georgina-rodriguez-001 Shutterstock.com/Andrea Raffin

Én vagyok Ronaldo csaja

Karola 2022 febr 1. 15:59 Szólj hozzá!

Film cristiano ronaldo Netflix georgina rodriguez

Az “I am Georgina/Én, Georgina” egy Netflixen megjelent, spanyol reality-sorozat, amely  Cristiano Ronaldo élettársa, azaz Georgina Rodriguez életét mutatja be. 

Az influenszer lány 34 millió követővel rendelkezik az Instagramon, sok egyéb mellett modell, anya, vállalkozó és táncos is, így ha ezt a mondatot vesszük alapul, egy valódi szuperhős és egyben reneszánsz zseni.

Ha valaki nem tudná, mert nem azzal tölti mindennapjait, hogy Ronaldo magánéletén csámcsog, Georgina és Ronaldo 2016 óta alkotnak egy párt. Ugyanakkor a focistának négy gyermeke van: Cristiano Jr., Eva Maria és Mateo akik ikrek, valamint Alana Martina.

Maga a történet nagyon szövevényes, mivel a mini Cristiano, azaz az elsőszülött fiú édesanyjáról nem tudni semmit, csak azt, hogy Ronaldo a hivatalos és egyetlen gyámja, míg az ikreket egy ismeretlen hölgy hordta ki, teljesen legális úton, szerződés alapján.

Amint ezen túltesszük magunkat, elérhetünk Georginához, aki jelenleg a gyermekek nevelőanyja de nem Ronaldo felesége még egyelőre, habár úgy tűnik végre valahára megkérte a kezét, állitólag édesanyja akarata ellenére.

Azt tudjuk, hogy Ronaldo egy globális márka és bárki, aki belép a bűvkörébe automatikusan sztárrá léptetődik elő. Ez teljes mértékben igaz párjára is, akinek az utazásait, családi életét, vásárlási szokásait követhetjük a sorozatban.

A 6 részes alkotás sajnálatos módon szeretne hasonlítani az olyan sorozatokhoz, mint a “Keeping up with the Kardashians/A Kardashian sztori”, kihagyva a túldramatizált történeteket és hisztiket, de megtartva a mű valóságshow ízvilágot.

Georgina története szexi kép világgal lett fűszerezve, de ne számítsunk botrányos fotózásokat bemutató pillanatokra vagy túlságosan kihívó szettekre, tudja azért a lány, hogy kinek a brandjét képviseli valójában.

Ha Ronaldo miatt indítanád el a Netflixed, van is belőle meg nincs is. Nagyon kevés jelenetet forgattak egy helyen párjával, de azért ő is becsatlakozik és ad pár interjút, betekintést nyújtva féltve őrzött magánéletébe.

Megtudhatod például hogyan csavarta el Georgina a világsztár fejét, és hogyan menekültek a paparazzi elől , Ronaldo parókában, barátnője kendőjét viselve.

Humoros történetek ide vagy oda, a bemutatott világ egészen elrugaszkodott attól amit mi, átlagember valóságnak érzékelünk. Egyik legnagyobb probléma életükben például az, hogy G. kapcsolatuk elején folyamatosan eltévedt Ronaldo hatalmas házában és jelenleg szeretne megszabadulni óriási bútordarabjaitól, de mivel egy normál méretű házba nem férnek be, nehezen talál vevőt.

Nehéz nem észrevenni, hogy mire megy ki a játék: Georgina Rodriguez saját brandet építene, instagram követőket toboroz és ezt szépen becsomagolta számunkra egy Netflixes alkotás formájában, amelyre rácsapta Ronaldo arcát mint márka logót.

Elértünk a kérdéshez, hogy érdemes-e jó pár órát eltölteni Georgina világában? Amennyiben számodra szórakozást jelent az, hogy egy formás nő nem létező problémákkal foglalkozik és táskákat válogat, hajrá! Ellenkező esetben inkább ajánlanánk más online nézhető sorozatokat, hasznosabb időtöltés céljából.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Shutterstock.com/Andrea Raffin



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

  • Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano útmutató
Betano regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Még több Film

2024 jan 11. 12:28
Filmajánló: Ferrari (2023)