Ilyen is ritkán fordul elő, de egyre nehezebb helyzetben vannak a spanyolok az Euroligában. A Barcelona szenved, ahogyan a Real Madrid is, nem beszélve a maradék három hispán klubról. Most egymás ellen javítanának, mivel csütörtök este Real Madrid - Barcelona lesz. 

Real Madrid - Barcelona

Szenved a két gigász. A katalánoktól ezt már tavaly megszokhattuk, de a Madridtól nem. Utóbbinál a sérülések indították el a lejtőn a csapatot, míg előbbinél hiába volt nyáron a nagy bevásárlás és fogadkozás, ugyanúgy nem megy semmi. Kicsit így felemás érzésekkel várhatjuk a csütörtök esti El Clásicót, mert mégis a legnagyobb rangadó ez kosárlabdában is, de most egyik csapat sincsen a csúcson. A nagyobb potenciál jelen pillanatban a Barcában van, mivel a Realnál a sérültek miatt kis túlzással, de Luka Doncic játékán múlik minden. A szlovén zseni ifjú kora ellenére egy igazi vezére a világ egyik legerősebb csapatának, vezeti az Euroliga pontlistáját, ugyanakkor ő sem gép. Hétvégén próbálták pihentetni a derbire, de a Murcia ellen majdnem kikaptak, így Doncic megint 32 percet töltött a pályán hosszabbítással együtt (pedig a padon kezdte a találkozót). 

Hangáék egy vereséggel hangoltak, megint a védekezés lett a klub gyenge pontja. Sito Alonso nem igazán tud semmit sem kezdeni ezzel a kerettel, pedig azért lássuk be, hogy a katalánok játékosállománya nagyon erős. Fogadás szempontjából érdemes lehet a dobok pontok irányába elmenni, mivel a győztes kiléte szempontjából bármi előfordulhat. A Barca képes lenne jobb védekezésre, de ezt ilyen rövid idő alatt nem lehet rendbe tenni, míg Pablo Laso alakulatának az első számú fegyvere Doncic és a betörései. Az onnan való kiosztásokból jöhetnek a triplák vagy a duplák. Védekezni ők sem nagyon tudnak, így a 167,5 pont feletti mérkőzés nem tűnik rossz opciónak (1.91).

Anadolu Efes - Baskonia

Törökországba látogat a Baskonia, ahol megpróbálná folytatni az elmúlt hetekben látott sikeres szériáját. Meg merem kockáztatni, hogy a baszkok vannak a legjobb formában a spanyol csapatok közül, már ami az Euroligát illeti. Jót tett nekik az edzőváltás, lett koncepció a játékukban. A bajnokság is egy öt győzelemből álló sorozatnál tartanak, szóval kezd helyrejönni Hanga Ádám egykori klubja. Pedro Martínezzel már csak a Fenertől és a Khimkitől kaptak ki, de ezek vállalható vereségek. Verték a Real Madridot 30-al, a Panát és a Zvezdát is. Változásokat eszközöltek a kezdőben is, hiszen több szerep jutott a francia Poiriernek és Voigtmannek is. Előbbi a palánk alatti védekezésért felelős (javult is a festékben nyújtott teljesítményük), míg utóbbi szét tudja húzni a védelmeket, mert jól triplázó center. Fontos húzások voltak ezek, mert több lepattanót szednek. A baszkok tehát elindultak felfelé, de ez a törökökre a legkevésbé sem érvényes. Védekezésük még mindig botrányos, az nem dob nekik minimum 80 pontot, aki nem akar. Legutóbb nyertek a Milanóval szemben hazai pályán, de ez csak egy kis sebtapasz számukra. Nagyon sokat gyengültek az elmúlt szezonhoz képest a törökök. A spanyolok szét fogják őket dobni. Palánk alatti játékban egyértelműen jobbak, ha pedig jönnek Grangertől, Timmától vagy Beauboistól a trojkák, akkor komoly zakóba futhatnak bele a hazaiak (1.97).

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés