Az előttünk álló hétvégén kezdetét veszi a dartsvilágban az év talán egyik legjobban várt eseménye a Grand Slam of Darts elnevezésű major-torna, melynek különlegessége, hogy a porondon együttesen lépnek fel a PDC és a BDO legjobb játékosai! A verseny létrejöttéről, illetve egyedülállóságáról már tavaly részletesen írtam, így aki szeretne több háttérinformációval rendelkezni, az ITT rögtön utána is olvashat a részleteknek! Az egy hétig tartó torna beharangozó posztjában bevezetésként ismeretek néhány érdekességet, valamint a szombati napról egy-két mérkőzést is tüzetesebben górcső alá veszek!

Érdekességek a torna kapcsán

A küzdelmeknek megszokottan 32 versenyző indul neki. Ezek közül 24 játékos a PDC, míg a maradék 8 delikvens a BDO égisze alatt dobálja a nyilakat. A tavalyi évtől eltekintve most nem kívánom a csoportok felosztását részletesen felvázolni, ezt bárki áttekintheti a neten több helyen is. A menetrendet tekintve az első 3 napon a csoportok körmérkőzései lesznek terítéken. A csoportmeccsek szerdáig tartanak, aztán a hét közepétől megkezdődnek az egyenes kieséses mérkőzések a nyolcaddöntőkkel! A csoportmeccsek érdekessége, hogy a megszokott 6 nyert legig tartó párharcok a Grand Slam esetében csupán 5 nyert legig tartanak, ami fogadási szempontból nem mindegy!

Waites-Scott-darts-001

Scott Waites egyedüli BDO-sként mondhatja el magáról, hogy megnyerte a Grand Slamet! (Fotó: 13bobby/Flickr)

A verseny 2007 óta íródó történetében egyébként eddig mindössze egyetlen BDO-s siker született, s a "B" csoportban található Scott Waites nevéhez fűződik ez a mindmáig páratlan tett még 2010-ből! Tehát a PDC-s hegemónia immár 5 éve tart, s bizony idén is nagy meglepetés lenne, ha valaki egyáltalán az elődöntőig beverekedné magát a BDO-sok közül! Az eddigi tornagyőztesek rangsorát egyébként Phil Taylor vezeti a maga 6 győzelmével, illetve Grand Slam-győztesnek mondhatja még magát rajta és az imént tárgyalt Scott Waitesen kívül Raymond van Barneveld, s a tavalyi évben feliratkozott a dicsőségfalra Michael van Gerwen is! A címvédő egyébként most is toronymagas esélyese a tornának, végső diadalára például - egyébként reálisan - már-már nevetségesen alacsony szorzót kínál a bet365 (1,72). Fogadási szempontból egyébként érdekes opció lehet a csoportgyőztesekre való fogadás, amit tavaly előreszeretettel ajánlottam a beharangozó cikkben, most viszont bizonyos topplayerekre vagy értéktelen szorzót kínálnak, vagy bizonyos kvartettek esetében túl rizikósnak tartom ezt a lehetőséget, így előzetesen ezen a téren jóslatokba nem bocsátkoznék. Inkább lássuk, hogy a szombati nyitónapról melyik meccseket néztem ki elemzésre!

Mensur Suljovic - Danny Noppert

Első mérkőzés, amin megakadt a szemem az utóbbi időben már-már klasszis formában dobáló Mensur Suljovic, illetve BDO-s ellenfelének, Danny Noppertnek a párharca volt. Az osztrák játékossal egyre többször foglalkozom a posztokban, ugyanis az utóbbi 1-2 évben komoly fejlődésen ment keresztül. Idén ez már egy European Tour győzelemmel, valamint október végén az EB-n való döntőzéssel is megmutatkozott! Nemcsak az eredményei javulnak, hanem a meccsek során mutatott átlagai is drasztikusan növekednek. Egyre gyakrabban tesz lesz az asztalra 100 feletti értékeket, ami igazán megsüvegelendő, s csak a legjobbak jellemzői! Véleményem szerint, ha így folytatja, ő lehet a jövő évi Premier League egyik újonca, illetve meglepetésembere! Ellenfeléről a 25 éves holland Noppertről sajnos nem sokat tudok, mivel a BDO eseményeit nem követem, illetve nem is nagyon lehetséges ez a VB-t leszámítva. Annyit tudtam róla összeszedni a neten, hogy 2013 körül érte el első komolyabb eredményeit a BDO-nál, illetve idén tornagyőzelmet tornagyőzelemre halmoz (German Open, Scottish Open stb). Tehát elviekben még akár Suljovicra is veszélyes lehetne, ha az osztrák nincs észnél a meccs kezdetétől! A PDC-s versenyek légköre és színvonala azonban jóval komolyabb, mint a társszervezetnél rendezett megmérettetések, s mivel Noppert első ízben tapasztalhatja meg játékosként ezt az atmoszférát, bízom a rutintalanságában és esetleges lámpalázában! Suljovicnak ezt illene húznia! Tipp: 1 (1,36).

Michael van Gerwen - Martin Adams

A két szervezet elsőrangú játékosa csap össze már a nyitónap esti szakaszában! Ugyebár Gerwent a darts követőinek nem kell bemutatni. A kopasz holland a PDC ranglistájának 1. helyezettje, idén minden major-tornát behúzott, emellett rengeteg kisebb tornán is magasba emelhette a trófeát....egyszóval vannak a PDC-nél a halandó playerek és van a zöld mezes földönkívüli. Nem lesz tehát egyszerű a bemutatkozás Adamsnek a mostani tornán. Mindenesetre személy szerint nagyon örülök, hogy tavaly után idén is vállalta a Grand Slamet, főleg annak tudatában, hogy a közelmúltban prosztatarákot diagnosztizáltak nála. Nem mindennapi sportember, aki ilyen problémák mellett képes tábla elé állni! A közönség alapból nagyon kedveli az angolt, így meg aztán pláne szorítani fognak érte! Előre szólok, ha a meccs közben a dobásainál farkasvonyításra hasonlító hangorkánt érzékeltek, azok az ő drukkerei, akik így tisztelegnek "Wolfie" előtt! Tavaly, karrierje során beadta a derekát a PDC-nek egy Grand Slam erejéig, s bizony nagyon komoly teljesítményt tett le az asztalra! Adams ugyanis sok éven keresztül rossz véleménnyel volt a PDC-ről a múltból fakadó konfliktusok miatt, de úgy fest tavaly át tudott lépni ezen, és bizonyította, hogy ennél a szervezetnél is könnyedén megállná a helyét! Én bízom a jó szereplésében, s reményeim szerint ha Gerwent nem is tudja elkapni, de 2. helyen a csoportból továbbjut! A meccs kapcsán pedig remélem, hogy a BDO-s legenda akár 2 leget el tud venni a PDC jelenlegi koronázatlan királyától! Tipp: Adams +3,5 hendikep (1,57).

Brendan Dolan - Max Hopp

Végezetül észak-ír - német csörtével zárom a Grand Slam első posztját! Ennek keretében a rutinos Brendan Dolan ütközik meg a tavalyi ifjúsági világbajnokkal, Max Hoppal! Amit a két játékosról tudni érdemes, hogy Dolan volt a darts-történelemben először, aki a 2011-es World Grand Prixen elsőként dobott dupla be-, illetve kiszállós szisztémájú mérkőzésen 9 nyilast tévés meccsen, így rögtön magára is aggatta a "The History Maker" becenevet. Legjobb formája is nagyjából erre a periódusra tehető, mostanság kissé szürke egérnek számít a mezőnyben, bár a legutóbbi World Series of Dartson Simon Whitlock ellen egész szép játékot mutatott. Ami pedig Max Hoppot illeti, talán a legfiatalabb tagja a PDC-s mezőnyének, most töltötte be mindössze a 20. életévét, ennek ellenére már 2-3 éve rendszeresen kvalifikálja magát a nagyobb tornákra! Nem kétség, hogy a németek legnagyobb sztárja lehet a jövőben, s ha nem akad meg a fejlődése még sokra viheti! Tehát a rutin és a fiatal lendület találkozik össze egymással szombat este, ahol nehéz lenne megmondani, ki távozhat győztesen, viszont nem számítunk könnyű mérkőzésre, így én a legek terén való fogadást részesítem előnyben. Véleményem szerint 8 leg beleférhet ebbe az összecsapásba. Nem hinném, hogy könnyen elintézné valamelyik a másikat, egy 5-3-as eredményt teljesen reálisnak érzek ebben a meccsben. Tipp: legek száma 7,5 over (1,66).

  • Darts - Grand Slam tipp

    Mensur Suljovic - Danny Noppert 1

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés