Záró etapjához érkezett az év első olasz World Tour versenye. Érdekes szakaszok állnak mögöttünk és bőven akad hiányérzetünk a viadallal kapcsolatban. Szerencsére az utolsó napra is maradtak izgalmak, így valamelyest kárpótolhat majd a keddi egyéni időfutam.

Királyetap nélkül

Főleg a Giro d'Italia fényében várták nagyon sokan a Tirreno-Adriaticót, mivel itt csapott volna össze a két nagy esélyes Alejandro Valverde és Vincenzo Nibali. A párharc csúcspontja az ötödik hegyibefutós etap lett volna, ami azonban az új időjárási protokoll miatt elmaradt. A szervezők már a szakasz előtti este bejelentették, hogy a havazás miatt nem lesz etap, ami rögtön át is rendezte az összetett esélyesek sorát. Így a Tirreno inkább hasonlít egy Eneco Tourra (ami olyan, mintha klasszikus egynapos dombos versenyeket gyúrnának össze), mint egy komoly Giro felkészülési versenyre. Voltak csapatok akik érthető módon nem örültek ennek, köztük Nibaliék sem. Így a verseny összetett első helyéért most a Stybar-Avermaet-Sagan trió harcol és rajtuk kívül még Jungelsnek lehet esélye az utolsó etapon, hogy megszerezze az első helyet. Kicsit más így a helyzet, mintha Rodriguez, Nibali vagy épp Valverde küzdene a győzelemért. 

Van-Avermaet-Greg-kerekpar-002

Greg van Avermaet. Fotó: nuestrociclismo.com/Flickr

A mindent eldöntő időfutam

Hegyi etap hiányában maradt tehát az időfutam, amely az első hely sorsát eldönteni. A szinte már szokásossá vált San Benedettoi szakasz (2011 óta ez a zárószakasz) nem túl technikás, hiszen mindössze egy kanyar és egy visszafordító van benne. Hosszú egyenesekről szól ez a kronó a tengerpart mellett. Először is foglalkoznék a szakaszgyőztes kilétével. Hiába időfutam, de a rövid táv miatt túl sok a favorit. Kezdjük az egyik esélyessel a svájci Fabian Cancellarával. Spartacus újra jó formának örvend, sérülése már a múlté. Idén Portugáliában időfutamot nyert Tony Martin előtt és imádja ezt a versenyt. Háromszor nyerte meg a záró szakaszt és ez a nyílt terep és a kevés kanyar tökéletesen fekszik neki. Legnagyobb riválisa szerintem nem Tony Martin lesz, hanem az idén kiváló formában lévő Boasson Hagen. A norvégok versenyzője a Katari körversenyen nyert kronót és szerintem nem csak engem, de mindenkit meglepett, hogy egy ilyen rövid távon mekkora különbséggel tudott diadalmaskodni. Mint említettem Tony Martint nem tartom favoritnak és ennek jó oka van.

Havi tippjáték: 100 eurós fogadást bónuszt nyerhetsz! Próbáld ki!

A németek sztárja hiába gyűjti a dobogókat, de legutóljára tavaly májusban tudott időfutamot nyerni. Már nem ő a szakág egyeduralkodója. Három meglepetés emberre hívnám fel a figyelmet: Kwiatkowski, Jungels és Bodnar. Kwiatkowskinál sok függ attól, hogy mennyit vett ki belőle a hétfői szökés a végén. Ő alapjáraton kiváló az ilyen rövid távokon. Jungels az összetettért harcol, neki jobban kedvezne egy kis emelkedő, de így is odaérhet az első ötbe. A végére hagytam Maciej Bodnart, akiről sokan elfeledkeznek, ha a jó időfutammenőkről beszélnek. Pedig a lengyel az évek folyamán olyan szintre fejlődött, hogy már majdnem Vuelta kronót nyert. Első ötbe várom őt is, de a dobogó sem elképzelhetetlen nála.

Fabian-Cancellara-kerekpar-004

Fabian Cancellara. Fotó: William Perugini/Shutterstock.com

Fontosabb párharcok

Természetesen sokan a Peter Sagan - Greg Van Avermaet csatára kíváncsiak, mivel ez dönti el a versenyt, de itt tényleg az aznapi forma dönt majd. Két hasonló képességű versenyzőről beszélünk, akik az ilyen prológ szerű szakaszokon rendre ott vannak az első tíz környékén. A visszafordító technikája miatt, illetve az utána lévő kigyorsítás végett szerintem Sagan végez majd előrébb a szakaszon, de az összetett versenyt nem nyeri meg. Sok az a 7 másodperc. A további párosításokat figyelembe véve Valverde szerintem most odateszi magát a kronón. Valverde - Poels csatában hiába fejlődött sokat a holland, de Valverde a sík időfutamokon jobb nála. A Phinney - Cummings párosítás is izgalmas lehet, ugyanis sérülése előtt Phinney az egyik legjobb rövidtávú időfutamosnak számított. Cummings ugyan jól szokott menni az ilyen etapokon, de már nyert egy szakaszt a versenyen, ráadásul összetettben sincs semmi esélye. 1.72-ért lehet megéri Phinney sikerére fogadni. Bodnarról már ejtettem szót, ellenfelének a Kiryienkát szánták, akin még látszik, hogy nincs csúcsformában. Itt az odds miatt érdemes a lengyelt megfogadni. Végül pedig egy Sergent - Durbridge csata maradt. Jesse Sergent teljesítménye az elmúlt évben eléggé visszaesett. El is került a Trekből, de eddig az AG2R-ben sem remekel. A Katari körön, ahol nem volt egy túl acélos időfutamos társaság, mindössze a 14. lett. Luke Durbridge pár éve egy tehetséges kronósnak indult, de megrekedt egy szinten, viszont azért így is tudja hozni a jó eredményeket. Ettől függetlenül sokkal több van benne. 

  • Kerékpár tippek

    Avermaet - Sagan: Sagan végez előrébb
  • Sergent - Durbridge: Durbridge végez előrébb
  • Bodnar - Kiryienka: Bodnar végez előrébb
  • Poels - Valverde: Valverde végez előrébb
  • Boasson Hagen első háromban végez

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fabian Cancellara. Fotó: William Perugini/Shutterstock.com