Pazarul, várakozáson felüli teljesítménnyel kezdte a selejtezőket Anglia. Csehország válogatottját az „A” jelű csoport egyik továbbjutásra esélyes csapataként tartották számon, egészen az első meccsig! Londonban kivégezték a visegrádi „bajtársunkat” (5:0). Győzelmet szalasztott el Bulgáriában Montenegro, csak egy kései 11-esből tudott egyenlíteni a Hubchev-legénység Szófiában! Úgy vélem átrendeződtek az erőviszonyok, már az első mérkőzések után, lássuk a részleteket!

Egyöntetű vélemény, hogy a vb negyedik három oroszlános csapat, a királynő dicsőségére csoportelsőként juthat ki az Európa-bajnokságra. Mögötte a kvalifikációt érő második hely egyértelmű várományosa volt a cseh csapat. Kiütéses veresége után Bulgária és Montenegro előtt is megnőtt az esély a továbbjutásra. Southgate mester alakulata elképesztő tempót diktált a Wembley-ben. Az első félidőben alig tudott kijönni saját térfeléről Csehország (71-29 %-os labdabirtoklás), és ekkor pik-pakk el is dőlt a három pont sorsa, Kane 11-esével már 2:0 volt a szünetben. Azt gondoltam itt véget is ér a party, lelötyögi egy szokásos langyi második 45 perccel a találkozót Anglia. Nem így történt rámoltak még hármat. Igazából kellemes gondokkal megy Podgoricába a Southgate, főleg az a kérdés, hogy kit hagyjon ki? Rashford, Rice, Ward, Rose bevetésre, vár, talán csak az előző találkozón megsérülő Dier kihagyása lenne most indokolt. Egyértelmű esélyese a mérkőzésnek a vendég gárda (1.33), de szerintem nem lesz olyan könnyű a siker, mint a nyitányon volt!

Jó volt Szófiában Montenegro, ráadásul egy 16-oson kívüli szabálytalanságért megadott büntetővel veszített két pontot. Szubjektív szemmel nézve, most úgy érzem, hogy a 66-éves Ljubisa Tumbakovic irányította gárda reálisan szállhat harcba a második pozícióért. Néhány top ligás játékosa van csupán a balkáni nemzetnek: Marusic (Lazio), Jankovic (SPAL), Vukcevic (Levante) – mindannyian középpályások, a védelem fontos oszlopa a 29 éves Tomasevic, aki már hatodik éve játszik a belga élvonalban. Erejük nem az egyéni képességekben, hanem a csapategységben leledzik! Nagy ellenállásra ne számítsunk tőlük, viszont a szervezettség meglepheti az angolokat.

Joggal van a hétfői mérkőzés miatt fociláz Montenegróban. Vélhetőleg lebecsüli majd ellenfelét a vendégcsapat, és szerintem váratlan gólt is kap majd. Mégis úgy érzem, hogy Southgate együttese kiszenvedi majd a három pontot. Ez az a meccs, ahol legalább két, de inkább három gól születni fog, tippem: végeredményre 1:2, vagy 0:2 – a forgatókönyv függvényében.

Montenegró - Anglia: Gólok száma - Felett/alatt tipp