Kissé meglepő, hogy a női mezőny első és második kiemeltje találkozik egymással a szombati döntőben Melbourne városában. Természetesen, ha csak a kiemelést nézzük, akkor ez lenne a papírforma, azonban tudjuk, hogy a világranglistára nem alapozhatunk igazából se a női, se a férfi mezőnyben. Nézzük, hogyan jutottak el ide a lányok és mivel győzhetnek a döntőben.

Simona Halep

Több hasonlóság is van a két játékos elmúlt hat meccsében, ezért először is le kell szögeznünk, hogy nehéz közöttük különbséget tennünk. Egyikük sorsolása se volt rossz, azonban mindkettejüknek akadt váratlan problémájuk a döntőig vezető úton. A román világelső döcögösen kezdett a szabadkártyás Aiaiva ellen, majd a Bouchard elleni sima meccse után majdnem véget ért a tornája a harmadik fordulóban. Lauren Davis ellen a harmadik szettben 11-10-nél három meccslabdát kellett hárítania zsinórban. A 24 éves amerikai azonban elizgulta a pontokat és végül 3 óra 44 perc után megadta magát. Azonban ez a találkozó nem múlott el nyom nélkül és Halep a következő két meccsét (Osaka és Pliskova) gyorsan megnyerte, így a fizikális problémák nem jelentkeztek, azonban az elődöntőben már igen.

Ne feledjük, hogy a felső ágnak a negyed- és az elődöntő között nem volt pihenőnapja és ez meglátszott Kerber és Halep teljesítményén is. Főleg a németet sújtotta a fáradtság és messze nem tudta azt produkálni, amit az évben eddig. Ezen azonban nem csodálkozhatunk, mivel év elején indult a Hopman Kupán (Halep ekkor Shenzenben szerepelt), illetve az Australian Open előtt végigtolta Sydney-ben is a versenyt. Nem szokás egy olyan versenyzőnek sikeresen szerepelnie a GS-et felvezető tornán, akit később is végső esélyesnek tekintünk. Most láthattuk miért. Nem töltött olyan sok időt a pályán Melbourne-ben, azonban a 3 hét intenzív terhelés sok volt számára. Halep egyértelműen fölényben játszott, azonban Kerber még így is meg tudta fordítani a meccset. Itt pedig el jön a következő pont, ami Halep ellen szól: kiválóan kezdett, sokkal jobban játszott mint ellenfele, de a lehetőség kapujában megijedt. Hasonló történt vele a Roland Garros döntőben is Ostapenko ellen. Egy fittebb és koncentráltabb Kerber kiejtette volna, viszont a mostani csak meccslabdákig tudott eljutni a döntő szettben.  Beszélhetünk itt drámai összecsapásról és tényleg érdemes volt megnézni a találkozót, azonban ez a meccs most főleg a hibákról szólt. Halep kondíciójának az se tesz jót ráadásul, hogy megint sok időt kellett pályán töltenie (2 óra 23 perc), azonban ezen atletikussága átsegítheti.

Caroline Wozniacki

Sokan várták a dán második kiemeltet a döntőbe (vagy legalább a négy közé), mivel a sorsolása - Halephez hasonlóan - könnyű  volt. A meccsek többsége nem is okozott Wozniackinak problémát, azonban a második fordulóban Jana Fett ellen valami nem működött. Láttam többször is játszani a horvátot az elmúlt félévben és ez alapján nem kellett volna gondot okoznia a legyőzése. Ehhez képest a döntő szettben 5-2-re is ellépett és két mérkőzéslabdát is elért. Egyikből sem sikerült pontot elérnie, innentől pedig már játékot sem nyert. Roppant mód hasonló történet, mint ami a másik oldalon megtörtént Haleppel.

A következőkben viszonylag könnyedén ment Bertens, Rybarikova és Suarez Navarro legyőzése is. Mertens az elődöntőben hasonló cipőben járt, mint Kerber. Az AO előtti héten tornagyőzelmet aratott (Brisbane) és kicsit fizikálisan is elfogyott a dán elleni találkozóra. Nála azonban ez érthető volt, mivel ott sok pontot védett, itt nem volt kiemelt, így nagy meglepetés, hogy bejutott a legjobb négy közé. Két szettben kapott ki, azonban Wozniacki a második szettben megremegett (hasonlóan mint Halep Kerber ellen) és Mertensnek szettlabdái voltak az egyenlítéshez 6-5-nél. Egyiket se tudta értékesíteni és a tie-breaket viszonylag simán el is bukta. A dán így lényegesen könnyebben jutott be a döntőbe, azonban ezeket a figyelmeztető jeleket mindenképpen figyelembe kell vennünk a fogadásunk kiválasztásakor.

Mire tippeljünk?

Abban biztosak lehetünk, hogy Halep (1.70) fogja diktálni a tempót és a Kerber meccshez hasonlóan megpróbál majd villámrajtot venni a döntőben. Azonban az edzettségi állapot Wozniacki (2.25) mellett szól. Nem azért, mert Halep rossz kondiban lenne, hanem egyszerűen csak túl sok időt töltött a román a pályán és ennek már látható jelei voltak mindkét három szettes találkozóján. Tehát az idő Wozniackinak kedvez és erre apellálhatunk is. A korábbi dán világelsőnek a szervái sokat fejlődtek az utóbbi évben, így nem hinném, hogy hatásos lesz Halep lerohanása. Másrészt nehezen tudom elképzelni, hogy itt valaki két szettben (1.62) fog tudni diadalmaskodni. Mindketten mentettek már nagyot vesztett helyzetben (igaz, jóval gyengébb ellenfél ellen), illetve mindketten tékozoltak már el simán nyert meccset, ahol a saját dolgukat nehezítették meg. Ne feledjük, hogy egyikük se nyert még GS trófeát és a győztes lesz hétfőtől a világelső is. Óriási a tét és ennek a két lánynak ez a leggyengébb pontja: a nyomás elbírása. Ennek következtében én nem fogadnék végeredményre, mivel 50-50% esélyt adnék a két versenyzőnek, így pedig ha Wozniacki oddsa felmenne 2.5-ig, akkor már inkább abban lesz érték. Itt az fog győzni, aki szombaton jobban tud összpontosítani és a végén kevésbé remeg be a keze. Adva van a három szettes opció is (2.35), amit elég jó oddson adnak, így inkább megjátszhatónak tűnik, mint a végeredmény.

Stresszes, hosszabb mérkőzésre is számítunk, így adva van a kettős hibák és az ászok számának a megjátszása is. Mindkettőnél 5,5 a határ és talán az ászokat (1.70|2.10) javasolnám kevésbé. Wozniacki szervája sokat fejlődött, azonban a másik oldalon a női mezőny legjobb fogadója fog állni, aki ellen nem lesz egyszerű úgy szerválni, hogy az érintés nélkül pont lehessen. Ebből kifolyólag viszont nagyobb nyomás lesz a dánon szerva közben, így több hibát ejthet. Másrészről a mérkőzés végéhez közeledve szerintem a győzelemhez közelebb állóhoz jöhetnek könnyebben a rontott szervák, így a kettős hiba over (1.9) szerintem jobb opció.

Ki nyeri az Australian Open döntőjét?
Simona Halep (@1.70)
Caroline Wozniacki (@2.25)
www.poll-maker.com
 
  • WTA Australian Open tipp

    Halep - Wozniacki; 5,5 kettős hiba felett

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Simona Halep. Fotó: Jimmie48 Photography/Shutterstock.com