Csúcsforma
Dopping van, volt és leszKezdjük azzal, hogy mindenki doppingol. Ez a kiindulási alap, mégpedig a következő miatt: egy ciklikus körforgás az élet, jól látható a történelemből is, visszatér az 1930-as évek, mint ahogyan bringában is vannak 5-10-15 éves periódusok amik váltják egymást. Akad egy-egy nagy rivalizálás (Coppi - Bartali, Anquetil - Poulidor, Merckx - Ocana, Moser - Saronni, Hinault - LeMond vagy Armstrong - Ullrich), akadnak szupersztárok, akik dominálják az évtizedüket, de egyetlen dolog mindig közös: korábban mindenki doppingolt, de most minden tiszta.
Majd eltelik 5-10 év, kiderül, hogy abban a "tiszta évtizedben" is mindenki tolta a cuccot. Emlékezzünk vissza, hogy Bjarne Riis majd a Festina-botrány után mondták, meg kell tisztítani a sportágat, mivel majdnem összeomlott a kerékpársport. Végül annyira megtisztították, hogy 10 éven később jött az Operación Puerto és utána az Armstrong-botrány, pedig elvileg akkor mindenki tiszta volt. Utána rámondták, hogy Wiggins is tisztán nyert, majd a háttérből kiderült, hogy nem-nem, komplett Sky sáros, csak még védi őket a brit állam (önös érdekek, különben a kerékpár mellett a brit sport is összeomlana, főleg, mert a londoni aranyérmeik jelentős részét el kéne venni...).
Eddy Merckx a valaha volt legjobb is elismerte, hogy tolta a cuccot, legendás Anquetilről mindenki tudta, hogy nem volt tiszta versenye, de ott van Stephen Roche esete. Egy tehetséges, ámbár nem kiemelkedő tehetség volt, aki jóformán addig, amíg az olasz Carrera Jeans csapatába nem igazolt, egy jó segítő volt, ha úgy adódott, GT-dobogót is elcsípett. Azonban senki sem gondolt rá potenciális GT-győztesként. Szerencséje is volt, hiszen Hinault visszavonult, LeMond balesetet szenvedett, Fignon mentális problémákkal küzdött, Delgado még nem volt a csúcson.
Szerencséje volt, mert épp egy frissen alakult, feltörekvő csapathoz igazolt, akinek véletlenül az orvosa egy bizonyos Francesco Conconi volt, akit szimplán csak úgy hívok: a doppingpápa. Az ember, aki felfedezte az EPO-t, aki átformálta a sportágat, akinek olyan tanítványai voltak, mint a mai napig legismertebb sportorvos, Michele Ferrari (ő szállított többet között Armstrongnak is). Szóval Roche a semmiből nem az, hogy TdF-et nyert, nem, ő 1987-ben egy mai napig egyedülálló rekordot csinált, ami még Merckxnek sem sikerült: Giro - Tour - világbajnokság, mindezt egy négyhónapos csúcsforma alatt. Az a Roche, aki ekkor 28 éves volt, utána soha többet nem nyert GT-t, de még csak top5-ben sem végzett.
El kellett hagynia az olasz csapatot, túltolta a cuccozást, olyan irreális eredményeket hozott (pont mint '96-ban Riis). Végül évekkel később bizonyosságot nyert, hogy a ferrarai doktor, Conconi a komplett olasz sportágba tolta akkoriban a cuccot, nem hiába volt a világ legerősebb bajnoksága az olasz (Serie A), nem hiába nyerte Conconi ténykedése alatt a legtöbb érmet az olasz olimpiai csapat mind a nyári, mind a téli olimpiákon. A dottore ott kitalált egy tuti anyagot, amivel 20 éven át lehetett az élmezőnyben, valószínűleg innen is többen hallottak a legendás Gewiss-Ballan csapatáról, akik a '94-es Fléche Wallone-on megcsinálták a történelmi csalást és pofátlanságot, mikor hárman az élre álltak és perc felett adtak a mezőnynek. Ebből a csapatból került ki végül a '96-os TdF-győztes, Bjarne Riis is.
Akkoriban azt mondták, hogy az EPO nem veszélyes, mai szóval élve, marginal gains, pont mint később az US Postal esetében, Telekom esetében, majd utána jött a Sky/Ineos, akik szintén ilyen marginal gainsnek nevezett okossággal tudtak nyerni. Aztán most ott az UAE, ott a Jumbo-Visma, akik "keményen" dolgoznak. Igen, efelől nincs kétségem, mint ahogyan arról se, hogy a legnagyobb jelenleg futó doppingbotrány érinthetetlen embere egy szlovén manager/beszállító, teljesen véletlenül.
Ez tehát az alap, innen indulunk, kétségem sincs, hogy a jelenlegi mezőny is ugyanazokat csinálja (emlíhtetnék bárkit: Roglic, Pogacar, Evenepoel, Vingegaard, Van Aert, Van der Poel stb.), mint 10-20-30 vagy 50 évvel ezelőtt, szóval jelenleg az dönti el a versenyeket, kinek hogyan időzítik azt a bizonyos csúcsformát, mert abból többféle létezik egy szezonban.
Armstrong-féleAdott az úgynevezett Armstrong-féle csúcsforma, ami jobbára nem is hozzá köthető, hiszen korábban például Indurain is alkalmazta, mikor a megszokott Giro - TdF vagy Vuelta - TdF (mert akkoriban még a Tour előtt volt a Vuelta) duplák már veszélybe sodorták a fő versenyét (a francia kört). Ebben az esetben az egész szezont egyetlen háromhetesnek rendelik alá, oda van kihegyezve a csúcsforma. Ezt a vonalat viszi tovább Jonas Vingegaard, aki mindent a Tour de France-nak szentel. Minden egyes nap és edzés annak a 21 szakasznak (leginkább amúgy ott is 4-5 etapnak) van alárendelve. Ha jobban megnézzük, akkor a jelenlegi Jumbo-Visma is úgy épül fel, mint a korábban sokat szidott US Postal vagy Sky.
Van egy kiemelt ember, akinek egyetlen célja van (Vingegaard/Armstrong), akad mellette egy olyan versenyző, aki bármelyik másik GT-t képes megnyerni (Roglic/Heras), akad egy prémium segítő, aki oldalszélben, hegyen, időfutamon, sík részen és pavén is kiemelkedő (Van Aert/Hincapie), illetve olyanok, akik tudnak kronón, síkon és pavén menni (Van Baarle/Ekimov), brutális időfutammenők, akik hegyre is jók (Dennis/Zabriskie) és klasszikus hegyi segítők, akik brutális tempót mennek (Kuss/Rubiera). Az eljárás is nagyon hasonló, mint ahogyan a felkészülés is, sőt, még maga a taktika is, hiszen az US Postal vagy a Sky is többször próbált hasonló elmenéseket, mint amikkel most a Jumbo-Visma terrorizálja a mezőnyt.
A felkészülést tekintve, ez a csúcsforma ideális a Tour de France (vagy a többi GT) megnyerésére, hiszen ugyan évközben nem jönnek az eredmények olyan szinten, de azért a dobogós helyek adottak, majd ott a maximumot tudja magából kihozni az ember, amikor igazán szükséges. A mostani csapatok is ugyanúgy bejárják a helyszíneket, ott edzenek, ismernek mindent, mint ahogyan tette azt a US Postal is.
Contador-féleVan egy másik csúcsforma, amit én úgy hívok, hogy Contador-féle, mert emlékeim szerint nála volt ez kézzel fogható. Ez egy olyan döntésnek köszönhető, ami miatt Contador nem indulhatott a 2008-as Tour de France-on. A spanyol bringás az Astana versenyzője lett 2007 év végén, de a Tour de France szervezői nem hívták meg a csapatot a korábbi doppingbotrányok miatt (ezzel amúgy kissé csonka versenyt hoztak össze). Ezért Alberto úgy építette fel a szezonját, hogy az első felét a Giro d'Italia győzelemnek szenteli, hazájában készült, tudatosan májusra időzítve a formát, simán nyert. Utána 2,5 hónap szünet, edzőtábor, majd Vuelta-győzelem.
Ez azoknak jó, akik két csúcsformát akarnak egy éven belül, de kell benne lennie 2-2,5 hónap regenerálódási időnek. Ebben az esetben az egyik megoldás a Giro - Vuelta dupla, míg a másik amit idén Pogacar csinál: tavaszi egynaposok, majd Tour de France, így közte van 2 hónap szünet. Ebben az esetben fontos, hogy abban a két hónapban semmit se kell csinálni, nincsen verseny, csak pihenés, hiszen az első csúcsforma itt is hosszabb. Az UAE-nál ezzel próbálkoznak egy ideje, hiába mondják azt, hogy Pogacarnak mindegy, mindig képes csúcsformába lendülni, de a számok nem ezt mutatják. Neki is megvannak a vakfoltok a versenyeiben, amikor egyszerűen nincsen formában. Tavaly például nagyon korán hegyezte ki a csúcsformát (március eleje), amit megpróbált elnyújtani, elfáradt, TdF-re se tudott felpörögni.
Merckx vagy Roche-féleEz az, amikor valaki 3-4 hónapig egyfolytában csúcsformában van, de nem olyan mértékű ez, mint Armstrong, Vingegaard vagy Pogacar esetében, hogy beütemezve egy-egy versenyre 100%-os forma, ott a maximumot nyújtva, hanem mindig 90% környékén teljesíteni, nincsen nagyobb kilengés, rendkívül stabil eredmények. Ez abban az esetben jó, ha valaki megcsinálna egy Giro - Tour duplát, esetleg azoknak, akik mondjuk a tavaszi klasszikusokat egyben végignyomják, mint Wout van Aert, mindezt nagyobb kilengés nélkül.
Eddy Merckx 1972-ben négy hónapon át volt csúcsformában, mindent is megnyert: TdF, Giro, Milano - Sanremo, Liege Bastogne - Liege és Fléche Wallone, de top10-ben volt a Roubaix-n és a Flandrián. Sehol sem volt kiemelkedően erős - mai szemmel nézve ez erős kijelentés -, viszont riválisok annyival gyengébbek voltak, illetve olyan versenyzési stílusa volt, ami komfortzónán kívül rakott mindenkit. Roche esetéről beszéltem, ott is ez volt az elv, hogy 3-4 hónapig csúcsforma.
Jelenleg ott tart a sportág, hogy megpróbálnak variálni a csúcsformákkal, ilyen minicsúcspontokat beleépíteni, de ez is csak egyetlen dolgot bizonyít: a dopping jelen van kőkeményen. Ugyanis előre nem tudsz tervezni tiszta testtel csúcsformát mondjuk 6-8 hónapra, kizárt, de még 2-3 hónapra sem. Az, hogy most felépítik, hogy Evenepoel teszem azt csúcsformában van Tirreno - Adriaticón, utána majd a Girón, utána Vueltán és a végén a vb-n, az csupán játék az anyaggal.
A jövő ugyanis ez lesz, hogy ki tud majd magából minél több csúcsformát kisajtolni, mint ahogyan tette Pidcock is az idei Stradén. Jön neki majd még egy csúcsforma áprilisban, közbe nagy visszaesés (ahogyan a Tirrenón is látható volt), majd utána egy-két Tour de France etap csúcsforma, utána őszi 2-3 kiemelt egynapos esetében csúcsforma. Az a csapat fog helyzeti előnybe kerülni, aki "marginal gains" segítségével ezt megfelelően megoldja majd.