Szépen csordogál az NB2 őszi szezonja, s november elejéhez érkezvén immár a 16. fordulót rendezik vasárnap délután a magyar másodvonalban. Aktuális forduló-beharangozó posztunkban két hazai pályán abszolút győzelmi esélyes együttessel, a Kisvárdával, valamint a tavalyhoz hasonlóan idén is kellemes meglepetésként muzsikáló Vác csapatával foglalkozik a "Dream Team" bővebben! Tartsatok velünk!

Ismét egy keleti rangadó vár ránk!

Ki gondolta volna szezon elején, hogy ezzel a fejezet címmel harangozzuk be majd a Kisvárda - Kazincbarcika mérkőzést? Márpedig ez a helyzet! Az NB3-ból frissen feljutott Borsod megyei kiscsapatból rendkívül masszív gárdát állított össze Vitelki Zoltán, ráadásul úgy, hogy a mostani együttesben elvétve akad olyan labdazsonglőr, aki részese lett volna tavaly a feljutás kivívásának! A parádés szezonkezdetet követően azonban a közelmúltban bekövetkezett egy alapból is várható hullámvölgy a Vegyész életében. Négy fordulón keresztül nem tudtak nyerni, s éppen ezért volt kulcsfontosságú győzelem a múlt heti hazai sikerük a Zalaegerszeg ellen (2:0). Óriási teljesítmény tőlük, hogy jelenleg a képzeletbeli dobogó legalsó fokán állnak! Viszont a mi forgatókönyvünk szerint az aktuális fordulóban le fognak csúszni a tabellán, mivel jelenleg a feljutásra komoly esélyekkel pályázó Kisvárda otthonába látogatnak, ahonnan idén a Szolnok kivételével (2:3) senki sem tudta elhozni a három pontot!

Vitelki Zoltán DVTK 001

Vitelki Zoltán szép eredményeket tett le eddig az asztalra a Kazincbarcika kispadján. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Kondás Elemér csapata magabiztosan gyűjtögeti a győzelmeket, így óriási meglepetés lenne, ha a szezon végén az MTK mellett nem a szabolcsi alakulat lépne fel az élvonalba! Ugyan a keretből sérülés miatt még hiányzik Oláh Gergő, illetve sárga lapos eltiltás következtében a középpálya egyik motorja, Sergiu Oltean, viszont van annyira mély és minőségi ez a keret, hogy ezek a tények aligha adhatnak komolyabb homlokráncolásra okot a hazai szimpátizánsok között. Hazai pályán hozható ez a mérkőzés az ellen a Kazincbarcika ellen, aki nélkülözni kénytelen majd egyik alapemberét, Süttő Attilát, ráadásul a kék-sárga gárda ezelőtt idegenben megégett a sereghajtó Sopron (2:0), és a Győr otthonában (4:3) is! Mi egyértelműen hazaiba húzzuk be ezt a csörtét (1.80).

Második éve tart az álom igazi hazai pálya nélkül

Óriási formába lendült a Vác Fc csapata az utóbbi fordulókban. A piros-kék együttest tavalyhoz hasonlóan idén is a középmezőny alsó felébe vártuk, s ismét ránkcáfolnak szépen! Horváth Károly - valójában Nagy Tibor  - fiai az elmúlt fordulókban 100%-os teljesítményt pakoltak le a Békéscsaba (2:1), Gyirmót (2:1), valamint a Szolnok (1:5) ellenében! A Szolnok kiütése nem várt hidegzuhany volt a vasutas szimpatizánsoknak, főleg úgy, hogy az alföldi csapat kifejezetten jól muzsikál idén, s 3. helyen várta a találkozót! Viszont a Vác a mostani szezonban is csapat szinten muzsikál jól. Volt szerencsénk élőben látni több hazai mérkőzésüket, illetve felvételről a szolnoki diadalt is, s mindenhol a szervezett védekezésből kiinduló életveszélyes és gyors kontrafoci a fő fegyverük. S ami magyar szinten ritka, mindezt rendkívül látványosan és szórakoztatóan tálalják. A Vác támadósorában alacsony, kevésbé masszív fizikumú, ugyanakkor gyors, és agilis, technikás játékosok szerepelnek (Nagy, Zsolnai, Balajti), akikkel Nagy Tibor a rövid, gyors passzos, kényszerítőkre épülő taktikát alkalmazza, elég jó hatékonysággal. Ennek eredményként jelenleg negyedik a Vác, s vasárnap a III. kerületi sportpályán az újonc, kiesés ellen menekülő Budafokot fogadják.

A vendégek keretében is több NB1-et, vagy külföldet egykor megjáró spíler található (Csizmadia, Filkor stb.), az eredmények mégsem jönnek igazán. A bajnokságban szeptember vége óta nyeretlenek, s aligha a győzelem reményében érkeznek a Váchoz. Ráadásul nem rég edzőváltásra is sor került, Prukner Lászlót Tóth Bálint váltotta a kispadon. Mindezek tudatában véleményünk szerint elsődleges céljuk a pontszerzés, s valószínűleg defenzív felállásban, kontrákra építve igyekeznek eredmény elérni. Viszont akkora a jelenlegi formabeli különbség a két együttes között, illetve a váci srácokon érződik az önbizalom, és a játékkedv, hogy botorság lenne nem bepróbálni a hazait 1.57-ért. Amennyiben nyer a Vác, a 3. helyre lép előre az egykori magyar bajnok!

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés