Hétvégén a 23. fordulóra kerül sor a Premier League-ben, amit magabiztosan vezet a Manchester City. Olyan nagy az előnyük, hogy például az ötödik helyezett Tottenham annyi pontra van az első helytől, mint a kiesőzónától. A szombati program nem lesz túlságosan izgalmas, de azért ránézünk néhány mérkőzésre!

Crystal Palace - Burnley

December elején megtorpant a Burnley csapata, azóta képtelen nyerni. Több helyen is a lufi kilyukadásáról írnak, de azért érdemes az ellenfélsorra egy pillantást vetni. Csupa top csapat, kivéve persze a Huddersfield elleni mérkőzést. A játék nem változott, továbbra is defenzív alapból próbálnak kontrákkal veszélyeztetni hosszú labdákkal. Listavezetők az elrontott hosszú átadásokban és a lesre futásban is. Mindezek a kontrapróbálkozásokra utalnak, amik a kisebb, zártabban védekező ellenfelekkel szemben nem ülnek annyira (lásd Huddersfield - Burnley 0:0 vagy Brighton - Burnley 0:0). A Crystal Palace hátsó régiós csapathoz méltóan gyűjtögeti a pontokat, ráadásul egy sor sérülttel. Két új név került fel a maródi listára Andros Towsend és Jeffrey Schlupp személyében. Előbbivel 4 gólpassz, kulcsátadások és keresztlabdák hiányoznak majd a pályáról. Összességében úgy tippelem, hogy egy döntetlenközeli mérkőzés várható, melyen a vendég csapat góljára hajlok leginkább 1.55-ért.

Roy-Hodgson-001

Roy Hodgson. Fotó: Vlad1988/Shutterstock.com

Watford - Southampton

Annyira sűrű a mezőny a hátsó régióban, hogy egy ilyen mérkőzés akár a kiesés szempontjából is fontos lehet. A Watfordot mindössze 5 pont választja el a kiesőzónától, ezzel persze nem azt mondom, hogy kiesési gondjai lesznek, pusztán nehezen tippelhető ez a régió a kiegyenlített erőviszonyok miatt. Meglehetősen rossz formában van a Watford, mely a Swansea-t sem tudta legyőzni december 30-án. A védelem nem teljesít jól, kapott gól nélkül már nagyon régen úsztak meg bajnokit. A pontrúgásból kapott gólok nálam mindig a rosszul szervezett védelemre utalnak, és ebben a Watford második (12 rögzített szituációból kapott gól), csak a Brighton előzi meg. Szerencséjükre egy nem túl veretes ellenfelet fogadnak. A Southampton idegenben megnehezíti az ellenfelek dolgát, elvégre mégis 11 embert felküldenek a pályára, de három ponttal távozni a vendégségből már nagyon rég sikerült, még a bajnokság elején. Azt gondolom ez most sem fog összejönni, és ülhet a dupla esély 1X 1.42-ért. Ilyen védelmek mellett a 2.5 gólnál többen is lehet ráció, elég jó oddson is adják 2.00-ért.

Tottenham - Everton

Amint megláttam ezt a párosítást, arra gondoltam, hogy ez a Liverpool - Everton újrajátszása lesz. Nyilván különbözik a Tottenham játéka a Liverpoolétól, de nagyjából hasonló elvek mentén épül fel, amire az Everton pontosan ugyanúgy reagál. Defenzíven! A kotta elég egyértelmű, a labda a Spursnél lesz többnyire, próbálja majd feltörni a labda nélkül vígan ellevő Evertont. Hatékonysági kérdések jönnek ilyenkor a képbe, például legutóbbi bajnoki meccsén a Tottenham 31-szer vette célba a 29%-os labdabirtoklású West Ham kapuját, és a végeredmény 1:1 lett. Előzetesen ezzel nem lehet számolni, ezért is favorit a Tottenham az Everton ellen 1.26-ért. Nekem a legalább két hazai gól tetszik ilyen párosítások esetén, de 1.35-ért adják csak, ami nem túl veretes. A vendégek gólja egészen jó szorzón játszható (2.05), de azt hiszem csak élőben vállalnám be, mert az Everton támadók játékkedve széles skálán mozog.

  • Angol Premier League tipp

    Watford - Southampton: AH 2 felett

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés