Nincs pihenés a francia pontvadászatban. A hétvégi izgalmak után kedd-szerda kombinációval fordulót rendeznek, ahol a Monaco fogadja a Nice csapatát, így garantáltak az izgalmak, de érdekes lesz még a feltörekvő Lille találkozója is, ahogyan a kiesés elől menekülő Metz mérkőzése is izgalmakat szolgáltathat. 

Lille - Rennes

Kár lenne a Lille csapatáért. Pedig mindent elkövettek, hogy kiessenek, hiszen kinevezték edzőnek Locót, azaz Marcelo Bielsát. Egy fiatal, szinte még tapasztalatlan csapathoz tiszta őrültség őt kinevezni, meg is lett az eredménye. Most a kiesés elől menekül a klub az újdonsült trénerrel, Christophe Galtierrel. Személyében megtalálták az egyik legjobb trénert erre a szituációra, ugyanis Galtier nyolc éven át volt a St. Etienne edzője. A kezdeti gyengélkedések után egy stabil klubot sikerült felépítenie, akik mindig ott voltak a 4-6. hely környékén. A fiataloknak is hatalmas segítség lehet, ugyanis olyan játékosokat fedezett és fejlesztett fel, mint Payet, Aubameyang, Matuidi vagy épp Allan Saint-Maximin. Most is tehetséges alapanyagból dolgozhat (Thiago Maia, Luiz Araujo, Benzia, Maignan stb.), így érdemes lesz figyelni a klubot. Két győzelemmel mutatkozott be, bajnokság a Caent verték idegenben. Védekezésben továbbra is vannak problémák, de legalább támadásban már van elképzelés. Kontrákban fejlődtek, mint ahogyan az üres területekre való bemozgásokban is.

Ez sokat számíthat a Rennes ellen, akik az elmúlt hetekben sorra kapták a vereségeket, de érdemes megnézni azt is, hogy kiktől: PSG, Monaco és Marseille. Franciaország krémje, így azért már más a leányzó fekvése. Ezért is kell óvatosan kezelni a 2.20-as hazai szorzót. Van benne fantázia, de csak óvatosan a tétekkel.

Monaco - Nice

Arra számítani lehetett, hogy Falcao nélkül szenvedni fog a Monaco a Montpellier otthonában. Jardim egy kicsit felforgatott csapattal lépett pályára, aminek meg is lett az eredménye. Nem igazán találták a ritmust, a legveszélyesebb helyzetük egy szöglet utáni fejes volt, hiányzott előre a klasszikus középcsatár. A Nice ellen viszont már újra bevethető lesz a kolumbiai gólgép, így retteghetnek a vendégek. Balotelliék abban bízhatnak, hogy a hercegségbeli klub védelme nagyon szellős mostanság. A Montpellier is sok helyzetet alakított ki, a Nice pedig jóval komolyabb támadószekcióval rendelkezik, mint amilyen Der Zakarian gárdájának van. 

Mario Balotelli - Nice 001

Mario Balotelli (Fotó: bestino / Shutterstock.com)

Lucien Favre csapatának sokáig gondot okoztak a sérülések, illetve az Európa Liga által okozott kettős terhelés. Ettől a béklyótól egy időre megszabadultak. Kiestek a francia kupaküzdelmekből is, így koncentrálhatnak a bajnokságra, aminek eddig meg is van az eredménye. A kiesőhelyekről egyből a hatodikra kúsztak fel, jönnek a győzelmek. Legutóbb az Amiens verték hazai környezetben. Kiváló döntés volt Allan Saint-Maximint a balszélen játszani, szinte egymaga szétszedte a vendégek védelmét, ő cseleiből született Lees-Melou felső kapufás gólja is. Ősszel találkozott egymással a két gárda a bajnokságban, akkor Favre nagyon csúnyán lemeccselte Jardim mestert. Kontrákra és nagyon agresszív játékra rendezte be a csapatát, aminek egy 4-0-ás siker lett az eredménye. A Monaco fásult volt, míg a Nice sziporkázott. Aztán a kupában bosszút állt Jardim, de most jön az újabb fejezet. Az tisztán látszik, hogy a hazaiaknak nem fekszik az olyan ellenfél, mely gyors és agilis játékosokból áll és kontrákra játszik. A Nice pont ilyen, Saint-Maximin sok fejtörést okoz majd nekik, de nem hiába pihent legutóbb Balotelli, Dante vagy épp Jallet. Rájuk is szükség lesz. Gólokban lehet fantázia (1.64), de sajnos akkora érték nincsen bennük, talán egy X2-ben 2.16-ért. 

Metz - St. Etienne

Úgy néz ki, hogy a Metznél rájöttek, lehet érdemes bent maradni az első osztályban. Elmúlt négy meccsen két győzelem és két döntetlen a mérleg, ebből talán a Montpellier kiütése a legnagyobb siker. Mielőtt piedesztálra emelnénk őket, azért azt nem árt tudni, hogy még így is messze vannak a többiektől. A Dijonnal szemben hétvégén például nagyon sokáig alárendelt szerepben voltak, ha kicsit jobban koncentrálnak Tavaresék, akkor már 2 vagy 3-0-ra vezethettek volna, ehelyett jöttek Kawashima nagy védései, majd a másik oldalon Balmont ügyetlenkedése, amiből gólt lőtt a Metz. Valahogy az az érzése az embernek velük kapcsolatban, hogy melléjük szegődött fortuna és nem engedi a kezüket. Strasbourg is lőtt egy nagy kapufát ellenük, utána viszont 3-0-ra lelépték őket. Ez az 5-4-1-es felállás bevált mostanság, Riviére nagyon jó volt egyszem csatárként, míg a szélekről megkapta a megfelelő támogatást. Szerdán a St. Etienne lesz az ellenfél, akik egy október óta tartó nyeretlen szériát törtek meg a bajnokságban a Toulouse legyőzésével. Maradjunk annyiban, ha nincsen az eltiltott Ruffier helyén szereplő Moulin a kapuban, akkor nagy pofonba nézett volna bele a St. Etienne. Az első játékrészben volt 3-4 hatalmas védése a kapusnak, majd a hazaiak a semmiből gólt lőttek egy büntető révén. Nem tudták uralni a mérkőzést, mégis 2-0-ra nyertek, mivel jól kontráztak. Mindkét csapat védelme átjáróház, így érdemes a gólok irányába tendálni. Moulin biztosan nem lesz újra ilyen formában, viszont kialakulhat egy kis adok-kapok, így lejöhet a 2,5 over. 

  • Ligue 1 tipp

    Metz - St. Etienne: 2,5 gól felett

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés