Lewis Hamilton révén sokáig nem volt kérdés, hogy angol pilóta nyer Silverstone-ban. Annyira uralta a mezőnyt, hogy hazai közegben is többnyire felért a dobogó tetejére. Az utóbbi években aztán változott a helyzet, felmerül a kérdés, brit pilóta nyer a brit versenyen?

Silverstone sokáig Hamilton terepe volt

Nem említjük a Forma-1 fogadói útmutatónkban, de bizony van olyan speciális lehetőség, hogy képesek lesznek brit pilóták annyira gyorsak lenni, hogy valamelyikük hazai pályán nyerhessen. Ez a bet365-nél található, az Újévi speciálisak menüpont alatt.

Ha mondjuk 2015-öt írnánk, akkor nem lenne kérdés, hogy Lewis Hamilton fog nyerni, mert akkoriban nagyon ment neki és az autójának. 2014-től kezdve, egészen 2020-ig egyetlen kivétellel, mindig ő tudott nyerni Silverstone-ban. Világbajnoki címei is mutatják, akkoriban lehetett pályája csúcsán.

Aztán az utóbbi években, ahogy visszaesett a Mercedes, visszaesett Hamilton is. Ezzel aztán megnyílt az út olyan pilóták előtt, mint Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. Azt is jelenti mindez, hogy nem britek nyertek a brit versenyen.

Lewis Hamilton 002
Lewis Hamilton (Fotó: cristiano barni / Shutterstock.com)

Hamilton, Norris és Russell

Amennyiben elgondolkodunk a kínálaton, és agyalunk az esetleg győztes brit pilóta nevén, kapásból eszünkbe juthat, Hamilton! Annak ellenére hogy visszaesett az utóbbi években, a Mercedes azért mutatja jeleit a feltámadásnak. A tavalyi esztendőben többször is a második helyen végzett, Silverstone pedig harmadik hellyel zárult neki.

A korábbi többszörös bajnok összesítettben a 6. helyen végzett, mögötte a 7. pozíciót pedig Lando Norris foglalta el. Neki a brit versenyen a 6. helyet sikerült összehoznia, tehát akár mondhatjuk őt is esélyesnek idén. Más nagydíjon sem jött neki a győzelem egyébként a tavalyi esztendőben.

Mindenképp említsük meg George Russellt is, aki két eddig említett honfitársához képest jobban teljesített. A világbajnokságot a 4. helyen zárta, és többször is a dobogón végzett. A szezon végéhez közeledve pedig összejött neki a győzelem is, a Sao Paulói nagydíjon.

Lando Norris
Lando Norris. Fotó: LiveMedia/Shutterstock

Csak három pilóta a gáton

Ha úgy döntünk, hogy megpróbáljuk a bet365-nél ezt a fogadási lehetőséget, akkor lényegében három versenyzőre tippelünk, hogy nyerhetnek. Hamilton, Norris és Russell, mivel más angol nincs a 2023-as mezőnyben. Szorzók alapján egyébként a végső győzelemre leginkább Max Verstappen esélyes, kissé lemaradva követi őt Hamilton. Július 9-én lesz a verseny Silverstone-ban, a kínálat pedig március 3-ig érhető el.

Brit pilóta nyeri a brit nagydíjat 2023-ban:

Igen - 2.25  Nem - 1.57

Az írásban közölt szorzók a bet365-től származnak és 2023. január 11-én voltak érvényben 13:40-kor.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés