Többet vár(t)unk a leragadt Rublevtől

Szabi
2021 ápr 6. 12:54
1 hozzászólás

Tenisz Masters Grand Slam Andrey Rublev

Andrey Rublev (ATP 8.) nagyon eredményesen teljesített a tavalyi újrakezdés óta, de van néhány ok, amiért elég kérdésesnek tartom a további előrelépését a közeljövőben. Úgy tűnik, hogy az orosz játékos leragadt az ATP500-as kategóriájú sikerek szintjén.

Bár egyesek azt mondhatnák, hogy a 23 éves teniszező csak most kezdi elkapni a fonalat (ami amúgy jogos megfigyelés lenne), ne hagyjuk, hogy megtévesszen a győzelmeinek száraz száma. Inkább vessünk egy pillantást elveszített meccseire, mert ezek többet mondhatnak arról, hogy hol is áll valójában jelenleg. Ezt a gondolatmenetet különösen aláhúzza a Miamiban nemrég lezajlott Masters-tornán való szereplése is. Andreynek még úgy sem sikerült megszereznie a pályafutásának első 1000 pontot érő bajnoki címét, hogy Novak Djokovic, Rafael Nadal, Roger Federer és Dominic Thiem nem vettek részt a versenyen, Daniil Medvedev, Stefanos Tsitsipas és Alexander Zverev pedig sorra kiestek.

Mámorítja a kissebb siker vagy tanul a bukásokból?

Rublev nem kevesebb, mint öt tornát nyert 2020-ban, amelyek között két ATP500-as kategóriájút Hamburgban és Bécsben. Emellett, sikerült az év végén a világranglista első nyolc játékosa közé feljutnia és így jegyet szerzett az idényzáró ATP Finalsra is. Az idei évben Rotterdamban folytatta az ATP500-as sikerek begyűjtését. Mielőtt kiesett volna Dubaiban, már 23 egymás utáni meccsgyőzelemnél tartott az említett kategóriájú tornákon. Ez így szép és jó, de kezd kevés lenni, mert sokan többet várnak tőle.

Sem Masters-tornákon, sem Grand Slam-tornákon nem sikerült eddig igazán bizonyítania. Az augusztusi újrakezdés óta mindhárom eddig lezajlott Grand Slamen a negyeddöntőig menetelt, és ott minden alkalommal mintha egy falba ütközött volna, mert feltűnő könnyedséggel búcsúztatták ellenfelei. A US Openen Daniil Medvedev, a Roland Garroson Stefanos Tsitsipas, az Australian Openen pedig ismét honfitársa, Daniil Medvedev oktatta Andreyt az utolsó nyolc között. Ez azt mutatja, hogy Andrey ott van az élvonal közvetlen közelében, viszont nem tud még azok a játékosok közé férkőznie, akik a legesélyesebbeknek számítanak a rangosabb versenyeken. Az első ATP-világbajnokságán való szereplése is ugyanezt sugallja még akkor is, ha korai (csoportkörből) való kiesését "lehetett" a tapasztalathiánnyal is magyarázni. Egy 23 éves játékos már semmilyen körülmények között nem fogadhat el ilyen magyarázatot.

Andrey Rublev (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO / Shutterstock.com)

Miért nem lépett szintet?

Bár az tényleges érződik, hogy Andrey nagyon szorgalmas és minden tőle telhetőt megtesz, hogy az élvonalban is kárt tegyen, még ennél is több kell, mivel játékából egyszerűen hiányzik az ütőerő. Szerváján javított, sebességét átlagban 20 km/h-val sikerült növelnie az utóbbi hónapokban. Így adogatásai elérhetik akár a 220 km/h-s sebességet is. Ennek ellenére, a második szervája még mindig elég támadható. Az dicsérendő, hogy a labdamenetek során nem enged térfeléből a hátsó vonal mentén és a labdát pattanása után korán próbálja visszairányítania ellentámadásokkal, de ezeknek sokszor nincs elég zavaró jellege (vagy túl rövidek, vagy túl erőtlenek). Jól építi pontjait, ellenfeleit ki tudja ejteni az egyensúlyhelyzetből, relatív keveset is téved, harciasan küzd, de nem zárja nyerőkkel ezeket a pontokat olyan gyakorisággal, mint ahogyan azt kellene. Így könnyen alárendelt helyzetekbe kerül. Hogy őszinte legyek, nekem úgy tűnik, hogy a tenyeresének lendületvételi mozgását túl korán emeli olyan erőfokozatra, amellyel meg szeretné ütni a labdát, és emiatt elveszítheti az optimális irányítást. Ezen kívül, a lábaiból sem kölcsönöz elegendő erőt ütéseibe. Persze, ez csak egy szerény vélemény.

Annak ellenére, hogy pár évvel ezelőtt egyik legígéretesebb fiatal játékosnak tűnt, akinek ellentámadásai különösen lenyűgöztek, most valahogy nem érzem azt játékán, hogy a közeljövőben rangos sikereket tudna elérni. Azt viszont elvárom (és fogadnék is rá), hogy továbbra is folyamatosan a tornák befejező szakaszaiba jusson. Nektek mi a véleményetek? Fogadnátok arra, hogy Rublev idén Grand Slamet nyer?


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.04.06. (12:50)

Borítókép: Sportfogadas.org

Amerikai sportok heti nyereménysorsolások

Zsebelj be minden héten 160 ezer forintot NBA-re, NHL-re, NFL-re és MLB-re megtett fogadásaiddal.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Hozzászólások 1

Latzka

Latzka

  • 2021 ápr 7. 18:12

Szerintem nem fog idén GS-t nyerni, de a pályafutását tekintve ezt nem zárnám ki.


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Szabi


A tenisz esztétikus, sportszerű de ugyanakkor versenyszerű világában élő ember vagyok. Nem túl pragmatikus álmodozóként állatok társasága vidít és a művészetek teszik szebbé napjaim.

Amerikai sportok heti nyereménysorsolások

  • Zsebelj be minden héten 160 ezer forintot NBA-re, NHL-re, NFL-re és MLB-re megtett fogadásaiddal.

Unibet útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Tenisz hírek

SPF Előzetes hozzászólt
2021 ápr 11. 16:46
Toni Nadal bizonyíthatja, hogy nem csak unokaöccsét képes csúcsra vinni

A világhírű spanyol edző Felix Auger-Aliassime pályafutását fogja ezentúl egyengetni. [url=https://www.sportfogadas.org/elozetesek/toni-nadal-bizonyithatja-hogy-nem
hubika88 hozzászólt
2021 ápr 9. 20:31
na ezt is megéltük, Fucsó nincs Rublev ágán, de második körben Zverev jöhet, elsőre pedig Sonego
SPF Ajánlatok hozzászólt
2021 ápr 8. 09:09
Visszatér Ana Ivanovic

Úgy hírlik, hogy a szerb volt világelső, Ana Ivanovic a Novak Djokovic testvére által rendezett belgrádi WTA250-es torna alkalmával ismét pályára lépne. Olvasd tovább!

Kapcsolódó cikkek