Néhány évvel ezelőtt az angol élvonalban szerepelt a Derby County együttese, mely mostanra már a League One oszlopos tagja. Tehát egészen a harmadosztályig zuhantak vissza, és jelenleg is csak a középmezőnyben szerepelnek. Három pontra van kilátásuk, hiszen a kiesési harc szereplőjét, a Northamptont fogadják!
Szép emlék az élvonal, de már csak emlék
Nem is olyan régen, még 2008-ban a Premier League mezőnyében láthattuk a Derby County csapatát, olyan játékosokkal, mint Robbie Savage. Aztán több éven keresztül a Championship pontvadászatát erősítették, 2021-ben például a házi gólkirályuk Kazim Richards volt. Szóval mindenképp magasabban jártak, mint ahogy jelenleg szerepelnek. Fennállásuk során 5 szezont leszámítva, mindig az első vagy épp másodvonalban játszottak.
Mondhatjuk hogy egy klubtörténeti mélypontot élnek át, ráadásul nem fest jól a helyzet. Középmezőnyben vannak, hiába a legértékesebb keret az övék a teljes League One-ban. Frank Lampard, Philip Cocu, Wayne Rooney és Liam Rosenior után, jelenlegi vezetőedzőjük Paul Warne.
Kicsivel több mint egy éve irányítja a Derby-t, nem igazán mondható jelentős tudású szakembernek. Az utóbbi hetekben vereség követett győzelmet, 14 lejátszott meccsüket követően 14 pontos lemaradásban vannak az élmenő Portsmouth gárdájától.
Northampton a mezőny vége felé szerepel
Sosem járt még a Premier League-ben a Northampton együttese, mely a League One és League Two között ingázik. Tehát a harmadosztályból néha kiesik a negyedik vonalba, néhány éve olyan sztárt magukénak tudva, mint Adebayo Akinfenwa. Ebben a szezonban eddig a kieső zóna körül vannak, nem ez lesz életük legjobb szezonja. Jon Brady 2021 óta irányítja a csapatot, legutóbb épp feljutva a negyedosztályból.
Nincs sérültjük, miközben a Derby-nél egész sok hiányzó van. Eiran Cashin, Elliot Embleton, Liam Thompson, Joe Ward, Jake Rooney, Tyreece John-Jules nem bevethető hazai oldalon. Egyik klub sem viszi túlzásba a labdabirtoklást, inkább hosszabb passzokkal, gyorsan próbálja letudni a támadást. Nem tudunk a büntetőlapok irányába elmenni fogadásoknál, mert nem túl agresszívek a felek.
Derby - Northampton mérkőzés tippek
A vendégek védelme garancia lehet a gólokra, miközben az eredmény nehezen tippelhető. Ezért aztán a bet365 kínálatában én a mindkét csapat szerez gólt irányába mennék, amire 1.95-ös szorzót adnak. A bukméker szerint hazai győzelem várható, erre utal a Derby sikerére kínált 1.53-as odds. Szoktál fogadni az angol sokadosztályra vagy nincs elég információd róla? Oszd meg velünk kommentben a véleményed!
október 31., kedd
A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 29. 8:46 UTC.
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Pride Park Stadion, a Derby County otthona (Fotó: Clive Stapleton / Shutterstock.com)