Amikor BL-elődöntők vannak, akkor a résztvevő csapatokat a legkevésbé sem érdeklik a közé ékelt bajnoki mérkőzések. A Real Madrid már mondhatni bajnok, formalitás a hátralévő forduló, viszont mégis le kell játszaniuk a Cádiz elleni találkozót. Mit lép az olasz mágus?
1.89
Real Madrid: Toni Kroos, a géniusz
A spanyolok valószínűleg készültek rá, hogy a bajorok nagy elánnal kezdenek, de így is meglepte őket, hogy az első tíz perc során ki sem tudtak jönni a saját kapujuk elől. A müncheni szurkolók joggal reménykedtek egy hazai gólban, de végül jött a madridi hidegvér, szinte a semmiből egy Toni Kroos helyzetfelismerésnek köszönhetően, majd utána egy remek Vinícius Jr. elgurítással megszerezték a vezetést.
Mindig elmondjuk Kroos-nak, hogy még évekig játsszon, ne csak egy évig. Nem számít, hogy mennyi idős, mindig meglesz a képessége és a klasszisa. Imádom nézni a játékát, imádok vele játszani.
Az első félidő további része ugyan bajor fölényt hozott, de az egyenlítéstől nem kellett tartania a spanyoloknak. A második játékrészre egy teljesen megváltozott német gárda jött ki, letámadtak, megint agresszívak voltak, előbb Leroy Sané remek lövéssel egyenlített, utána a Dani Carvajal helyén szerepet kapó Lucas Vázquez hibázott, büntető fordított a Bayern München. A spanyolok keresték kicsit önmagukat, majd jött megint a brazil páros.
Az újfent hamis kilencesként szerepet kapó Vinícius és Rodrygo összjátéka hozott büntetőt a Real Madrid számára a hajrában. Előbbi egyenlített, összességében nem volt benne a mérkőzésben az, hogy a Real Madrid gólokat szerez, de jól sáfárkodtak a lehetőségeikkel. Az egyéni villanások tartották őket életben, Viníciusra nem talált megoldást a bajorok védelme, nem tudtak ezzel mit kezdeni, hogy hamis kilences volt.
Annak ellenére sem dőlhet hátra Ancelotti, hogy ez így egy kedvező helyzet a madridi visszavágóra. A spanyol bajnokságban karnyújtásnyira a bajnoki cím, de lehet jobb lenne leadni a Cádiz elleni találkozó. Legutóbb a Real Sociedad otthonában egy erősen rotált csapattal is tudtak nyerni, ne lepődjünk meg, ha szinte alig marad a kezdőben a hétvégi LaLiga bajnokira azok közül, akik Münchenben pályára léptek.
Cádiz: Búcsúzhatunk tőlük?
Minden bizonnyal hosszú ideig ez lesz az utolsó írásunk a Cádizról, ugyanis a klub kiesés szélén. Az utolsó 5 fordulóban minimum 6 ponttal többet kéne gyűjteniük, mint az előttük még bennmaradást érő pozícióban lévő Celta Vigo. A sorsolás sem kedvez nekik, még lesz minimum három nehezebb meccsük, mindezt egymást követően. Mauricio Pellegrino érkezésével az lehetett gondolni, változik a játékuk, de végül minden maradt a régiben.
Real Madrid - Cádiz statisztikái: A Cádiz inkább idegenbeli mérkőzéseken szokott több gólt kapni, átlagban 1.69 találatot. A Real Madrid a hazai mérkőzésein 0.56 gólt kapott ebben a szezonban, a mérkőzések 52 %-án nem kaptak gólt. Ezek nagyobb része hazai mérkőzés volt.
Nagyon kevés helyzetet alakítottak ki, rossz arányban használják ki azokat, a labdát alig birtokolják, kontrákra építenek hosszú passzokkal, de sem azok, sem a rövid passzaik nem pontosak, emellett sok büntető lapot kapnak, nem mellesleg gólerős játékosuk sincsen. A Cádiz úgy szerezte messze a legkevesebb gólt, hogy az utóbbi fordulókban néhány alkalommal eredményesek voltak.
Real Madrid - Cádiz taktika, felállás és sérülések
Az látható volt a Real Sociedad ellen, ha kell, akkor Carlo Ancelotti a fő cél - BL-győzelem - érdekében, beáldozza az adott bajnoki mérkőzést. Ez most is így lesz, nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a védekezésre, lényeg elsősorban, hogy ne kapjanak ki. Kapuba majd Kepa kerülhet, védelembe Éder Militao és Fran Garcia is bekerülhet, középpályán Luka Modric, Dani Ceballos és a baszkok otthonában remeklő Arda Güler kaphat szerepet. A felállás minden bizonnyal lényegesen nem változik, játékrendszer sem, Joseluval elől lesz egy statikus támadójuk, akikre ívelhetnek is, Cádiz védelme nem igazán remekel ebben a szezonban.
Real Madrid - Cádiz tipp
Az esélyek egyértelműek, ezt a szorzók is mutatják, melyek szerint a hazaiak toronymagas esélyesek, minden bizonnyal még a B csapatukkal is. Az 1.32-es szorzó hűen tükrözi az esélyeket, melyben nagy érték nincsen. Ezért inkább azzal foglalkozunk, hogy hazai környezetben kifejezetten jó a Real Madrid védelme, hiába a felforgatott hátsó alakzat, akkor is képesek lehozni kapott gól nélkül a mérkőzést (bizonyíték erre a Sociedad elleni meccs, ami ráadásul idegenbeli volt). A Cádiz gyenge támadójátékáról írtunk bővebben, idegenben mindössze 8 gólra voltak képesek, alig van kaput eltaláló lövésük, labdát is 40% alatt birtokolják (38,8%).
Real Madrid - Cádiz élő közvetítés
Hol nézhető a Real Madrid - Cádiz mérkőzés? Magyar kommentárral a Sport 2 felületén, illetve az Unibet oldalán szombaton 16:15 órától.
- Élő közvetítés: Sport 2 és Unibet élő közvetités
-
Real Madrid - Cadiz tipp
Cádiz 0,5 gól alattUnibet
1.89
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org