Joachim Löw 001 Joachim Löw. Fotó: katatonia82/Shutterstock.com

Nemzetek Ligája: A végén nem a németek nyernek

Foci tippek Hollandia Németország Nemzetek Ligája

A német foci négy éve a csúcson volt, mindenki úgy számolt, hogy hosszú évekre bebetonozzák magukat a szűk elitben, erre most már arról hallani, hogy válság van náluk, míg az eddig lesajnált hollandok feltámadtak. Hogy is van ez?

2018 nov 19. 20:45

Miért nem váltotok? 

Lehet ráférne a Mészöly-féle utasítás a Nationalelfre, de most nem a széleken kéne váltani, hanem a kapitányi poszton. Joachim Löwtől megújulás szükséges, de nagy valószínűséggel ezt már nem a német válogatott élén fogja elérni. Kicsit befásult az évek alatt, ami négy éve működött, az most már egyértelműen nem. Löw a fiatalítás mellett tette le a voksát, ahogyan az a keretén is látszik (egy 30 év feletti játékos van és 13 labdarúgó 26 éven aluli) és a nyilatkozatában is megerősíti. 

"Természetesen fájó, hogy kiestünk a Nemzetek Ligája legerősebb divíziójából, de el kell fogadnunk, hogy így történt. Továbbra is a 2020-as Európa-bajnokságra összpontosítunk, amelyre kötelező kijutnunk. Arra kell erős csapatot építenünk. Folytatódik az együttes megfiatalítása" - monda a német szakember.

Ez a döntése egyelőre a Nemzetek Ligájából való kiesést eredményezte, de ez nem azt jelenti, hogy a Nationalelfben nincsen óriási potenciál. A keret rendkívül tehetséges, védelemben kiválóan lehet ötvözni a fiatalokat a rutinosabb játékosokkal, középpályán pedig lehet akár teljesen a jövőre koncentrálni, hiszen Havertz, Brandt, Kimmich, Sané, Gnabry és Goretzka személyében bőven megvan az utánpótlás. Egyelőre a támadósor foghíjas, Timo Werner közel sem hozza azt a szintet, amit elvárnak tőle. Lehet ez a Löw által megálmodott rendszer hibája, de lehet Werneré is. 

Leroy Sane (Fotó: CosminIftode / Shutterstock.com)

Olyan az ember érzése, hogy Löw egyelőre csak keresi a megfelelő taktikát, mert a megszokott sémái nem válnak be. Erre a világbajnokság világított rá leginkább, mikor több csapat is lemeccselte őket. Egyelőre a fiatalokból sem tudott ütőképes kezdőt összerakni, folyamatosak a változtatások, nem tudnak összeszokni a játékosok. Kicsit ad hoc jelleggel működik az egész, de Löw továbbra sem idegeskedik.

Másik oldalon minden klappol!

Fiatalítás egyelőre nem vált be a németeknél, de a hollandoknál annál inkább, ami Ronald Koeman érdeme. Mikor a holland szövetségnél új kapitány mellett döntöttek, egyértelmű volt a cél: fel kell építenie a jövő csapatát. A világbajnoki selejtezők során elszenvedett kudarc után egyből léptek, mi pedig megírtuk, miért is jó döntés Koeman kinevezése. Ebből idéznénk egy pár sort:

"A holland edzőket figyelembe véve egyértelműen jó döntés volt, mivel Koeman képes kihozni a fiatalokból a legtöbbet, viszonylag ismeretlen játékosokból is össze tud rakni egy ütőképes csapatot. Nagy tapasztalattal rendelkezik, főleg holland klubok terén, mivel volt a három nagy (Ajax, PSV és Feyenoord) edzője is, utóbbit ráadásul eléggé komoly gödörből húzta ki. Stabilan védekeztek a csapatai, volt, hogy 5 védős rendszerrel játszott, de négy védő előtt is minimum két szűrőt alkalmazott."

Hollandiában komoly változások kezdődtek, melyeknek fél évvel később már kézzel fogható eredményei vannak. A válogatottnak elég a németekkel szemben egy döntetlen és máris bejutottak a rájátszásba. Hatalmas siker lenne ez a fiatal csapatnak. A keretben most is csak egy 30 évnél idősebb játékos van, többiek sikerre éhes fiatalok, akik formában vannak. A franciákat oktatták, 60%-ban volt náluk a labda, Lloris úgy kapott "csak" két gólt, hogy mellette kilenc védést mutatott be. Szépen és jól játszanak a hollandok, jelenlegi teljesítményük alapján az egyik legjobbak a kontinens tekintve.

 

Memphis Depay nagyon elkapta a fonalat, jót tett neki tavaly, hogy eljött Manchesterből, Lyonban magára talált. Október óta vagy gólt lő vagy gólpasszt ad a találkozókon, a párizsi kiütés (PSG - Lyon 5-0) óta 9 találkozón 7 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott. A középpályáról Frenkie de Jongra nem lehet panasz, franciák középpályát egymaga lejátszotta, okkal várják már őt Barcelonában. A védelemben Matthijs de Ligt korát meghazudtolóan játszik (mindössze 19 éves), nem hiába akarja őt az összes európai élcsapat. 

Taktikázzunk

Ronald Koeman egy három belső védős rendszerrel kezdett még a tavasz folyamán, azóta áttért a 4-3-3-ra. Ez csak papíron néz ki, ugyanis a franciák ellen láthattuk, hogy bizony Bergwijn nem klasszikus jobbszélső, hanem visszalép a középpályára. Ezzel létszámfölényes helyzetet tudtak kialakítani a hollandok, emiatt tudta de Jong is annyiszor birtokolni a labdát és kontrollálni a mérkőzést egymaga. Másik fontos tényező volt, hogy képesek voltak üres területeket nyitni. Egyrészről Bergwijn érdeme, másrészről a baloldalon vezetett támadásoknak, így a jobbszárny üresen maradt, ahol Depay vagy a védelemből fellépő Dumfries tudott elfutni. 

A németeknek ezzel komoly problémát okozhatnak, mert Schulz és Sané sem remekelnek azon az oldalon. További gondot jelenthez az is, hogy a hollandok védekezése a pálya közepére összpontosul. Ilyenkor 4-2-3-1-re váltanak, teljesen kikapcsolva ezzel a középső középpályásokat. Kroos labda nélkül teljesen haszontalan, Kimmich pedig nem irányító típus, ahogyan Goretzka sem. Havert bevetése időszerű lenne, ha pontot akar szerezni Löw és a csapata. A hazai pálya ellenére nem a németek a favoritok, folyamatosan csökken a vendégek szorzója, érdemes a dupla esélyen elgondolkozni (1.95). 

  • Németország - Hollandia tipp

    Hollandia vagy döntetlen
    Unibet
    1.95

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Joachim Löw. Fotó: katatonia82/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Nemzetek Ligája 2018/19

SPF Infó hozzászólt
2019 jún 5. 09:21
Portugália - Svájc

Unibet fogadási kínálat (részlet):

Hazai győzelem  1.68
Döntetlen  3.80
Vendég siker  6.00
Mindkét csapat szerez gólt  2.02
2.5 gólnál több lesz 2.10
Lapok száma 4.5 felett  1.95
peshark hozzászólt
2018 nov 20. 19:46
Portugália - Lengyelország

Ahogy nézem a kezdőket, illetve azt, hogy egyik csapatnak sem számít ez a meccs, egy "izgalmas" 0-0 1-1 nálam elég kézenfekvő..
SPF Előzetes hozzászólt
2018 nov 18. 20:32
Nemzetek Ligája: A végén nem a németek nyernek

Hollandia újból lecsapna, most a németek ellen bizonyítanának a fiataljaik! Olvasd tovább

Még több Foci