csapatban, milyen a teljesítményének mutatója támadásban és védekezésben" - mondta Benham.

Az külön örömmel tölti el, és sikerként éli meg, ha egy korábban ismeretlen és egyre visszább eső játékosból faragnak sikeres focistát. Vegyük például Ivan Toney-t, jelenleg 25 éves, szinte teljes karrierjét kölcsönben töltötte, küldték tovább és tovább, sehol nem tudtak vele mit kezdeni. 2020-ban az angol harmadosztályból leigazolta a Brentford, a másodosztályban 45 találkozón szerzett 31 gólt. Kicsivel több mint egy év alatt, a harmadosztályból eljutott odáig, hogy a Premier League-ben gólt szerzett, és ennek köszönhetően döntetlent értek el az Aston Villa ellen.

Teljesen más úton halad a Wolves, ők úgy döntöttek, hogy a portugál és spanyol focit meghonosítják Angliában, leginkább a portugált. Az edzéseken talán már nem is beszélnek angolul, a hivatalos nyelv inkább a portugál. A latinosságból adódóan inkább játékos jellegű csapatnak mondanám őket, mintsem defenzívnek. Kapura lövések számában például a teljes mezőnyt figyelembe véve harmadik helyen állnak, megelőzve például a Chelsea-t is ebben a statisztikai mutatóban. Ami pedig egyértelművé teszi a portugál jelenlétet, az a cselek számába, ebben minden PL-klubot megelőznek, sokkal többször trükköznek, mint bármely klub.

Ehhez képes a Brentford inkább védekező, és effektív stílusra törekszik, lényegesen kevesebb csellel, egyéni megoldással és kapura lövéssel. Edzőjük ebben szeretne is fejlődni, legalábbis az utolsóban, tehát több lövést várna a csapattól. Azt gondolom kiegyenlített összecsapás lesz, a Wolves bár játékos, de sok egyéni hiba és kevésbé hatékony befejezés miatt, nem tud nyerni még esélyesként sem mindig, miközben a Brentford helyzetkialakítása és a támadásbeli tudása nem feltétlenül elég, egy képzettebb keret ellen. Végül úgy döntöttem, hogy a vendég lapok számára tippelek, de igazán jó megérzésem nincs, a találkozó viszont nagyon izgalmasnak ígérkezik.

  • Wolverhampton Wanderers - Brentford tipp

    Brentford legalább 3 lapot kap
    Unibet
    1.60

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés