Elérkeztünk az idei év első Major tornájához, a Mastershez. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt tavaszi verseny. Mihez hasonlító? A teniszben egy Grand Slam versenyhez. Korunk szinte mindegyik golf sztárja indul, és nagyon erős mezőnyre van kilátás. Erre a versenyre visszatér a sportág legendája Tiger Woods is.

Versenyről

A Masters 81 éves múltra tekint vissza. Az összdíjazás közel 9 millió dollár, viszont a győzelemnek még ennél is nagyobb eszmei értéke van. Ugyanis nem csak a hagyományossá váló zöld zakót kapja a győztes, hanem beírja magát a történelembe. A versenynek az Augusta National Golf Club ad otthon. Érdemes tudni a Mastersről, hogy ez a többi versennyel ellentétben ez meghívásos torna. A szervezők döntik el tehát, hogy kik indulhatnak. Lássuk akkor, hogy kiket is hívtak meg.

Favoritokról

Ahol indul, ott a legnagyobb favoritnak tekinthető Rory McIlroy. Az Észak-írek szupersztárja az év első Major tornáján is a legnagyobb favorit. Azonban utóbbi hetekben mutatott formája alapján én nem venném ilyen biztosra a győzelmét. Közel sem játszik úgy, mint a European Tour versenyein. Két 10. hely körüli eredmény, és egy kiesés jellemezte tejlesítményét az idei amerikai versenyeken. Az első napokon rendre rosszul kezdett, és utána csak nagy nehézségek árán tudta összeszedni magát. Ha nyerni akar, akkor ezt nem engedheti meg magának. Legnagyobb riválisa a tavalyi címvédő Bubba Watson. Idén mindegyik PGA Tour versenyén első tízben végzett, és hihetetlenül stabilan versenyez. Nála azonban érdemes tudni, hogy hiába a két győzelme, páratlan években valamiért nem megy neki a játék a Mastersen. Az én egyik titkos favoritom J.B. Holmes. A Houston openen múlt héten nyert, és megmutatta, hogy kiváló formában van. Két versenyen lett második, és bármikor képes a meglepetésre. Ideje lenne számára az áttörés, ugyanis még sosem volt első tízben egy Major tornán. Dustin Johnson lehet a másik, akire érdemes figyelni. Idén ugyan kétszer kiesett, de a maradék négy versenyen tízben végzett. Egy tornagyőzelme van, azonban eddig neki sem ment a Mastersen. Talán majd idén.

McIlroy-Rory-golf-009

Rory McIlroy. Fotó: David W. Leindecker/Shutterstock.com

Tehetséges fiatalok, és akik hagyományosan jól szerepelnek

Hideki Matsuyamáról és Brooks Koepkáról már volt szó egy korábbi cikkben, de most újra érdemes őket kiemelni, mint tehetséges fiatalok, akik esélyesek egy komoly meglepetésre. Matsuyama idén stabilan szállította a jó helyezéseket, és igaz tavaly nem ment neki a Mastersen, de ez megbocsájtható, mivel először indult itt. Koepka tehetségéhez sem férhet kétség, de kicsit hullámzóbb a teljesítménye, mint a japánnak. Ő már nyert tornát idén, és volt negyedik Major Tornán is, de a formája ingadozó. Még sosem indult Mastersen, ezért is kérdéses mire lehet képes. Van viszont három ember, aki az elmúlt öt évben az állandóságot képviselte a Masterseken. Ők folyamatosan első húszba kerültek: Lee Westwood, Adam Scott és Fred Couples. Kezdjük utóbbival, hiszen ő a legrutinosabb. Már több mint 35 éve profi, és 1992-ben megnyerte ezt a versenyt. Szinte csak erre a tornára összpontosít, és itt rendre jól is szerepel. Ezen kívül senior tornákkal tartja magát formában. Westwood teljesítménye sokat romlott az elmúlt években, de a Mastersre mindig összekapja magát. Adam Scott pedig az egyik titkos favorit. Az egykori győztes idén is megmutatta, hogy képes jól játszani.

Tiger Woods visszatér: Ellentétes hírek a formájáról

Ahhoz kétség sem férhet, hogy Woods egy legenda. Hatalmas klasszis, és tehetség volt, azonban nem hozta ki magából a legtöbbet. Elég csak a pályafutására nézni, és rájövünk, hogy ebben az emberben sokkal több lett volna. 14 Grand Slamet nyert, azonban az utolsó 2008-ban, tehát 7 éve. Nem ma volt. Azóta a játéka folyamatosan romlik. 2013-ban ugyan még volt egy jó éve, de utána sérülések, és egyéb problémák miatt, egyre lejjebb csúszott. Ma már csak 104. a világranglistán. A „Király” Arnold Palmer azt írta könyvében, hogy Woods formahanyatlásához hozzájárult édesapja halála is, ugyanis onnantól csökkent a munkamorálja. Az elmúlt hetekben visszatért sérüléséből, azonban borzalmas formában volt. Kiesések, és rossz ütések jellemezték játékát. A héten viszont ellentétes hírek érkeztek formája felől. Augustában volt gyakorlónapon, és állítólag kiválóan játszott. Jó drive-jai voltak, és birdie-ket ütött. Játékával fénykorát idézte. Ekkor bizonytalanodtam el, ugyanis múlthéten még arra akartam fogadni, hogy kiesik az első két nap után. Woodsra való fogadás mindig csábító, ezért is mondom azt, hogy megéri vele várni az első nap végéig. Ha látszik, hogy formában van, akkor érdemes megjátszani nála a top10-es vagy 20-as helyezést.

Woods-Tiger-golf-002

Tiger Woods. Fotó: Debby Wong/Shutterstock.com

Érdekesség

Érdemes megemlíteni még egy fontos dolgot a versennyel, és a fogadásokkal kapcsolatban. Az elmúlt három évben egy olyan tendenciát figyelhettünk, mely szerint, aki jól szerepel a Cadillac Championshipen (első három hely), az utána megnyeri a Masterst. Érdekességkép megnéztem, hogy idén kik végeztek ezen a versenyen, az első háromban: Dustin Johnson, J.B. Holmes és Bubba Watson. 

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Tiger Woods. Fotó: Debby Wong/Shutterstock.com