A 21 éves horvát Donna Vekic Udvardy Panna búcsúztatása után egy újabb megoldhatónak látszó feladat előtt áll Budapesten. Következő ellenfele a belga Ysaline Bonaventure lesz.

A papírforma szerint nem igazán jelenthet számára nagyobb akadályt a 23 éves belga lány, de Donna játéka nem olyan meggyőző még jelenleg, hogy nagyjából ki lehessen zárni egy esetleges meglepetés lehetőségét.

Donna Vekic 005

Donna Vekic (Fotó: jctabb / Shutterstock.com)

Még hosszú az út Donna előtt

Talán a megedződés az ami a legjobban hiányzik neki. Még nagyon törékeny játéka. Elég jól mozog a pályán, minden labdát próbál elérni, szépen is próbál építeni, de fizikailag nem olyan szinten űzi még mindezt, hogy az élmezőny előtt ne könnyű préda legyen. A folytonosságra alapozza játékát, és képes a labdáit folyamatosan mélyen helyezni az ellenfél térfelére, amivel ki tud harcolni némi biztonságot a labdamenetekben. Határozottabb lapos ütéseivel kényelmetlenebb helyzetekben hozza ellenfeleit, időt vesz el tőlük, sőt pontokat is zár. Az irányváltások is gyakoriak játékában, ami a lapos labdák esetében még hatékonyabbak. Meg is látszott a játék ez a fajta megközelítésének eredménye, hiszen az eddigi két tornagyőzelme gyors borítású versenyeken születtek, 2014-ben kemény játékfelületen Kuala Lumpurban (ahol Dominika Cibulkovát verte a döntőben), és a tavaly Nottinghamben füvön. Nem kedvelek előrevetíteni nagyon, de jelen pillanatban még nem látom valószínűnek, hogy a középmezőnyből előre tudna törni a közeljövőben. Az tény, hogy még nagyon fiatal és rengeteget fejlődhet, és fog is fejlődni, de engem meglepne ha rövid időn belül az élmezőny kapuin kopogtatna. Jelenleg az 53. helyen áll a világranglistán, ami nem egy rossz helyezés mert esélyt ad nagyobb versenyeken is acélos meccseken edződni.


Ezt a meccset viszont nyernie kéne (1.55). Ellenfele (akit nagyon keveset láttam eddig játszani) jelenleg a világranglista 154. helyezettje, és nem olyan ellenfélnek látszik, aki most meglepetést okozhatna (2.48). Alacsony helyezése megtévesztő lehet mert még ő is fiatal de játékát nem látom eléggé veszélyesnek. Nem a legindítványozóbb, gyakoriak nála a kezelhető rövid labdák és a pályán való mozgása is eléggé hiányos. Annak ellenére, hogy Vekic két évvel fiatalabb ellenfelénél, sokkal nagyobb tapasztalatnak örvendhet. A belga lány sok ITF és Challenger tornákon vesz részt és hiányoznak még az önbizalmát növelő nagyobb súllyal rendelkező győzelmek. Vekic fogja majd a játékot irányítani még ha nem is vasököllel és ellenfelének válik majd kényelmetlenebbé és fárasztóbbá a pályán való mozgás. A belga lány esélye az indítványozás lehet, mert a hosszabb labdamenetek az ő szemszögéből nem kedvezőek. A statisztikával érvelve, számításba lehet venni, hogy Vekic két játszmában fog nyerni, amire a szorzó 2.45 vagy, hogy a meccs csak két játszmás lesz 1.57.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Donna Vekic (Fotó: Jimmie48 Photography / Shutterstock.com)