Többnyire tenisz fogadásait osztotta meg a fórumozókkal CaeSar, akit meg is választottunk május hónap legjobb naplósának. Vele készítettünk egy interjút, melyben a teniszről, és annak fogadási előnyeiről kérdeztük.

Tenisz illusztráció 002Nem túlzott önbizalom egy római császár nevét felvenni? Miért pont Cézár?

A felhasználó nevemnek semmi köze a római császárhoz. Igazából csak egy olyan meghatározó alak nevét szerettem volna magamra önteni, akinek a nevében megtalálható a keresztnevem kezdőbetűje. A gyengébbek kedvéért ezt a két betűt ki is emeltem a felhasználó nevemből.

Többnyire teniszben utazol. Ehhez van köze a mindennapi munkádnak/végzettségednek, vagy teljesen más területen dolgozol?

A tenisz gyakorlásához semmi közöm sincs. Életemben talán 4-5 alkalommal fogtam ütőt a kezemben. Sajnos ahol lakom, fiatalon nem találtam rá lehetőséget, illetve a sport számomra csak a fociból állt. Azt űztem is kisebb-nagyobb sikerekkel. Első teniszhez köthető élményem egy Simon-Murray madridi döntő volt, akkor még kemény pályán. Ott fogott meg ez a sport, és onnantól kezdtem el jobban követni, mára pedig ez már a napi rutin részévé vált. Persze a mai technológiának köszönhetően sokkal könnyebb lépest tartani az eseményekkel. Anno mikor még tárcsázós net volt, nem volt lehetőség interneten teniszt nézni, csak azt nézhettem, amit a TV közvetített.

Miért jobb teniszre fogadni, mint például focira?

Teniszre egész egyszerűen azért jobb fogadni, mert két kimenetel van. Persze ez nem jelenti azt, hogy könnyebb eltalálni egy tenisz meccset, mint egy focit, sőt! Itt ha a játékosunknak rossz napja van, akkor ki fog kapni, csapatsportnál ez máshogy működik. A másik dolog, ami miatt szeretem, hogy sokkal objektívabb, mint a foci, kézilabda, vagy más hasonló jellegű sportok. Nem utolsó sorban pedig ez egy olyan játék, aminek akkor van vége, ha megnyered az utolsó pontot. Nincs időkorlát, gyakorlatilag az utolsó labdamenetig lehet reménykedni, és nincs vége mondjuk egy elveszített 6-0-ás szett után sem. Számomra sokkal izgalmasabb, mint a többi sport, hiszen itt pontról-pontra változhat az, hogy éppen ki a meccs esélyese.

Tenisz illusztráció 001

Tegyük fel nulláról indulok. Mennyi ideig tartana, míg nyereséges szakértővé válnék a teniszben? Mire kellene leginkább figyelnem?

Az, hogy ki milyen gyorsan válhat nyereségessé, az csak attól függ, hogy mennyi időt szán rá. De még így sem biztos, hogy nyereséges leszel, csak van egy kis tartalom mögötted, ami megkönnyíti a döntést, hogy mire fogadj. Nálam évekig tartott, míg kialakultak bizonyos sémák a fejemben. Sok meccset, játékost látni kell teniszezni, hogy tudd, mit várhatsz tőle. De még ez sem elég, hiszen kelhet ő is fel bal lábbal.

Aki pedig élőben fogad, annak ismernie kell a játékosok testbeszédét, gondolkodását, és olvasnia kell a meccs dinamikáját. 6-1, 5-0 után a vereségre álló felet már valószínűleg nem fogja érdekelni a meccs, és ha ő adogat, jó eséllyel el is fogja bukni a szerváját, hiszen magában, már borítékolta is a vereséget. Emellett még számos dolog van, amit figyelembe kell venni. Időjárás, borítás, hazai pálya, egyéni motiváció, ki hány pontot véd az adott tornán, sérülések, és így tovább.

Te nyerted a Hónap naplója díjat. Szerinted milyen egy jó fogadási napló? Melyik nálad a top3?

Nagy öröm, és megtiszteltetés, hogy elnyertem május hónap legjobb naplóját. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. Egy jó naplóhoz sok idő, és kitartás kell. Számomra sokat jelent, ha egy napló átlátható. Szeretem, ha a tippeket röviden megindokolják, és a meccs után látható, hogy mi lett az eredmény. Sok olyan napló van, ahol olyan eseményre tippelnek, aminek az eredményére elég időigényes rákeresni. Mennyivel jobb, ha a meccs után láthatjuk, hogy mi lett a tipp vége?!

Tenisz illusztráció 003

Sok jó napló van az oldalon, nagyon sok jó meglátással. És amit nagyon szeretek, hogy elég széles a tippem palettája. BaXee például olyan tippekben utazik, ami sok sportfogadó számára ismeretlen. Vagy ott van secretariat naplója, ami profitábilis, és nagyon felkészülten ír a lóversenyről. Bár sosem fogadnék rá, mert csak saját tippjeimmel szeretek bukni, de nagyon jó napló. Oak naplóját is nagyon szeretem, mert ott is nagyon sok hasznos információt lehet találni, ráadásul az oddsok is elég bikák, és sokszor be is jönnek. Hurkabalint naplója is tetszik, kár, hogy csak ritkán vannak már benne tippek, ahogy stdavid eltűnését is nagyon sajnálom, pedig ott is voltak jó tippek. De a naplókon túl még Pozzato hozzászólásait is nagyon kedvelem, egy igazi sport polihisztor.

Van bármiféle esély rá, hogy a rövid életű hubika88 vs. CaeSar topik újrainduljon?

Sok esélyt nem látok rá. Minél több dologgal foglalkozik az ember, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a mennyiség a minőség rovására fog menni. Ki kell választani azokat a dolgokat, amikkel az ember komolyan szeretne foglalkozni. Hitler is azért vesztette el a világháborút, mert több fronton is harcolni akart.

Köszönjük, hogy válaszoltál kérdéseinkre!

Fizess be 20 eurót, s játssz 40 euróval!

A Betfair iroda új játékosait egy 100%-os bónusszal várja. Fizess be 20€-t a Betfairhez, s máris 40€-val kezdheted a játékot.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org