Negyedik forduló következik csütörtök este az Európa Liga csoportkörében! Mint, ahogy azt már megszokhattátok, az SPF szerkesztői stábja ezúttal sem megy el szó nélkül a kiírásban több-kevesebb sikerrel szereplő északi csapatok mérkőzései mellett! A Rosenborg ezúttal otthon fogadja az orosz Zenitet, a Köbenhavn a cseh Zlin gárdáját látja vendégül, míg a svéd Östersunds a mediterrán térségbe veszi az irányt! Lássuk, mit várunk az alábbi párharcoktól!

Visszavágnak Trondheimben a szentpétervári vereségért?

3-1. Oroszországban sima vereséget szenvedett a Rosenborg, ahol Rigoni mesterhármassal végezte ki a norvégokat. Nem jelentett túl nehéz feladatot a Zenit számára ez az összecsapás, ahol már az elején megszerezték a vezetést és végig kontrollálták a találkozót. Kilenc pontjuk van, vezetik a csoportot és hattal előzik meg a harmadik helyen lévő norvég együttest. Gyors fejszámolás után rájövünk, hogyha bizony itt nem kapnak ki, akkor már zsebben van a továbbjutásuk. A vendégek győzelmére kapunk egy viszonylag szolid szorzót (1.95), amit most nem támogatnék, mivel hiába van a két csapat között nagy különbség, otthon veszélyes lehet a Rosenborg.

Embed from Getty Images

Lássuk be, hogy egyik csapatnak sem kell itt nagyon megerőltetnie magát. A Rosenborg elérte a szezon előtt kitűzött célokat: egyik nemzetközi kupában csoportkör és jövőre újból indulhatnak majd a BL-selejtezőben. Egyedüli fájó pont a norvég kupából való búcsú, azonban ezzel már nem lehet mit kezdeni. Számukra a Vardar elleni összecsapás lesz még fontos, ahol meg kell védeniük a harmadik helyet, illetve értékes koefficiens pontokat kaphatnak. A Zenit és a Sociedad más szintet képvisel és előbbinek ez a találkozó még nem teljesen tétnélküli, így az 1X-et (1.90) se érzem annyira kihagyhatatlannak.

Kötelező a győzelem

A dán fővárosban joggal aggódhatnak, hiszen a Kobenhavn továbbra is gyengélkedik. A csoportmeccseket megelőzően nagy favoritnak tűnt a továbbjutásra az északi csapat, azonban a játékuk nagyon nem állt eddig össze. Hiába van három jó támadójuk (Pavlovic, Sotiriou, Santander), ebből utóbbi sérült, míg előbbi kettő egymás mellett nem funkcionál jól. A védelem oszlopa Erik Johansson még mindig sérült, így szinte minden meccsen jön a bekapott gól. A 4-4-2-es játékrendszer csak ideig-óráig működik, egyedül a balszélső Verbic él ebben a taktikában. A vezetőedző Solbakken egyelőre szenved, ezt a teljesítményt pedig már nem lehet csak a sérültekre fogni. A középpályának nincsen meg a stabilitása, nem képesek lezárni találkozókat, ahogyan komolyabb megingások nélkül lehozni egy mérkőzést sem. Már Csehországban is nagyon megszenvedett a Kobenhavn, a visszavágón is nehéz helyzetük lesz. A Zlin egy masszív gárda, ugyanakkor idegenben nem túl acélosak. Ebben bízhatnak a hazaiak. Már a találkozó elejétől kénytelen lesz kontrollálni a mérkőzést Solbakken csapata, ha nyerni akarnak. Bizakodásra adhat okot, hogy Telia Parkenben az esetek többségében jól játszanak. Verbic és Pavlovic összjátéka a baloldalon kiemelten fontos lesz, talán ebből jöhet majd a dánok találata. Ennek ellenére a góleső elmaradhat, a csehek megpróbálják egy döntetlennel kihúzni a mérkőzést, míg a dánok beérik 1-0-ás sikerrel is. Így a 2,5 alatti opció a gólok számára jó ötletnek tűnhet (2.10).

Forduló, ahol nem az EL a prioritás?

Óriási szezont fut az Östersunds, s meglepetésre három kör után 7 ponttal vezeti a "J" jelű csoportot, megelőzve a Zorya, Athletic Bilbao és Dárdai Hertháját! A sorsolás viszont nem lesz egyáltalán könnyű, mivel a hátralévő körökben utaznak a baszkokhoz, majd a Berlinbe, végül a Zoryát fogadják északon. Idegenben pedig nagyon komoly feladat elé néz a kiscsapat! Kérdés, hogy a Bilbao mennyire veszi komolyan az EL-t? A csoportmeccseken ránézésre a rendes keretet küldi csatába Cuco Ziganda. A két együttes svédországi randevúján fordulatos 2:2-es döntetlen született. Aduriz szerezte meg a vezetést az első játékrészben, majd a szünet után az addig is offenzív focit felvállaló svédek fordítottak Gero és Edwards révén. Végül nem sikerült behúzni a hispánok skalpját, mert Inaki Williams a 89. percben egalizálni tudott!

Embed from Getty Images

Most kérdés mennyire változik a játék képe Spanyolországban? Annyi bizonyos, hogy a svédek nagy dilemma előtt állnak, mivel a bajnokságból egyetlen forduló van hátra, s jelenlegi 4. pozíciójuk nem ér jövőre nemzetközi kupaszereplést! Véleményem szerint jelenleg fontosabb lehet, hogy a hétvégi Jönköpings elleni meccset hozzák, s emellett bízniuk kell a Djurgarden esetleges botlásában! Könnyen lehet, hogy nem dől bennük össze a világ, ha most csütörtökön kikapnak, bár amilyen formát produkálnak, így sem mernénk mérget venni a Bilbao sikerére mindössze 1.40-es oddsért! A bukik továbbra is lebecsülik a svéd csapatot, pedig idegenben már 0:2-re legyőzték a Zoryát. Igazából erős megérzésünk nincs a mérkőzés alakulása kapcsán, így fogadási szempontból talán a büntetőlapok piacán érdemes majd kalandoznunk. Az előző mérkőzésen négy sárga született, s a mostani összecsapást az a lengyel Pawel Gil fogja fújni, aki átlagban majdnem 4.5 sárgát oszt ki meccsenként. Jelenleg csak konkrét játékosokra vonatkozó opciók vannak az Unibet kínálatán, de érdemes figyelni, hátha bővítik, s 3.5-ös határon érdemes lehet az overt megpakolni.

  • Európa Liga tipp

    Kobenhavn - Zlin (gólok száma 2.5 under)

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés