Sara Errani három selejtező-mérkőzés megnyerésével feljutott az Australian Open főtáblájára és a Grand Slam-torna előtti felkészülését Jelena Ostapenko ellen kezdi a felvezető WTA500-as tornán.

Sara Errani (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)

Az immár 33 éves, olasz játékos (WTA 131.) már így is meglephetett néhány rajongót eredményes idénykezdésével, amely tovább folytatódhat (még akkor is ha az oddsok nem ezt mutatják), mert Jelena Ostapenko (WTA 45.) már hosszú ideje a vártnál gyengébben teljesít. Úgy néz ki, hogy Sara harciassága nem veszített acélosságából, mivel az említett  selejtezőket mind döntő játszmákban nyerte meg. Bár nyilvánvaló, hogy nem ez a kedvenc borítása, nem kell megfeledkezni arról, hogy voltak idők, mikor Errani a kemény játékfelületen is remekelt. Legjelesebb menetelése hasonló borításon 2016-ban volt Dubaiban, ahol bajnoki címet szerzett.

Elméletileg, Jelena játékstílusához jobban illik az ausztrál pálya, de a lettországi játékos már a 2019-es luxembourgi torna óta nem szerepelt meggyőzően. A tavaly egy versenyen sem nyert több, mint két meccset egymás után. Ennek ellenére, az nem vitás, hogy Ostapenko magasabb színvonalat képvisel, de ezt bizonyítania kell majd a pályán. Egy alkalommal csaptak össze mostanáig és Errani volt az, aki nyerte a 2015-ös US Openen zajlott meccsüket 0-6, 6-4, 6-3-ra.

január 31., vasárnap

Néhány fogadási lehetőség

Fogadás szettre 2-0 @ 1.89
Fogadás szettre 2-1 @ 4.10
Fogadás szettre 0-2 @ 6.00
Fogadás szettre 1-2 @ 7.50
Szett hendikeppel Ostapenko, Jelena -1.5 @ 1.89
Szett hendikeppel Errani, Sara +1.5 @ 1.90
Játék hendikeppel Ostapenko, Jelena -5.5 @ 2.15
Játék hendikeppel Ostapenko, Jelena -4.5 @ 1.86
Játékok száma Alatt 20.5 @ 1.78
Játékok száma Felett 20.5 @ 2.02
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.45
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.70

További kiemelt teniszmeccsek

Fogadj itt teniszre!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.01.30. (10:40).