Baszk rangadóval zárult az év és andalúz derbivel indul, ahol bármi megtörténhet!

2021 jan 2. 16:15 Közvetítés: Unibet

Egy személyre koncentrálunk

A Betis - Sevilla meccs több, mint egy sima rangadó. Küzdelmükről még könyv is megjelent, lenti videóból pedig megtudhatjátok, miért is annyira különleges ez a párosítás. A liga tehát ezzel a derbivel indítja az új évet, ütős program, mi pedig mondhatni egy biztonsági tippel készültünk, aminek az alapja egy játékos hiánya. Fernando Reges ugyanis hamar begyűjtötte az 5. sárga lapját, ami automatikus eltiltást jelent. 

A brazil védekező középpályás a Sevilla játékosa és egyben fontos láncszeme is. Julen Lopetegui elsősorban védekezés orientált edző, illetve kontrákra rendezkedik be a csapataival. Hatékonyak, nem hiába nyertek Európa Ligát. Fernando nélkül viszont nem minden esetben működik gördülékenyen a védekezés. Idén három meccsen nem lépett pályára a brazil szűrő - pihentetés gyanánt -, mind a három találkozón gólt kapott a Sevilla.

Amikor játszott, 17 mérkőzésből 8 alkalommal nem tudtak ellenük betalálni. Helyette valószínűleg Nemanja Gudelj kezdhet, aki nem egy gyors játékos. Fernando sem egy Usain Bolt, de azért mozgékonyabb, mint Gudelj. Vele lassabb lehet a csapat, többet kell majd kockáztatnia Lopeteguiéknek.  Amit mi várunk: egy Betis gól. Nem túl nagy kérés, ugye? Egy olyan csapattól, ahol Nabil Fekír vagy a sérüléséből két góllal visszatérő Canales dolgozza ki a helyzeteket. Az elmúlt években előfordult párszor, hogy 0-0-t játszottak a felek, de mi ezen a meccsen gólokat várunk, lehetőleg a Betistől. 

  • Real Betis - Sevilla tipp

    Betis gólt szerez
    Unibet
    1.50

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Nemanja Gudelj (Fotó: Vladimir Koshkarov / Shutterstock.com)