PL-beharangozó 2. rész: Európai álmok vagy kiesés elleni harc?

Az angol bajnokságban rendre van egy nagyon masszív középmezőny, akiknél általában a 40 pontos lélektani határ mielőbbi elérése a kitűzött cél, a többi pedig csak hab a tortán. Közülük elsőként jöjjön tehát öt gárda, akik más-más helyzetből várják az első fordulót.

Stoke

A PL 20 csapata közül a Stoke-nál értem legkevésbé a koncepciót. Valami egészen rejtélyes elv alapján adnak-vesznek játékosokat, aminek az eredménye egy ilyen nagy olvasztótégely lett. Itt van nekünk a lassan már matuzsálemi korba lépő Crouch, akitől még a youtube-on is több vicces megoldást látni, mint szépet. A másik csatáropció a pár éve drogteszten megbukó Berahino, akinek azóta vakvágányon van a karrierje. Őket hivatott kiszolgálni a Barcelonából kibukó Krkic (azóta már túl van egy felejthető német kölcsönjátékon is), és Afellay aki legutóbb kb. 10 éve volt jó játékos, de még estig sorolhatnánk ezeket. A szomorú igazság az, hogy kreatív dolgokat itt csak Shaqiritől és Arnautovictól lehet(ett) várni, őket leszámítva előre játékban Championship szint, amit hoznak a srácok.

Xherdan Shaqiri. Fotó: Wikipédia

Nyáron eddig két említésre méltó igazolásuk volt. Darren Fletcher érkezett a középpályára, belőle talán még ki lehet csikarni egy-két jó évet, szerintem ingyen megérte. Nála lényegesen izgalmasabb Zouma, a Chelsea milliónyi kölcsönjátékosának egyike, és nyilván szeretne Mark Hughes csapatában alapemberré válni. A legfontosabb hír mégis az, hogy Arnautovicot eladták a West Hamnek, aki még a rosszabb napjain is jobb spíler volt, mint itt a többség. Akárhogy is nézem, nem sok potenciált látok ebben a csapatban. Mark Hughes szerintem egy elég középszerű edző, a támadójátékuk teljesen Shaqiri-függő, a kulcsemberek már nem fiatalok. Ha nem igazolnak így a végén még pár minőségi játékost előre, akkor meredek lehet ez a szezon, 8.00-as oddson még akár a kiesésüket is megjátszhatónak érzem.

Leicester

A Leicester óriási utat járt be az utóbbi években - a kiesés széléről megmenekülve előbb Ranieri irányítása alatt bajnokságot nyertek, majd a következő szezonban a BL-ben is meglepően sokáig meneteltek (angol mércével persze). Közben viszont a bajnokságban teljesen súlytalanok voltak, így végül az addigra már a kiesés szélén táncoló gárda éléről elküldték az olasz mestert, és a másodedző Craig Shakespeare kormányozta őket kényelmes távolságra a Championshipet érő helyektől. Ezek után az az ember érzése, hogy már nem jöhet más, csak a „dolgos, szürke hétköznapok” - vagyis egy kiegyensúlyozott, izgalmaktól mentes szezon.

A tavalyi őrülethez képest az idei nyár is már csendesebben telt. Említésre méltó távozójuk nincs, kisebb erősítések viszont érkeztek a hátsó régióba. Az atomjaira hulló Hull Citytől elhozták Jakupovicot, aki azért gyanítom, hogy csak második lesz a sorban Schmeichel mögött. A tavaly már közel sem olyan jól záró védelmükbe viszont bőven beférhet a másik Hull szerzemény, Maguire. Eléjük még egy meglepetés igazolás is befutott Iborra személyében. Iborra 30 felé közeledve is a középpálya vezére lehet, kb. mindent tud, amit a 100 milliós Pogba, csak tizedannyiért. Egészen friss hír viszont, hogy a Manchester Cityben csak a padot koptató Iheanachot 25 millióért leigazolták a csatársorba. Őt keveset láthattuk ugyan játszani eddig, de általában csereként is nagyon hasznos és eredményes tudott lenni, szóval jó alternatívája lehet Vardynak.

Talán nem vagyok vele egyedül, de már a kinevezése pillanatában is úgy gondoltam, hogy Shakespeare jókor volt jó helyen. Gyakorlatilag csak annyi dolga volt, hogy visszatérjen a már bejáratott, jól működő alapokhoz, és némi optimizmust vigyen az öltözőbe. Vezetőedzői tapasztalata viszont nem igazán van, és az a sanda gyanúm, hogy nem ő lesz a hosszú távú megoldás. Ennek ellenére meglepne, ha komolyabb kiesési gondjaik lennének, még ha edzőváltásra is kerül sor mondjuk télen.

West Bromwich Albion

Ha az emlékem nem csalnak, valamikor kora tavasszal megtört a tér-idő kontinuum, és a WBA majdnem ugyannyi ponttal állt, mint a temérdek pénzből összerakott MU. Egy röpke pillanatra még az EL-indulás esélye is felvillant előttük. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy ez ott az öltözőben a kutyát sem érdekli, és a srácok április elején már lényegében meg is kezdték a nyári vakációjukat. Ezt követően már az esetek 90%-ában csak testben voltak ott a pályán, semmi lendület nem volt a játékukban, lehetett érezni rajtuk, hogy nem akarnak ők már semmit se a 40 pont behúzása után.

Ennek fényében kész csoda, hogy a 10. helyen tudtak zárni végül. Illetve két fő összetevője volt ennek a sikernek. Tony Pulis nagyon bölcsen mérte fel, hogy mit lehet kihozni ebből a keretből, mire alkalmasak, hol vannak a határaik, és ehhez igazodó taktikát is talált ki nekik. A másik erősségük az volt, hogy általában jól tudtak kijönni a szoros mérkőzéseikből, valahogy mindig ők találtak a döntő pillanatban egy gólt valami megpattanó lövésből, szögletből, szabadrúgás utáni kavarodásból. Maga a játékosállomány ugyanis az egyik legidősebb az egész ligában, Robson-Kanu és Chadli pedig a széleken hiába varázsolgat, nem igazán van játszótársuk.

Nacer Chadli. Fotó: MekyCM/Flickr

Nyilván emiatt, és Rondón tavalyi hanyatló formája okán is igazolták le bagóért a 27 éves Jay Rodríguezt a Southamptontól, aki kiváló alternatíva lehet elöl. Puel csapatában nem találta meg a számításait, de ő nálam bőven egy 15+ gólos csatár, főleg ha kap egy kis támogatást a középpályáról. Említésre méltó távozójuk nincs. Ha csak egy tanácsot fogadtok meg ebből az írásból, akkor az ez legyen, ha van bármilyen más meccs a West Broméval párhuzamosan, akkor inkább azt nézzétek. Még a szurkolóik többsége is belátja, hogy a játékuk csak a legritkább esetben szórakoztató, miközben profi módon tudják megfojtani az ellenfél kreatív zónájában kevergetőket is. Csodálkoznék, ha kiesnének, csodálkoznék ha szezon közben edzőt váltanának, és csodálkoznék azon is, ha idén ismét beférnének a top10-be.

Bournemouth

A szegény ember Liverpoolja, valahogy így tudnám egy frappáns mondatban jellemezni őket. Egy izgalmas, szerethető csapat, rengeteg tehetséges fiatal játékossal és támadó felfogású játékkal. Mindezt (a párszor már az angol válogatottal is szóba hozott) Eddie Howe gyúrta egy kerek egésszé az utóbbi években. Első nekifutásra még épp csak bent maradtak, tavaly viszont egészen a 9. helyig kapaszkodtak fel egy borzasztó tömör középmezőnyben.

Nyáron a Bournemouthnál nagyjából az volt a transzfer stratégia, hogy „igazoljunk olyat, aki jó ugyan, de a jelenlegi klubjából távozni akar/nem tartanak rá igényt”. A Chelsea-ben szinte nulla játéklehetőséghez jutó Nathan Aké volt a legnagyobb fogás 20 millió fontért. Ő már ugye játszott itt fél évet kölcsönben, és nem is értette senki, tavasszal miért hívta vissza Conte, hogy utána még a padra se ültesse le. Minden esetre 20 millió az ő szintjükön azért komoly összeg, főleg egy olyan belső védőért, aki egyelőre inkább ígéret semmint PL-veterán. Fele ennyiért hozták el szintén a Kékektől a tapasztalt kapust, Begovicot, aki a lassan már 38 éves Boruc utódja lehet. Ár-érték arányban viszont nyilván Jermain Defoe volt a legjobb igazolásuk ingyen, a csőd szélén táncoló Sunderlandtől. Rá szokták azt mondani, hogy rosszkor volt rossz helyen, mert ha kicsit előbb vagy később születik, akkor valószínűleg az angol válogatottban is alapemberré nőtte volna ki magát. Az ő érkezése kicsit olyan, mint a tavalyi Ibrahimovic – MU váltás volt: nyilván nem Defoe a jövő embere, de biztosak lehetünk benne, hogy pár évig még szállítja ő is a 15-20 gólokat. Kulcsemberük nem távozott a nyáron, így összességében elmondható, hogy erősödött a keret.

Jermain Defoe. Fotó: Wikipédia

Elöl egy King – Defoe duó bivalyerősnek tűnik, és a középpályáról is kapnak majd bőven támogatást, szóval idén is lesz oka tapsolni a Bournemouth drukkereknek. A nagy kérdés nyilván az, hogy Aké tud-e annyira erős vezére lenni a védelmüknek, hogy akár még a tavalyinál is komolyabb magasságokba törjenek? Ha ez nagyjából megvalósul és a kulcsjátékosaikat elkerülik a sérülések, akkor szerintem egy top10 simán fogadható náluk 3.25-ért.

Crystal Palace

A Palace-nál nyáron valami egészen izgalmas dolog vette kezdetét. A csapatot első osztályban tartó Sam Allardyce ugyanis a szezon végén nem élt a hosszabbítási lehetőségével, mivel már inkább a családjára akar koncentrálni így 60 felett. A vezetőség meghúzott egy merészet, és felkérték Frank de Boert edzőnek. A hozzám hasonló korúak még láthatták őt aktív játékosként a holland válogatottban, illetve klubszinten az Ajaxnál majd a Barcelonában is. Karrierje végén viszont nem vesztegette az időt, és rögtön munkába is állt az Ajax fiataljainál edzőként, majd 2010-2016 között már ő vezette a felnőtt csapatot is. Tavaly aztán de Boer is áldozatául esett az Inter szédületes edzőkeringőjének, és mindössze három hónapnyi közös munka után véget is ért a milánói kalandja.

Így augusztus elején viszont ha az ember ránéz a transzfer tevékenységükre, akkor azért nem mondhatnánk, hogy így első körben túl sokat fektettek volna ebbe a de Boer-projektbe. A holland mester magával hozta a fiatal belső védő Reidewaldot az Ajaxból 8 millióért, illetve ismét kölcsön vették a Chelsea-ben létszám feletti Loftus-Cheeket, aki elvileg támadó középpályás poszton szeret játszani. De persze meg lehet ezt közelíteni optimistábban is: nem távozott nyáron alapemberük, így lényegében egyben maradt a tavalyi gárda.

PL-beharangozó 3. rész: Az okosan építkezők

Szinte biztos vagyok benne, hogy ősszel ők lesznek a „címlapsztori”, mert ez nagyot fog szólni, a kérdés csak az, hogy milyen értelemben? Mert azért lássuk be, benne van a pakliban, hogy de Boer filozófiája nem jön át a srácoknak, beragadnak az elején, onnan meg már csak egy tapasztalt edző tudja majd őket kirántani a gödörből. Vagy ő lesz az év edzője, és már ez első szezonjában a top10-be vezeti a Palace-t, miközben a közönséget is kiszolgálják egy szép, gólratörő focival? Pénzt egyikre sem tennék így látatlanban, de kíváncsian várom, hogy alakulnak a dolgok a londoniaknál.