Három napja Brandon Nakashima szettvesztesség nélkül verte Jiri Leheckát a milánói csoportkörben és ezt ismételné meg a torna döntőjében is.

Brandon Nakashima (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO/shutterstock.com)

Az amerikai játékosnak (ATP 49.) az ifjúsági világbajnokság fináléjába való jutása nem volt túl döccenős, hiszen nem veszített mérkőzést a csoportkörben, majd borította az oddsok szerinti papírformát az elődöntőben Jack Draper ellen. Csehországi ellenfele (ATP 74.) a csoportban épp Brandontól kapott ki (4-1, 4-3, 4-2-re), viszont kijutott az elődöntőbe, ahol sokak meglepetésére, Dominic Stricker ellen nyert. Két különböző típusú játékos csap össze a milánói döntőben, Nakashima a kemény borításon volt eddig a legeredményesebb, Lehecka pedig a salakon, ezért már startból mondhatnánk, hogy az amerikainak előnye van az olaszországi játékfelület miatt.

Brandon idei mérlege ezen a típusú játékfelületeken huszonöt megnyert és tizenhét elveszített meccsből áll, a Jirié pedig tizenhat megnyertből és tizenöt elveszítettből. Bár mindketten huszonegy évesek, rutinból is Nakashimának van több, ugyanis idén megszerezte első ATP bajnoki címét San Diegoban kemény borításon. Leheckának még nincs ATP bajnoki címe, viszont idén hozzátett egy Challenger bajnoki címet a salakos sikereinek gyűjteményéhez. A helyzetkép elég tisztának tűnik a döntős összecsapásuk előtt, az amerikai játékos egyértelmű favorit.

november 12., szombat

Tipp Játék hendikeppel Nakashima, Brandon -3.5 @ 1.91

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.11.12., 08:19.