Az ázsiai Bajnokok Ligája árnyékában péntek kora délután lép pályára a Changchun Yatai, mely csapatnak a tagja Huszti Szabolcs is. A Tianjin Tedához látogatnak, ahol Obi Mikelék a kiesőhelyektől menekülnek. Kinek akarata érvényesül a találkozón?

Huszti és a Changchun

Június folyamán elkapta a fonalat a Changchun, Huszti Szabolcs is egyre jobban kezdett el játszani, a csapat egyik legjobbja volt, aztán jött július végén a térdsérülés. Ez nem csak az ő, de a Yatai számításait is keresztülhúzta, ugyanis a magyar játékost Németországban megműtötték, jó eséllyel pedig a szezon hátralévő részében nem játszhat. Gólokat lőtt, gólpasszokat adott, illetve stabilitást hozott a középpályára. Igazán fontos láncszeme volt a kezdőnek. Jól mutatja ezt, hogy azóta csak egyszer nyert a Yatai, ami nem túl biztató. Főleg pontrúgások révén voltak erősek (szögletek, szabadrúgások, büntetők), de ezekből mostanság nem mindig jönnek a gólok, így próbálnak a nigériai középcsatár, Ighalóban bízni. Legutóbb a listavezető Guangzhou védelmét alaposan megforgatta, de ez is kevés volt a végső sikerhez. A Changchun védelme ugyanis az utóbbi időben átjáróház, főleg a széleken lehetett megbontani a hátsó alakzatot. Szinte minden meccsen betalál az ellenfél a hálójukba, nagyon ritkán fordul elő, hogy lehozzák kapott gól nélkül a találkozót. Husztin kívül komolyabb sérült nincsen a vendégeknél, bár Marinho eléggé nagy rúgás kapott a lábára a legutóbbi bajnokin. Ennek ellenére játszani fog a szélső, aki Tan Longgal és Ighalóval kiegészülve alkotják a támadószekciót. A helyzetkihasználásaik nem a legjobbak, de azért sikerül betalálni a meccseken legalább egyszer. 

Borzalmas helyzetkihasználás

A Tianjin Teda kerete első ránézésre nem is fest rosszul, hiszen John Obi Mikel (Chelsea) neve sokaknak lehet ismerős, de Nemanja Gudelj is játszott már európai élcsapatban (Ajax). Brown Ideye az Olympiakosztól érkezett a csatársorba, de azóta már a B-csapatba száműzték. Ideye ideje tehát lejárt, helyén a csatársorban szerepet kapó Mbaye Diagne pedig nem váltotta meg a világot. A robosztus támadó borzalmas helyzetkihasználása révén nem szerzett gólt, helyette már a 20 éves Yang bizonyíthat. 

Obi-Mikel-John-NGR-004

John Obi Mikel. Fotó: AGIF/Shutterstock.com

Ilyen előjelek után joggal merül fel az emberben, hogy akkor mégis miért csökkent a Tianjin Teda szorzója 2.30-ról 1.83-ra? Új edzője van ugyanis a csapatnak. A vezetőség megunta a vergődést és a rutinos Uli Stielikét ültették le a padra. Neki kell tehát bent tartani a gárdát, ami nem lesz egyszerű. Én amondó vagyok, hogy ilyen kerettel kezdetben azt az óvatosabb játékot fogja erőltetni, amit a dél-koreai válogatottnál is megvalósított a kinevezése után. Lesz egy masszív középpályája Mikellel és Gudeljjel, a védelem eddig sem volt annyira gyenge, elől kéne javítani, de a góllövés nem megy egyik napról a másikra.

 

Mi lesz Stielike első kínai bajnokiján?

Minden pontra szüksége lenne tehát a Tianjinnak a bentmaradáshoz, de ez nem lesz egyszerű, pláne klasszikus támadó nélkül. Eléggé súlytalan elől a hazai csapat, hiába dolgoznak ki 14-15 helyzetet, ebből jó, ha egyet be tudnak rúgnak. Oké, a másik oldal sem remekel ezen a téren, de Ighalóék azért jóval veszélyesebbek a kapu előtt. A nigériai csatár már 11 gólnál jár, mostanság nem is játszott rosszul, szóval gondot okozhat a hazaiaknak. Stielike 4-5 nap alatt nem tud csodát tenni, de a vendégek játéka sem annyira stabil jelenleg, hogy nyerjenek. Küzdelmes mérkőzésre számítok, ahol a középpályán lesznek nagy harcok, a vendégek a szélről belőtt labdákkal próbálják majd meg helyzetbe hozni Ighalót, illetve a pontrúgások révén, de utóbbiak levédésében jó a Tianjin. Egy gólnál többet nem látok a vendégekben, míg a hazaiak már egy találatnak is borzalmasan örülnének. Emiatt a döntetlen nem tűnik elvetélt gondolatnak (3.60), de inkább gólok tekintetében egy 2,5 alatt fogadás tűnhet biztosabbnak. 

  • Chinese Super League tipp

    2,5 gól alatt

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Helgi Halldórsson/Flickr