Mindkét oldalon vannak sérültek és hiányzók, így jöhet majd a negyeddöntő az angol ligakupában. Hazai pályán a Nottingham Forrest, felemás formát mutatva az utóbbi hetekben. Vendég a Wolves, mely szintén hullámzóan teljesít.

Jelentős hiányzók a Nottinghamnél

Jesse Lingard, Giulian Biancone, Cheikhou Kouyaté és Neco Williams sem bevethető, közülük többen is sokat hozzátettek a csapat játékához. Kellenének ahhoz a stílushoz, amit próbál játszani a Nottingham. Kevés passz, hosszú labdák, átívelve minél gyorsabban az egész pályát. A kapu előtt pedig kell a hatékonyság, tehát a kevés helyzetből is értékesíteni tudó támadó. Ilyen lehetne például Jesse Lingard, ha nem lenne sérült jelenleg. Jó, azért nyilván nem egy megváltó a srác.

Azért bőségesen látszik, hogy a Nottingham stílusa az angol élvonalban is csak a kiesés elkerülésére elegendő. Illetve ebben a kupasorozatban sem fognak túl sokáig jutni. Megzavarható a védelmük, pontrúgásoknál és egyéb rögzített helyzetekben, és ennél nagyobb fokmérő nincs. Ha egy előre begyakorolható pillanatban nem tudnak koncentrálni, és tenni azokat a feladatokat, amikre szükség van, akkor az nem stabil védelem.

Jesse Lingard - Anglia 003
Jesse Lingard nem lép pályára a Nottinghamben (Fotó: Asatur Yesayants / Shutterstock.com)

Wolves játéka a Liverpool ellen

Legutóbbi alkalommal a Wolves elég komoly ellenféllel játszott, a Liverpoollal. A végeredmény 2:2 lett, és fordulatosan alakult az összecsapás, hiszen vezettek a Farkasok, majd egalizált, sőt előnyhöz is jutott Klopp csapata. Végül egyenlített a Wolves és így alakult ki a 4 gólos döntetlen. Közel egyforma mennyiségű kapura lövés, ugyanannyi gól mindkét fél részéről. De mégis eltérő stílusok!

A mérkőzésen a Liverpool birtokolta a labdát, és a dominanciája 64%-os volt, tehát alig volt a labda a Wolvesnál. Mégis tudta azokat a számokat hozni támadásban, mint a nevesebb top ellenfél. Ez már jelzi, hogy bizony az ő játékuk is hasonló, mint a korábban tárgyalt Nottingham Foresté. Védekezésből hosszú passzokkal, gyors kontrával támadás.

Adama Traore - Wolverhampton 003
Adama Traore az egyik erőssége a Wolvesnak (Fotó: MDI / Shutterstock.com)

Mire fogadjunk a Nottingham - Wolves mérkőzésen?

Két ilyen stílus találkozásakor nem feltétlenül a gólok dominálnak. Mivel egyik fél sem kezdeményező, tehát inkább kontraproduktív stílusban gondolkodik, ezért előfordulhat, nem lesznek nagy izgalmak. Nem véletlen, hogy az underek alacsonyabbak az Unibetnél, például a 2.5 gólnál kevesebb 1.68-ért játszható. Ebbe még az is belefér, hogy mindkét csapat gólt szerez és kialakul az 1:1-es döntetlen.

Mindemellett lapokra sem értelmetlen fogadni, hiszen a keménység a védekező irány védjegye. Lapok száma 2.5 felettre 1.41-et kínálnak, egész jónak tűnik. Ha alapul a Premier League-t vesszük, akkor bizony az angol élvonal ötödik és hatodik legtöbbet szabálytalankodó együttese néz majd szembe egymással.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: The world of words/Shutterstock, Prosto photos/Shutterstock