Richie Porte kerekpar 014 Richie Porte. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com

World Tour: Richie Porte verhetetlen?

Kerékpár tippek Peter Sagan Richie Porte World Tour

Az utolsó etap előtt még mindig kiélezett az ausztrál World Tour versenyen. Ez volt a szervezők célja, hogy minden a Willunga Hillen dőljön el, az utolsó kaptatón. Porte képes megszerezni az első helyet vagy Impey megvédi a címét? Esetleg új győztest avatunk?

Willung Hill

A Santos Tour Down Under ikonikus emelkedője, amely minden évben szerepel manapság a programban. Ez az, ahol az esetek többségében eldől a viadal, idén változtatva az eddigi szokásokon, még komolyabb hangsúlyt kap. Záróetap révén kiemelten fontos lesz, hogy ki milyen pozícióból kezdheti majd meg az utolsó emelkedőt, mely nem hosszú, nem is túl meredek, de így év elején rendre megtöri a versenyzőket. Sok esetben egy elmenés ér haza, aminek a végén általában Richie Porte nyer. Zsinórban öt győzelmet aratott ezen az emelkedőn, nagyon tudja már, hogy mikor kell megindulni. 

Milyen hosszú a Willunga Hill? Mindössze három kilométer és 7%. Azért lássuk be, ez nem a világ legnehezebb dombja, de még csak kiemelt kategóriás sem lenne sehol. Az viszont tény, hogy pörgős, sok egyéni akció várható, gyors megindulásokkal lehet fárasztani a többieket, mert itt a komoly csapatmunka sokat nem ér. Helyezkedés annál többet. Hosszú és dinamikus megindulás kell, ha valaki nyerni akar. Erre tökéletesen alkalmas Richie Porte (2.00). 

A szakasz legnagyobb esélyese, ugyanakkor az összetett versenyé már nem (3.50). Túl sok a hátránya, jelen helyzetben 26 másodperc, ami szerencsés esetben jóváírással csak 16. Annyit kéne hoznia az összetett első helyen lévő, élete formájában tekerő, Patrick Bevinen. Az új-zélandi versenyző világ életében segítő volt, sokan azt gondolták, hogy időfutammenő vagy sprinter, de egyikben sem kiemelkedő. Kicsit minden szakághoz ért. Ezért is áll az élen összetettben. Jól helyezkedett, rövid emelkedőket jól bírta, de a Willunga más az eddigiekhez képest. 

Patrick Bevin sosem ment jól ilyen szituációkban. Tavaly ugyan voltak biztató jelek, mikor a brit körversenyen majdnem dobogós lett, ez győzte meg a CCC vezetőit, hogy az újonnan alakuló csapatba leigazolják (BMC jogutódja a CCC, így kvázi csak továbbvitték a szerződést, de azért ennél többről van szó). Egy olyan embernek kell védenie az összetett első helyet, aki világ életében azért segített, hogy megvédje valamelyik csapattársának azt. Nincsen hozzászokva a hasonló szituációkhoz (7.50).

Mögötte viszont 7 másodpercre ott a címvédő, Daryl Impey. Aki megtanult emelkedőkre menni, amellett, hogy anno közepes sprinter és kronós volt. Tavaly ennek is köszönhette, hogy mindössze 8 másodpercet kapott Porte-tól (most 19 másodperc az előnye vele szemben). Jóváírással együtt lehet ez lejjebb menne megint 8-10 köré. Emiatt sem érdemes 2.20-ért a dél-afrikai bringásra tenni. Nagyon a határon van az a különbség. 

Ott van még sötét lóként Luis León Sánchez, épp határon belül. Vele kapcsolatban vannak kétségeim, de eddig jól ment. Aki nagy szorzót szeretne, az rá fogad (9.00). Tippelés szempontjából az a legfőbb kérdés, hogy Impey esetleges győzelme ér-e többet, mint a már Willungán évek óta bizonyító Richie Porte szakaszgyőzelme. Utóbbiba egyvalaki rondíthat bele: Michael Woods. Olyan dinamikus megindulásai vannak, ráadásul ő egy esetleges hajrában nagy eséllyel verné az ausztrál riválisát. 

Kicsit kockázatos tipp lehet, de mi egy teljesen másikat választunk. Ruben Guerreiro előrébb végez, mint Rubén Fernandez. A spanyol összetettben elszállt, több rossz napja volt, nem igazán bírta a nagy meleget, míg a portugál élete versenyét teljesíti eddig. Katusha vezére, míg Fernández majd előrébb lévő csapattársaiért fog dolgozni. 

  • Tour Down Under tipp

    6. szakasz: Ruben Guerreiro előrébb végez, mint Rubén Fernandéz

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Richie Porte. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

  • Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano útmutató
Betano regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kerékpár fogadások

HT hozzászólt
Tegnap, 17:57
Fogadás szempontjából is nagyon érdekes volt ez a szakasz.

Pogacar startjánál 1,2-t adtak a szlovén sikerére, Gannára pedig 4,0-át. Aztán az első időmérőnél, amikor a szlovén 40 másodperc körüli hátrányban volt, akkor elkezdett a szorzó felfelé kúszni, egészen 13-as odds-ig (ekkor Gannára 1,04-et adtak). Meggyőződésem, hogy ekkor a fogadók elkezdtek pénzeket pakolni Pogacarra, ugyanis pár perc múlva már 1,85-ön állt mind a két versenyező. Nekem szerencsére 11-szeres pénzen sikerült megtenni (ki gondolta, hogy még ennél is feljebb megy majd, egészen 13-ig).

Ugyanakkor kicsit érthetetlen volt az oddsmesterek ilyen szintű elrugaszkodása, hiszen az előzetesen is várható volt, hogy a sík terepen hátrányban lesz a szlovén az olaszhoz képest, és inkább a szakasz végi emelkedőn teljesít majd jobban.

Mindenesetre szívesen megnéznék egy kimutatást, hogy mennyit kaszáltak ma a fogadók ezen a Pogacar-tippen.  :beerchug:
Pozzato hozzászólt
Tegnap, 17:20
Idézetet írta: Pozzato Dátum május 06, 2024, 11:02:01Giro d'Italia 2. szakasz:
Nem szakadt bele Pogacar, két szakaszon adott szinte nulla erőkifejtéssel és egy bukással karöltve 1 percet a riválisoknak úgy, hogy még a neheze el sem kezdődött a versenynek... Ha akar, első hétvégére összerak magának egy 3-5 perces előnyt, utána jöhet a lazulás. Oropán is ülve úgy tempózott el, mintha a többiek most tanulnának bringázni. O'Connor próbált vele menni - többiek azért tapasztaltabbak ilyen téren -, meg is borult rendesen az ausztrál, csóválta is a fejét, hogy ez hülyeség volt. Pogacar ellen saját tempó segít, bízva abban, hogy bukni fog (csúnya, de másban nem bízhatnak a riválisok), és ennyi. Innentől mindenki abban reménykedhet, valami történik vele (ne legyen ilyen), mert máshogy már itt eldőlt a verseny.

És eddig minden így történik, kronót simán hozta, Ganna eléggé le volt törve, mikor hegyen visszahozta a hátrányt és végül a szakaszt követően 2,5 perc az előnye a riválisokkal szemben Pogacarnak... Ha holnap még odarakja magát (nem feltétlen szakaszgyőzelem, szerintem ott elengednek egy szökést), akkor az előirányzott 3-5 perc differencia is meglehet összetettben, ahogyan a Giro előtt számítani lehetett rá, első héten behúzhatja a Girót úgy, hogy egyáltalán nem szakadt meg. Ez ilyen 50-60%-os Pogacar lehet, könnyedén, neki ez egy készülés a TdF-re, mondhatni edzőtáborozik egyet Olaszországban.
Pozzato hozzászólt
2024 máj 6. 11:02
Giro d'Italia 2. szakasz:
Nem szakadt bele Pogacar, két szakaszon adott szinte nulla erőkifejtéssel és egy bukással karöltve 1 percet a riválisoknak úgy, hogy még a neheze el sem kezdődött a versenynek... Ha akar, első hétvégére összerak magának egy 3-5 perces előnyt, utána jöhet a lazulás. Oropán is ülve úgy tempózott el, mintha a többiek most tanulnának bringázni. O'Connor próbált vele menni - többiek azért tapasztaltabbak ilyen téren -, meg is borult rendesen az ausztrál, csóválta is a fejét, hogy ez hülyeség volt. Pogacar ellen saját tempó segít, bízva abban, hogy bukni fog (csúnya, de másban nem bízhatnak a riválisok), és ennyi. Innentől mindenki abban reménykedhet, valami történik vele (ne legyen ilyen), mert máshogy már itt eldőlt a verseny.

Még több Kerékpár