Volt már sprint, csapatidőfutam és macskaköves szakasz is, így hát ideje a hegyeknek. Jön három kemény nap az Alpokban, ahol sok mindenre fény derülhet. Mire képes a Sky és Chris Froome? A Movistar végre tudja kontrollálni a versenyt? Hogy működik a három kapitányos elképzelés a gyakorlatban? 

Támadások az Alpokban

Az első kilenc etapon is történtek az összetettet befolyásoló dolgok, de a java csak most jön. Sok bukás és balszerencse tarkította a favoritok versenyét, gyakorlatilag mindenki szenvedett legalább egyszer. Az igazán kaotikus a pavés vasárnap volt, ahol csak kapkodtuk a fejünket, mert annyi defekt és esés volt. Végül úgy érkeznek meg a versenyzők az Alpokba, hogy három percen belül van még mindenki, aki számít. Talán csak Richie Porte kiesése jelenthet számunkra hiányérzetet, de nála már lassan mindenki megszokja, hogy képtelen bukás vagy komolyabb hiba nélkül letekerni három hetet. 

Az Alpokban rendezett három hegyi szakasz nem tűnik egyszerűnek, pláne egymás után. Lesz Alpe d'Huez (13,8 km és 8,1%) és La Rosiére (17,6 km és 5,8%), de ne szaladjunk ennyire előre. A pihenőnap után egy öt emelkedővel tarkított 158 km-es hullámvasutazással kezdenek. Kedden ugyanis nem lesz hiány emelkedőben. 2013-ban már volt  befutó a mostani verseny helyszínén, akkor Rui Costa nyerte a Le Grand Bornandt. A mostani szakaszra karakterisztika szempontjából a 2009-es hasonlít. Akkor komolyabb támadások tarkították a napot, perceket kaptak még a legjobbak is. Azt is érdemes viszont hozzá tenni, hogy akkor az utolsó héten volt a Bornadt, most viszont utána lesz még két nehéz hegyi szakasz, így hasonlóra ne számítsunk, vagy mégis?

Az első két emelkedő kellően hosszú és meredek, hogy komoly különbségek alakulhassanak ki a szökevények és a főmezőny között. Nagy kérdés, hogy a Movistar és a Sky milyen stratégiát eszel ki, de könnyedén megeshet, hogy előreküldenek pár segítőt, akik a maradék két komolyabb hegyen vezetnek a kapitányoknak. A Col de Romme 8,8 km és 8,9%, ez megfelelő lehet már egy támadásra, hiába van 30 km-re a befutótól. Itt már kisebb csoportokra szakadozhat az élmezőny, de az igazán komoly erőpróbát a Col de la Colombiére jelentheti. Mindössze 7,5 km és 8,5%, de ennyi szintkülönbség után már ez nem fog jót tenni, mint ahogyan utána a hosszú lejtmenet sem. Igazán technikás szakasz, ahol egy hiba és elúszhat az összetett.

Mit talál ki a Sky?

A botrányok elültek a Sky körül, nyugodtan koncentrálhatnak a versenyre, amibe szép lassan belerázódnak. Thomas összetett második helyén és komoly előnyben a többi favorittal szemben, míg Froome egyelőre kényelmesen megpihenve a mezőnyben. Az első szakasz riadalmait leszámítva rendben van, jól ment a pavés etapon is, ahol a Sky kiválóan kontrollálta az eseményeket. Látszik, hogy mindenki jó formában, egyedül Froome nem éles még teljesen, de hát ő a Giróról érkezett. Azt gondolom, hogy két ilyen kártyával (Thomas és Froome), akár egy szokatlan taktikát is láthatunk a britektől.

Ők elsősorban a vonatozásban hisznek és a wattokban, de láthattuk a Girón is, hogy Froome bármikor képes egy egész szakaszt átölelő támadásra. Mivel Thomas ennyire jó helyzetben van, ezért szabad kezet kaphat. Azt is el tudom képzelni, hogy jó helyen végez az etapon és nem áldozza be őt a Sky Froome érdekében (Thomas megelőzi Urán: 1.66). Froome már más kérdés, viszont őt Dumoulinnel rakták párba (okkal, mivel ő is Girózott), aki eddig nem ment rosszul, talán jobb formában van jelenleg, mint a brit riválisa (2.00-es szorzót ér, hogy a 10. szakaszon megelőzi Sky kapitányát).

Egész jó

Meglepően jól ment a Movistar vasárnap, ami annak fényében érdekes, hogy Landa és Quintana sem egy profi pavés versenyző. Valverdében több az affinitás erre a szakágra, igyekezett is Quintanának mutatni, hogy merre érdemes menni. Jól hozták fel Landát is a csapattársak, amikor leszakadt, így Unzué eddig jól vizsgázott. Most jöhet azonban java. Már két kapitánnyal sem egyszerű, de hárommal még nehezebb és elfigyelve a 9. szakaszt, Unzué komolyan is gondolja ezt a felállást. Landához hátraküldte az összes segítőt, amikor lemaradt, szóval valami komoly dobásra készülnek az Alpokban.

Alejandro Valverde. Fotó: strenghtofframeITA/Shutterstock.com

Ennek ellenére nem érdemes Valverde jó szereplését készpénznek venni, hiába ott a hosszú lejtmenet és a hajrá. Eddig jól ment, de egy ilyen felállás bármikor visszaüthet, ezért a bukása utána is kiválóan teljesítő Dan Martinban lehet érték a spanyollal szemben (2.75). Az irodák Landát és Quintanát egymással szembe állították fogadás szempontjából. A kolumbiai a favorit, jól is ment eddig, de az a hosszú lejtmenet nem az ő világa az etap végén. A Movistarnak támadnia kell, nem tartogathatják a harmadik hétre magukat, mert oda már tetemes előnnyel kell megérkezni, ha Tour de France-ot akar nyerni valamelyik versenyzőjük.

Mire fogadjunk?

Ahogyan eddig is kitűnt a szövegből, vannak egészen jó ajánlatok, de még egyre hívnám fel a figyelmet. A Warren Barguil - Primoz Roglic párharcra. A szlovén bringás kiváló alapozást tudhat maga mögött, rengeteg egyhetest nyert idén, de vajon háromhetes menővé vált? Csalóka lehet, hogy Baszk körversenyt és Romandiát nyert, mivel egyiken sem volt komolyabb emelkedő, inkább egy jó időfutam eredmény dominált. Tirrenón azért a hegyen kiosztottak neki pár percet (három perc felett kapott Landától). Nem annyira a specialitása az ilyen mértékű szintkülönbséggel járó szakasz, viszont ebben éppenséggel jó Barguil. Emlékezhetünk rá, hogy tavaly egy nagyon hasonló etapon lett második, mert amellett, hogy klasszikus hegyimenő, jól megy a lejtmenetben is és Valverde mellett az egyik, ha nem a legjobb sprinter az ilyen napok végén.

Az oddsok a Bet365 irodától származnak és ebben az időpontban voltak érvényesek: 2018-07-16, 11:15 CET!

  • Tour de France tipp

    10. szakasz: Barguil előrébb végez, mint Roglic

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Leopold Konig. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Superliga 23+24 bónusz

  • 24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet útmutató
Superbet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kerékpár fogadások

HT hozzászólt
Ma, 17:57
Fogadás szempontjából is nagyon érdekes volt ez a szakasz.

Pogacar startjánál 1,2-t adtak a szlovén sikerére, Gannára pedig 4,0-át. Aztán az első időmérőnél, amikor a szlovén 40 másodperc körüli hátrányban volt, akkor elkezdett a szorzó felfelé kúszni, egészen 13-as odds-ig (ekkor Gannára 1,04-et adtak). Meggyőződésem, hogy ekkor a fogadók elkezdtek pénzeket pakolni Pogacarra, ugyanis pár perc múlva már 1,85-ön állt mind a két versenyező. Nekem szerencsére 11-szeres pénzen sikerült megtenni (ki gondolta, hogy még ennél is feljebb megy majd, egészen 13-ig).

Ugyanakkor kicsit érthetetlen volt az oddsmesterek ilyen szintű elrugaszkodása, hiszen az előzetesen is várható volt, hogy a sík terepen hátrányban lesz a szlovén az olaszhoz képest, és inkább a szakasz végi emelkedőn teljesít majd jobban.

Mindenesetre szívesen megnéznék egy kimutatást, hogy mennyit kaszáltak ma a fogadók ezen a Pogacar-tippen.  :beerchug:
Pozzato hozzászólt
Ma, 17:20
Idézetet írta: Pozzato Dátum május 06, 2024, 11:02:01Giro d'Italia 2. szakasz:
Nem szakadt bele Pogacar, két szakaszon adott szinte nulla erőkifejtéssel és egy bukással karöltve 1 percet a riválisoknak úgy, hogy még a neheze el sem kezdődött a versenynek... Ha akar, első hétvégére összerak magának egy 3-5 perces előnyt, utána jöhet a lazulás. Oropán is ülve úgy tempózott el, mintha a többiek most tanulnának bringázni. O'Connor próbált vele menni - többiek azért tapasztaltabbak ilyen téren -, meg is borult rendesen az ausztrál, csóválta is a fejét, hogy ez hülyeség volt. Pogacar ellen saját tempó segít, bízva abban, hogy bukni fog (csúnya, de másban nem bízhatnak a riválisok), és ennyi. Innentől mindenki abban reménykedhet, valami történik vele (ne legyen ilyen), mert máshogy már itt eldőlt a verseny.

És eddig minden így történik, kronót simán hozta, Ganna eléggé le volt törve, mikor hegyen visszahozta a hátrányt és végül a szakaszt követően 2,5 perc az előnye a riválisokkal szemben Pogacarnak... Ha holnap még odarakja magát (nem feltétlen szakaszgyőzelem, szerintem ott elengednek egy szökést), akkor az előirányzott 3-5 perc differencia is meglehet összetettben, ahogyan a Giro előtt számítani lehetett rá, első héten behúzhatja a Girót úgy, hogy egyáltalán nem szakadt meg. Ez ilyen 50-60%-os Pogacar lehet, könnyedén, neki ez egy készülés a TdF-re, mondhatni edzőtáborozik egyet Olaszországban.
Pozzato hozzászólt
2024 máj 6. 11:02
Giro d'Italia 2. szakasz:
Nem szakadt bele Pogacar, két szakaszon adott szinte nulla erőkifejtéssel és egy bukással karöltve 1 percet a riválisoknak úgy, hogy még a neheze el sem kezdődött a versenynek... Ha akar, első hétvégére összerak magának egy 3-5 perces előnyt, utána jöhet a lazulás. Oropán is ülve úgy tempózott el, mintha a többiek most tanulnának bringázni. O'Connor próbált vele menni - többiek azért tapasztaltabbak ilyen téren -, meg is borult rendesen az ausztrál, csóválta is a fejét, hogy ez hülyeség volt. Pogacar ellen saját tempó segít, bízva abban, hogy bukni fog (csúnya, de másban nem bízhatnak a riválisok), és ennyi. Innentől mindenki abban reménykedhet, valami történik vele (ne legyen ilyen), mert máshogy már itt eldőlt a verseny.

Még több Kerékpár