A Premier League-et vezető Manchester City tetemes előnnyel vezeti a bajnokságot, a második helyezett Liverpoolra tizenegy pontot vernek eddig, igaz, a 'pool egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Manchester City sorozatban tizenharmadik bajnoki győzelmére készül, ehhez a Szenteken át vezet az út.

A Southampton csapata az egyik legtöbb döntetlennel rendelkezik az angol első osztályban (9), náluk csak a Brightonnak van több(11). A két együttes tavaly kétszer találkozott egymással, márciusban 5-2-re nyert a City, míg ebben a szezonban ősszel gól nélküli döntetlenre futotta csak a manchesteri csapattól hazai pályán. Amilyen formában vannak a vendégek, kötve hiszem, hogy újra iksz lenne a találkozó, arra meg semmit nem tennék, hogy megint 0-0 lesz.

Ugyan mindkét együttesnél vannak hiányzók, de az elmúlt hetekhez képest nem vészes a számuk. Van egy világméretű betegség, plusz egy ANK is, ahhoz képest 5-5 olyan játékos van, akik nem léphetnek pályára vagy kérdéses a szereplésük. Szerencsére a hírek arról szólnak, hogy vannak visszatérők is, bár kérdéses, hogy a jó formában lévő vetélytársakat végül ki tudják-e szorítani.

A múlt héten elvesztette öt mérkőzés óta tartó veretlenségét a Southampton, a Wolverhampton ellen. Ezzel a csapat közelebb került a kiesőhelyekhez, mint a nemzetközi kupásokhoz, de szerintem idén nem kell aggódjanak a kiesés miatt. A City sokat rúg és keveset kap, így azt gondolom, hogy akár újra lejátszhatnak egy olyan mérkőzést, amikor csak az egyik csapat talál be, mostanában ez a ritkább az egymás elleni találkozóikon. Sima vendég győzelmet várok, legalább három City góllal.

Southampton - Manchester City: Manchester City által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp