A Milan és az Inter ugyan szerepelt a Bajnokok Ligájában a héten, de csak az egyikük vette igazán komolyan a mérkőzést, ez mind a csapatok összeállításain, mind az eredményen meglátszik. 

Várható volt, hogy elengedi a Milan

Foglalkoztunk vele, hogy a Milan számára jobb lenne, ha elengednék a BL-t. Végül Pioli a kezdőbe több helyen belenyúlt, voltak játékosok, akik pihenőt kaptak, nem is pörögtek teljesen elánnal a Porto ellen, de a "becsületpont" zsebben az egyik legnehezebb csoportban. Koncentrálhatnak a bajnokságra, rotáció most előnyös lehet, még akkor is, ha a klub szurkolói nem így látják a BL-ből való kiesés után. 

A bajnokságban ugyanis teljesen másik arcát mutatja a Milan, ott jönnek a győzelmek, hatékonyabb a csapat. Szó se róla, küzdöttek a BL-ben is, de nem volt szerencséjük. Azért a Serie A-ban már van egy 11 meccses idei mintájuk, három rangadóból csináltak hét pontot. Igen, épp jókor kapták el a Juventus - Roma duót, de Mourinho és Allegri ellen sosem egyszerű nyerni. 

Alexis Sánchez lehet a megmentő?

Érthető, hogy Lukaku és Martínez mellett nem kapott annyi lehetőséget Alexis Sánchez, de lehet, hogy idén kiharcolja magának a stabil kezdőt? Az elmúlt két év során 23 alkalommal volt a kezdőcsapat tagja, ezeken a meccseken 9 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott. Az egyik legjobb formában lévő Inter támadó, ha megkapja a lehetőséget. A hétközi BL-meccsen megkapta, csapata egyik legjobbja volt. 

Az sem mellékes, hogy Olaszországban a Milan ellen - ha kezdőként lépett pályára - általában nyert a csapatával. Lehetséges, hogy kezdőként kéne megpróbálni a Milan ellen, mert Lautaro Martínez számai kezdetben jók voltak, de a teljesítménye az elmúlt hónapban leromlott. A szurkolók is valószínűleg jobban örülnének, ha a chilei kezdene, de kérdéses, hogy Inzaghi mit választ. 

Nem kell bemutatkozniuk

Stefano Pioli és Simone Inzaghi eddig 11 mérkőzést játszott egymás ellen, mely Inzaghi fölényét hozta (6 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség). Mióta a Milan edzője Pioli, azóta kicsit árnyaltabb a kép, de az biztos, hogy egyik meccsen sem fukarkodtak a gólokkal. Ebben látom most is az értéket, mert az számomra evidens, hogy a Milan és az Inter egyaránt gólt szerez (1.53), de valamiért azt érzem, hogy az Inter ezt a rangadóját sem tudja megnyerni (idén meg egyiket sem sikerült). 

Borítókép: Sportfogadas.org

  • AC Milan - Inter Tipp

    Mindkét csapat gólt szerez + Milan vagy döntetlen
    2.43 Unibet

10.000 forint ingyenes fogadás - Exkluzív ajánlat!

Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet fogadóirodához, akkor egy extra 10.000 forint értékű ingyenes fogadásban is részesülhetsz!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org