Mindössze két francia csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban. Ez már önmagában csalódás lenne, főleg azok után, hogy milyen párharcokból kellett továbbjutniuk. A kiesők között van a Monaco és a PSG, akik vasárnap ebéd után egymás ellen játszhatnak rangadót. 

2022 márc 20. 13:00 Közvetítés: UnibetBet365

Kéne egy kis csetepaté

A legutóbbi PSG mérkőzésen kifütyülték Messit és Neymart. Nincs mit szépíteni, ez a PSG szétesett. Megnyerik a bajnokságot, de ez evidens. Kiestek a nemzeti kupából, ahogyan a BL-ből is, utóbbi azért is kellemetlen, mert előnyből várhatták a visszavágót. Az elnök és a játékosok is begőzöltek, mindenki hibás volt a vereségért, csak ők nem. Ha megnézzük az elmúlt évek tapasztalatát a PSG kapcsán (vesztes BL-döntő után már mentek is nyaralni és bulizni Spanyolországba), akkor ezen nem lepődünk meg. 

A Monaco is pocsék szezont tudhat maga mögött, hiszen hasonló bajba kerülhetnek, mint a Chelsea. A hercegségbeli klubnak is orosz tulajdonosa van, erről bővebben is írtunk korábban. A nemzeti kupából ők is kiestek, ahogyan az Európa-ligából is, utóbbi is eléggé kellemetlen, hiszen a Braga oda-vissza legyőzte őket. A bajnokságban óriásit kéne küzdeni a BL-t érő helyekért. 

Két csalódott és feszültségekkel teli klub. Mindkettő a maga szintjén túlértékelt, játékosaik komoly problémákkal küzdenek motiváció terén. Papíron jöhetne itt egy sima vendég siker, amiben még így is van érték, de hasonló megoldást jelenthet a büntető lapok piaca. A találkozót az a Benoit Bastien kapta, aki a téli első meccsüket is. Azon a mérkőzésen 7 sárga lapot osztott ki. 

Emiatt valószínűleg a határ 5,5 vagy 6,5 környékén lehet, ha előbbi, akkor érdemes overezni, mert Bastiennek vannak "elborult" meccsei, amikor kioszt 5-7 sárga lapot, ha úgy adódik, akkor még mellé 1 pirosat is. Egyelőre azonban a szorzók nem érkeztek meg, de Marco Verratti lapján sem árt elmélázni. Az olasz 16 meccsen 10 sárga lapot kapott a bajnokságban, kis túlzással minden meccsre jut egy. Rendkívül heves, bármikor benne van egy-egy büntető lap (Verratti büntető lapot kap: 2.50). 

Amint megérkeznek a büntető lapokra adott szorzók, frissítjük a cikket!

  • Monaco - Paris SG tipp

    PSG győzelem

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés