A francia bajnokság két csapata képviselteti magát az Euroligában, nem is akárhogyan! A Monaco a közvetlen élmezőny tagja, szeretnék ezt a helyüket megtartani, de az ASVEL borsot törne a riválisa orra alá. 

A Monaco kisebb válságban

November elején kezdett érződni, hogy kezd elfogyni a Monaco. Kétségtelen, óriási tempót diktáltak a francia bajnokságban és az Euroligában is, sokáig ez nem volt fenntartható. Ez a gyengébb teljesítmény összekapcsolható Mike James formahanyatlásával. Az amerikai légiós a francia bajnokságban produkált 0 pontos mérkőzést is, de az Euroligában is előfordult, hogy rajta ment el a győzelem. A legutóbbi Euroliga meccsüket ugyan megnyerték a Bayern ellen, de hazai pályán mindössze egyetlen ponttal. 

James most mérvadó volt a mérkőzésen, fontos szituációban szerzett pontot 1:43-mal a vége előtt, amivel 75-64-re módosult az állás. A hazai siker simának tűnt, majd jöttek a németek triplái, amivel egy perc alatt ledolgoztak 11 pontos hátrányt, utolsó támadásra 80-79-es állással érkeztek, de végül a Monaco, ha nehezen is, de megnyerte a mérkőzést. Az biztos, hogy még nincs minden rendben náluk, nem szoktak ekkora előnyt eladni. 

Az ASVEL bizonyíthat

A tavalyi francia bajnoki cím amolyan elégtétel volt az ASVEL számára, ugyanis Tony Parker (és családja) azért vették át a klub irányítását, hogy Franciaország legerősebb csapatát faragják belőlük. Aztán jött a Monaco, majd hirtelen mindenki a hercegségbeli klubról kezdett beszélni, mennyire jók, mekkora sikereket érnek az Euroligában. Ez továbbra is érvényes kettejük párharcára, hiszen a Monaco a nemzetközi kupában jó, addig az ASVEL hazai porondon. 

Ezért is lehet érdekes a francia derbi a sorozatban, ugyanis sosem lehet tudni pontosan, melyikük nyer. Akkor miért tippelnénk rá? Egyrészt azért, mert még az ASVEL három napot pihenhetett a meccs előtt, addig a Monaco csak egyet. A másik indok az összesített pontok. Mióta ilyen kiélezett a két klub versengése, azóta hét alkalommal haladták meg az irodák által megállapított 155,5 pontos határt az adott találkozón (kilenc meccsen). Mindegy, hogy Euroliga vagy LNB, dobópárbajt rendeznek. 

Kapcsolódó mérkőzések:

  • Asvel Lyon-Villeurbanne - AS Monaco Tippek

    155,5 pont felett
    Unibet
    1.91
  • ASVEL +6,5 ponttal + 148,5 pont felett
    Bet365
    2.05

Számlanyitási ajánlat

Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek. Feltételek, időhatárok és kivételek érvényesek.

Bet365 regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hirdetés