Vasárnap véget ér a férfi kézilabdázás csúcseseménye, a franciaországi világbajnokság. A házigazda gallok magabiztosan jutottak a fináléba Szlovénia ellen, ahol ellenfelük az első döntőjére készülő Norvégia együttese lesz majd. A franciák hatodszor, vagy a norvégok először ülnek fel a világ trónjára?

Megvédi-e címét a francia válogatott?

Karabaticsék az egyenes kiesés szakaszban minden találkozójukat a végjátékban döntötték el végérvényesen, addig bírták erővel az ellenfelek, de az úgynevezett „money time” a gallok nagy erőssége. Ebben segít, hogy fizikailag ők a legjobbak a mezőnyben, rendkívül atletikusak, dinamikusak még az utolsó percekben is, mintha addig nem is mozogtak volna. Ráadásul elképesztően hosszú a kispadjuk, ha elindítják a második sort, talán ők is döntőztek volna. De mi is a második soruk? Az elődöntőben Omeyer, Abalo és Guigou is a padon kezdett, de Nikola Karabaticsot is hamar lekapták a pályáról az első félidőben. Didier Dinart nagyon jól rotálja a csapatot, és bárkit lehoz, ha nem megy neki a játék. Ami által nagyon frissek is a francia játékosok a torna ezen szakaszában is, az északiak viszont már jóval fáradtabbak lehetnek ebben a periódusban.

Abalo-Luc-kezilabda-006

Luc Abalo. Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com

A norvégoknál ez lehet problémásabb, mivel a kispadjuk meg sem közelíti a franciák lehetőségeit, a kezdőjük viszont bivalyerős. Sebességben itt viszont már nem valószínű, hogy dominálni tudnak majd, de a védelmük is alaposan meg fog izzadni a fantasztikus képességű gall játékosok ellen. A francia-svéd találkozóhoz hasonló rohanást várok majd itt is, amiből sok gól születhet majd. A kulcskérdés Sander Sagosen kikapcsolása lesz majd, hiszen a nyártól már a PSG-ben játszó zseni a norvégok fazonszabásza. Didier Dinart, a franciák szövetségi kapitánya a világ egyik legjobb védője volt, így jól tudja, hogyan kell kikapcsolni egy adott játékost. A Luka Karabatic hiányában is remekül megszervezett francia védelemnek biztos lesz valami megoldása a „Sagosen-problémára”. Nélküle jóval veszélytelenebb lesznek a norvégok, Myrhol és a szélsők sem lesznek majd úgy elkényeztetve labdával, de a lövőknek sem lesz akkora terük, ha Sagosen nem rántja össze a „kékek” falát. A csoportmérkőzések alatt egyébként már találkozott egymással a két együttes, ott nagyon jól tartották magukat Sagosenék, de végül háromgólos vereséget szenvedtek. Úgy vélem most is hasonló különbség lehet a két gárda között, a hajrában felőrli majd ellenfelét Franciaország.

Kevés gólon maradhatnak a norvég játékosok

Ezt követően nézzük a játékos speciális fogadásokat. A norvégok harmadik számú irányítója Goran Johannessen (Sagosen és O’Sullivan is sokat játszik balátlövőben az irányítók közül). A GOG játékmestere az eddig nyolc találkozón 10 gólt szerzett, ami 1,25-ös átlagnak felel meg. Azonban a kulcsmeccseken nem nagyon jut szerephez, a macedónok ellen is akkor jött, amikor már eldőltek a lényeges kérdések. A döntőben szinte biztosan a legjobb sorával játszatja le a meccset Christian Berge, a norvégok szövetségi kapitánya. Amennyiben szorosan alakul a találkozó –amire jó esély van-, akkor epizódszerepet kap majd Johannessen, így meglepő lenne, ha két gólt tudna szerezni a franciák ellen.

Espen Lie Hansen a kezdeti gyengélkedés után egyre jobb formába lendül. A balátlövő góljaira szüksége is lesz Norvégiának, ha meccsben akar maradni a franciák ellen. Lie Hansen technikás átlövőnek számít, ami mellé iszonyatos erejű bombák társulnak. Gond nélkül tüzel, ha a legkisebb lehetőséget is látja, ráadásul a francia védelem „gyengébbik” oldalán is támadhat, ha minden a papírforma szerint lesz, akkor a viszonylag alacsony Porte-al szemben (190 cm). A két együttes tavalyi Eb-találkozóján négy gólig jutott, ez most is teljesen reális opciónak tűnik az esetében. A gall védelem elsősorban úgyis Sagosenre figyel majd, így Lie Hansennek talán könnyebb dolga lesz majd. A norvégok lerohanásainál is rendre felér a támadásokhoz, így azok befejezésénél is betalálhat majd.

Lie-Espen-Hansen-kezilabda-001

Espen Lie Hansen. Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com

Kent Robin Tönnesen Reinkind sérülése miatt az elsőszámú norvég jobbátlövő lett a tornán, de ahogy teltek a meccsek, a fiatal Tangen egyre nagyobb szerepet kapott mellette ezen a poszton. Tönnesenre egyébként is jellemző, hogy akkor is tüzel, ha nem igazán megy neki a játék, de Berge most már simán le tudja kapni, hiszen Tangen közel azt a szintet tudja hozni. A tornán egyébként is csak 18 gólt szerzett a Füchse Berlin lövője. Ráadásul most a világ egyik legjobb védőjével találja magát szemben, hiszen kettesben Nikola Karabatic áll majd előtte. Egy az egyben esélytelennek tűnik, hogy megverje a franciák klasszisát, míg átlövésből nem tűnik valószínűnek, hogy megszórja Omeyert vagy Gerardot a kapuban, így a 2,5 gól alatti határ jó opciónak tűnik.

Van egy harmadik fogadás is egy bizonyos gólszám alatti opcióra. A franciák egyik legjobbja Nedim Rémili, a PSG félelmetes kezű jobbátlövője. Eddig 3,6 gólos átlagot tudhat magáénak, általában a második játékrészben szokta megszórni az ellent. A szlovénok elleni elődöntőben Dipanda kezdett, de a döntőben szinte bizonyos, hogy Porte lesz a kezdő jobbátlövő, mivel Abalo csak csere volt az elődöntőben, így Porte kezdett jobbszélsőben. Ezáltal Rémili Porte és Dipanda társaságában osztozik majd a perceken, éles helyzetben viszont Porte számít a legmegbízhatóbb lövőnek, nagy meglepetés lenne, ha 30 percnél többet lenne a pályán Rémili. Ennyi idő alatt pedig minden lövésének ülnie kell az egyébként kiváló norvég védelem ellen, hogy átlépje a 4,5 gólos határt, úgy gondolom, hogy ez nem fog sikerülni az ifjoncnak.

Borítókép: Nikola Karabatic. Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com

Amerikai álom nyereménysorsolás

Fogadj az Unibetnél legalább 5€ értékben NHL, NBA, NFL vagy MLB-meccsekre, hogy részt vehess a nyereménysorsoláson, és 500€-t vághass zsebre. A heti sorsolásokon tíz játékos fog osztozni az 5000€-s nyereményalapon.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Franciaország - Norvégia, Franciaország -1,5 gól
    1.48 Bet365
  • Goran Johannessen 1,5 gól alatt
    1.55 Unibet
  • Espen Lie Hansen 2,5 gól felett
    1.72 Unibet
  • Kent Robin Tönnesen 2,5 gól alatt
    1.75 Unibet
  • Nedim Rémili 4,5 gól alatt
    1.57 Unibet