World Tour: Katalónia után Baszkföld

Nagy Bence
2019 ápr 6. 23:55
Szólj hozzá!

Kerékpár kerékpár Geraint Thomas Tony Martin

A tavasz a klasszikus egynaposok mellett a spanyol egyhetes körversenyekről is szól. Katalóniából a háromhetes menők Baszkföldre mennek, ahol újból összemérik az erejüket. Kisebb változások persze vannak a rajtlistában, mert ez a verseny kevésbé kedvez a hegyimenőknek. 

Gyengébb mezőny?

Ha ránézünk a mezőnyre, azért lehet bőven hiányérzetünk, pedig az elmúlt években sem volt túl veretes a névsor. Mindössze 4-5 kiemelt összetett menő van közöttük, kiemelkedik a Tour de France címvédője, Geraint Thomas, de nem lehet elmenni szó nélkül Adam Yates és Enric Mas mellett sem. Ők hárman ott vannak a top favoritok között. Ahogyan a bevezetőben írtuk, nem kedvez annyira ez a verseny a hegyi és a háromhetes menőknek, mégis ők szokták nyerni. Primoz Roglic a címvédő, de ő a Giro d'Italiára koncentrál, szóval kihagyja a baszk kirándulást. 

Geraint Thomas. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com

Új bajnokot avatnak, mely számára nagyon fontos lesz, hogy már rögtön az első szakaszon jól teljesítsen, mert egy 11,3 km hosszú egyéni időfutamot kell majd teljesíteni. Ilyen rövid távon is össze lehet szedni egy olyan hátrányt, ami a győzelembe is kerülhet. Mi elsősorban a "prológgal" fogunk foglalkozni, mert fogadás szempontjából talán abban lehet a legnagyobb érték. A zumarragai időfutam nem túl hosszú, viszont van benne egy komolyabb emelkedő, mely 16%-os meredekségével sokakat megtréfálhat (igaz, csak 800 méter hosszú, de van 21%-os része is). 

Specialisták előnyben

Az emelkedő behatárolja az esélyesek névsorát is. A fogadóirodák az idényt kiválóan kezdő franciának adják a legtöbb sanszot a sikerre az első etapon. Julian Alaphilippe győzelme 4.50-es szorzóval kecsegtet. Ment ő már jól egyéni időfutamon, de komolyabb mezőnyben még sosem nyert (idei argentin sikere nem mérvadó). Formája alapján még lehetne ebben érték, de mikor vannak itt specialisták, akkor szerintem el kell engedni ezt az oddsot. Ami az időfutammenők mellett szól még, hogy a pálya technikás, szóval érdemes szétnézni azok között, akik rövidebb távon, jól mennek az úgynevezett falakra.

Fogadj kötésben akár 30%-s nyereménynövelővel


Három futball eseménnyel a fogadószelvényeden extra nyereményt nyerhetsz akár 1 500 000Ft értékben.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Rohan Dennis a regnáló világbajnok, formája egyelőre még gyenge, szóval reális a 7.00-es szorzója. Michal Kwiatkowski viszont a tavaszi egynaposokra készül, neki ez jó erőfelmérő lehet, szintén 4.50-es szorzóval rendelkezik. Idén a Paris-Nice kronóján jól ment, érdemes a sikerén elgondolkodni. Nagyobb szorzók esetében pedig a szám egyik specialistájára fogadhatunk (13.00). Ion Izagirre nyert már idén szakaszt, viszont formája ingadozó, de ő az egyheteseken parádés, ráadásul az ilyen kronók az ő szakterülete, plusz hazájában tekerhet (baszk versenyző). Érdekesség vele kapcsolatban, hogy az első szakasz helyszínétől mindössze 8-10 km-re született és nőtt fel, ismeri tehát a környéket.

Egymás ellen

Itt már jóval behatároltabbak a lehetőségek, de nagyobb az esély a sikeres fogadásra is. Enric Mas nagyot ment a Katalán körverseny utolsó etapján, de neki a hosszabb időfutamok fekszenek. Ellenfelének azt a Tadej Pogacart szánták, aki rögtön harmadik felnőtt versenyén már győzött, mindössze 20 évesen. Időfutamon is kiválóan megy, elgondolkoztató az 1.83-as szorzója. 

Találtunk még egy nagy szorzót, melyet viszont tényleg csak a nagyon bátraknak ajánlunk: Tony Martin előrébb végez, mint Jonathan Castroviejo. Az egykori német időfutam világbajnok az elmúlt években kicsit eltűnt. Megpróbálta átképezni magát klasszikus egynapos menőre, ami nem sikerült. Nyilatkozta is, hogy emiatt átalakult a testalkata is, formája sem volt az igazi. Tavaly nyáron végül csapatot váltott, ez pedig új lendületet adott a pályafutásának. A feltörekvő Jumbo-Vismánál ugyanis "visszaképzik" őt időfutamossá. Első kronóján rögtön harmadik lett Spanyolországban év elején. 

Messze még az út vége, de pozitívum, hogy ő is belátta, nem lesz pavés versenyző. Megváltoztatták a versenynaptárát is, érdemes lehet rá fogadni egy ilyen távon. Castroviejo ugyan kiváló versenyző, de alaphangon segítő, akinek most Thomasért és Kwiatkowskiért kell majd versenyeznie. Ettől függetlenül benne lehet egy jó eredmény a hétfői kronón (akár az is, hogy megnyeri), de ilyen oddson nehéz otthagyni a németet. Plusz információ, hogy idén a Jumbo-Visma versenyzői kiválóan mennek időfutamokon: két győzelem, ebből egyik egyéni, másik csapatként. 

Borítókép: David de la Cruz (Fotó: David MG/Shutterstock.com)

Számlanyitási ajánlat

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • 1. szakasz: Ion Izagirre dobogón végez
    4.00 Unibet
  • 1. szakasz: Tony Martin előrébb végez, mint Jonathan Castroviejo
    3.25 Bet365



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI 22.07 %

június

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

Számlanyitási ajánlat

  • Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát.

Bet365 útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Kerékpár

Pozzato hozzászólt
2019 jún 21. 09:48
Csalódás, gyakorlatilag 1-2 kivételtől eltekintve, nincsen olyan versenyző, aki jó formában lenne, klasszikus háromhetes menő és ne hajtotta volna magát szét a szezon korábbi részében.

Jakob Fuglsang óriási szezont csinált eddig, de félek, hogy harmadik hétre teljesen leereszt majd. Vincenzo Nibali most már bánhatja a Girót, mert ezen a Touron simán nyert volna (lehet mé
peshark hozzászólt
2019 jún 20. 20:16
Dumoulin SINCS.
Csapata közleményben tudatta, hogy nincs abban az állapotban, amit egy nagy körverseny megkövetel, így kénytelen kihagyni a Tour de France-t.
"Őrülten nehéz volt az elmúlt hónap, sok csalódást okozott a térdem állapota. A Giro d'Italián történtek után nagyon szerettem volna elindulni a Touron, de ezen a héten rájöttem: az állapotomat figyelve nin
Pozzato hozzászólt
2019 jún 20. 11:14
Egyre több forrás erősíti meg, hogy megint balhé van a Quick Step csapatánál. Az év elején még óriási volt az összhang, jöttek a győzelmek, egymást dicsérő interjúk.

Tegnap délután aztán egyre több oldalon jelent meg összhangban az hír, mely könnyedén lehet kacsa, de elfigyelve az elmúlt évek ilyen jellegű bringás pletykáit (Gavíria, Kittel stb.), általában valóssággá v

Kapcsolódó cikkek