Pályán a triplázást elérő Guardiola csapat, hosszú az idény, igazából egy első körös bukástól nem lesz semmi. Miért mondom ezt? Nehéz lesz egy előző idény után sikerorientálttá tenni a katalán mesternek a csapatot, miközben az ellenfél egy feltörekvő motivált kiscsapat. Vajon mire jutnak egymás ellen?

Triplázás után hova tovább?

Igazoltak ugyan a Manchester City együttesénél új játékosokat, de a taktika és felállás nagyot nem fog változni. Elől a minden helyzetet gólra váltó Erling Haaland, mögötte jön a megszokott középpályás sor, Bruyne, Silva és a partiállat módra bármikor váltani képes Grealish. Rodri gondoskodik a szűrésről, a védelem és középpálya összekötéséről és itt jön az újítás, egy igazolás. Kovacic jött a rendszerbe, meglátjuk hogy muzsikál, de Guardiola ritkán lő mellé, szóval tuti jó lesz.

A védelemben Akanji, Walker, Stones és Dias, meg nyilván a cserék, és a kapuban Ederson. Az a helyzet, hogy ez egy gépezet, megy előre, mindenen és mindenkin keresztül. Nehéz felvenni velük a versenyt, mert Guardiola tökéletesen kitalálta a dolgokat, ráadásul cseréi is elég minőségiek, szóval bármikor fel tudja rázni a csapatot. Azt hiszem teljesen simán kijelenthetjük, hogy az új idényben is a bajnoki cím legnagyobb esélyesei a manchesteriek.

Josep Guardiola - Manchester City 006
Josep Guardiola (Fotó: Christian Bertrand/Shutterstock.com)

Burnley egy régi ismerőssel

Vincent Kompany lejátszott 265 mérkőzést a Manchester City együttesében, és még a mostani ellenfél edzőjének, Pep Guardiolának is volt játékosa. Tőle sok minden tanulhatott, mert a Burnley sok passzos, labdabirtoklós játékkal nyerte meg a Championshipet az előző idényben. Számokra is vetítsük ezt le, mert domináns volt a fölény. 46 forduló alatt 101 pontot gyűjtöttek, 87 gólt szereztek és gond nélkül jutottak fel az élvonalba.

Nagyon összeállt a csapat, egyértelműen kilógott a másodosztályból, ez persze nem jelenti egyértelműen azt, hogy majd a Premier League sikereket hoz számukra. Hiszen egyből jön az arcul csapás, nem lesz náluk annyit a labda, mint korábban. Rögtön kapásból a nyitómeccsen megtapasztalják ezt az élményt, érdekes lesz látni, hogy Kompany mennyire tud alternatív taktikákat kitalálni.

Burnley - Manchester City fogadási ötletek

A bet365-nél a kínálatban egyértelmű esélyes a vendég csapat, a Manchester City győzelme 1.33-ért játszható. Viszont nagy összegben nem tennék rá, nem tartom value fogadásnak, mert a szezon elején járunk. Viszont a City ritkán hibázik, tényleg egy gépezet. Ezen túlmenően én inkább az underes irányba mennék, de mindenképp fontos szem előtt tartani, hogy augusztus van, idény eleje, tehát a fogadásainknál ne nyomjuk meg vastagra a ceruzát a tétezésnél.

augusztus 11., péntek

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 augusztus 8. 13:41 UTC.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Oleksandr Osipov/Shutterstock