Összejött a harmadik körös várva várt Serena Williams - Venus Williams összecsapás.

Általában a tornák végső szakaszaiban voltunk megszokva ezzel a párbajjal az elmúlt majdnem 20 évben, de ettől még ugyanakkora maradt a meccs iránti érdeklődés mint rég volt. A világranglistán elfoglalt helyezésüknek furcsa látványához (Serena 26., Venus 16.) sem tudunk egykönnyen hozzászokni, hiszen két évtizede a női tenisz nagy része kettőjük dominanciájáról szólt. Érdekességképpen, el lehet gondolkozni azon, hogy 1994-től kezdődően, amikor Venus elsőként profivá vált, egészen mostanáig 99 Grand Slam-torna zajlott le összesen, amelyekből a két testvér 30-t nyert (Serena 23, Venus 7)! Ez nevezhető igazán rendkívüli teljesítménynek. Emellett, Serena 36 évesen és Venus is 38 évesen még elérhető célnak tűzhetik ki maguknak újabb Grand Slam-tornák begyűjtését. Serena estében a világranglista élére való kerülés sem lehetetlen. Már nem a legnagyobb esélyesek egyesek szemében, de őket sosem lehet leírni. A torna megnyerésére ajánlott szorzó Serena esetében 4.50 (a bukik szerint legesélyesebb), a Venus esetében pedig 41.00.

Serena Williams (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)

Serena szülés utáni visszatérése az élvonalba nem megy ám simán, még akkor sem ha sikerült Wimbledon döntőt játszania is. Az ő esetében egy döntő elérését szinte banálisnak tartanak, megnyerését pedig normálisnak. Habár Wimbledontól a US Openig csak egy meccset nyert, mégis New Yorkban hibátlan volt az első két meccsén. Nem vesztett játszmát sem Magda Linette, sem Carina Witthöft ellen. Igaz, hogy nem a legacélosabb ellenfelek voltak, de mindig jót tesz az önbizalomnak egy jó indulás. Annak ellenére, hogy Venus 2018-s idénye nagyon szürkére sikerült eddig, elméletileg keményebbnek látszó ellenfelek legyőzésével kezdte a versenyt. A 2004-s US Open-bajnoknak, Svetlana Kuznetsovának sikerült játszmát rabolnia tőle, de Camila Giorgit két szettben győzte le.

20.000 Forint Kockázatmentesen!


Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Harmincadik fejezet: Jöhet a bumm-bumm!

Ez a meccs az erőjáték legkifejezettebb pályára vitele. Arról fog szólni, mint mindig, hogy ki üti hamarabb a nagyobbat. A védelem sokat nem fog számítani mivel sajnos az tény, hogy egyikőjük sem mozog már úgy mint rég. Nem szaladtak ők soha kifejezetten sokat a pályán, de nem is kellett ezt tenniük az agresszív játékstílusuknak köszönhetően. Egy fokkal lassabb lesz talán ez a harc a többinél, de fizikai teljesítőképességük csökkenésének tudatában lévén, még hamarabb fogják keresni a nyerő megoldásokat. Nem lesz B terv. Őszintén, Serena az, akitől a nagyobb játék várható és ez meglátszik a szorzókon is. Továbbjutását (1.37) a bukik is valószínűbbnek tartják a Venusénál (3.10). Habár Venus nyerte utolsó egymás elleni mérkőzésüket (az idén Indian Wellsben), az volt Serena első részvétele egy versenyen a szülés után.....

Venus Williams (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

Serenatól elméletileg még elvárható, hogy visszanyeri domináns játékformáját, míg Venustól kevésbé. Venus passzívabbnak látszik mint fénykorában és ez nagy hatással volt már az idei eredményeire. Úgy győzheti le Serenát ha folyamatosan nyomás alatt tartja pontosan támadó labdazáporral, amire nem igazán tűnik most képesnek. Az erőfőlény is Serena oldalán áll. Az akaraterejük viszont mindkettőjüknek hihetetlen. Egyikük sem ismeri a feladás fogalmát még a karrierjük ilyen előrehaladott részében sem. Talán ez jelenti igazán győztesnek lenni.

Az egymás elleni meccseik statisztikával kapcsolatban nem az a legfontosabb észrevétel, hogy Venus kevesebbszer győzte le Serenát (12-17),  hanem inkább az, hogy Grand Slam-tornán legutóbb a 2008-s Wimbledonon győzött Serena ellen! Annyi biztos, hogy minden teniszrajongónak kihagyhatatlan csemegének számít ez az összecsapás, amelynek korszakalkotó játékosai a tenisztörténelem minden idők legjobbjaihoz tartóznak.

  Fogadj és nézd élőben!

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2018.08.30. (09:21)

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

5€-s ingyenes fogadás kosárlabdára

Fogadj kosárlabdára minimum 5€ értékben minden szombaton és vasárnap, és hetente egy 5€-s ingyenes fogadásban részesülsz.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Hozzászólások


Szólj hozzá fórumtagként

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Gyerko Szabolcs

Gyerko Szabolcs

ROI 0.00 %

november

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

5€-s ingyenes fogadás kosárlabdára

  • Fogadj kosárlabdára minimum 5€ értékben minden szombaton és vasárnap, és hetente egy 5€-s ingyenes fogadásban részesülsz.

betfair útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Kapcsolódó cikkek