A Björn Borg által vezette, kétszeres bajnok Európa csapat ismét legyőzné a John McEnroe által vezetett Világ csapatot, de az idei Laver Kupa harcai sem ígérkeznek izgalommenteseknek, annak ellenére, hogy a papírforma fölényesen esélyesebbnek tartja a Federer és Nadal európai csapatát. Nincs bemelegítés, már az első napon begyűjtött pontok száma sokat nyomhat az összesítésben. 

Egy roppant kiegyensúlyozott mérkőzéssel fog rajtolni a torna Dominic Thiem (ATP 5.) és Denis Shapovalov (ATP 33.) között. Az tény, hogy az osztrák a nagyobb kaliberű játékos, de az utóbbi időben nincs a legjobb játékformájában. Dominic az eddigi két egymás elleni mérkőzésüket nyerte a kanadai ellen.

A második meccs Fabio Fogninit (ATP 11.) és Jack Sockot (ATP 210.) fogja egymással szembeállítani. Az olasz ezúttal nagy esélyes, mivel pályafutásának legjobb idényét produkálta idén monte-carlói győzelmével, ellenfele pedig sérülés miatt sok ideig volt távol a pályától. Jacktől inkább a páros versenyszámban várnak sokat, mivel a legrangosabb tornákon is bizonyította már többször is hozzáértését, és a fizikai faktor sem annyira fontos mint az egyéni versenyszámban. Ettől függetlenül, Fabio nagyon kiszámíthatatlan és már kapott ki Socktól. Jelenleg 1-1-re állnak egymás ellen.

Két fiatal játékos, Stefanos Tsitsipas (ATP 7.) és Taylor Fritz (ATP 30.) fog megmérkőzni egymással a nap harmadik egyéni meccsén. A 21 éves görög idén robbant be a teniszvilágban az Australian Openen elért elődöntőjével és bár nem tudta tartani játékának színvonalát, mégis top 10-es játékos. A szintén 21 éves amerikai ellenfele idén nyerte első ATP-rangú tornáját Eastbourneben és a Wimbledon után még két döntőt játszott kemény borításon (Atlanta, Los Cabos). Bár Stefanos esélyesebben indul, érdekes megemlíteni, hogy Taylor két bemutató jellegű meccsen verte eddig őt (Boodles Challenge 2015, 2018).

Az első nap fénypontja talán a Roger Federer/Alexander Zverev - Denis Shapovalov/Jack Sock páros összecsapás lesz. Itt már a Világ csapat játékosai az esélyesebbek, de a svájci géniusz sem idegen a versenyszámtól.

Fogadj a Laver Kupára!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.09.20. (09:40).