Erősen visszaesett ebben az idényben Jürgen Klopp gárdája, ezért nem érdemes hamis világban élniük a szurkolóknak. Ez nem egy rangadó, a Manchester United jelenleg más kategória.

Megalázó vereségek a Liverpoolnál

Ritkán szereznek a vendég csapatok 5 gólt az Anfielden, mutatja is a helyzetüket, hogy a Real Madridnak sikerült ez a bravúr néhány napja. Viniciusék kisegérként játszottak a Liverpool csapatával, két gólos hátrányból felállva a végén már akkor szereztek gólt, amikor csak akartak. Jürgen Klopp annyira tehetetlen volt, hogy már kínjában nevetni volt csak képes játékosainak produkcióján. Az egyéni hibákat és rossz formát jól jelzi, hogy magasabb xG-t elérve kaptak ki 5:2-re hazai pályán.

A legkomolyabb pofon mégis inkább máshol keresendő, a sokkal kevesebb pénzből gazdálkodó, sokkal kevesebbet érő kerettel játszó Brighton is oda-vissza verte a Liverpoolt. A teljes szégyent jelentő állapotig nem jutottak el, a maga alatt lévő Evertont, tehát a városi riválist azért le tudták győzni a Merseyside derbin, örültek is mintha világbajnokságot nyertek volna, és az idényben nagyon jól menő Newcastle együttesét is felülmúlták az elmúlt hetekben. Talán kezdik így a szezon végéhez közeledve megtalálni, mi a jó irány.

Jürgen Klopp 006
Jürgen Klopp talán megússza menesztés nélkül. Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com

Taktikus és egységes a Manchester United

Miközben a liverpooliak már pontosan tudják mi az a vereség, addig a Manchester Unitednek ilyenben nem volt része idén január és azt megelőzően tavaly november óta. Erik ten Hag nagyon jól keveri a kártyákat, az igazolások beválnak, a rotáció működik és a taktikai húzásai is ülnek. Ennek köszönhetően már trófeája is van a manchesteri alakulat élén, ráadásul a ligakupában elért siker után, az FA-kupában is menetelnek. Illetve az Európa-ligában kiütötték a Barcelona együttesét, szóval top formában vannak.

Mostanában overes fogadási lehetőségek kapcsán vettük elő a Manchester Unitedet, mert támadásban nagyon stabilan teljesítenek. Rendre megszerzik a két gólt, lényegében ellenféltől függetlenül, és ha gyengébb védelemmel futnak össze, akkor három találatig is eljutnak. Miközben persze kaphatnak is, tehát az overes opció jelenleg is működőképes lehet. A bet365-nél a legalább 3 gólt mindössze 1.66-ért kínálják, tehát a bukméker sem vár unalmas találkozót.Az Unibeten a legalább 3 gólt mindössze 1.64-ért kínálják, tehát a bukméker sem vár unalmas találkozót.

Liverpool - Manchester United mérkőzéstipp játék

A mérkőzéstipp játékba összesen 24 tipp érkezett be. Nem küldtél be tippet ebbe a játékba.

A verseny nyertese: sipull
A nyertes tipp: Cody Gakpo [Liverpool], 17'.
A tipp beküldésének időpontja: 2023 febr 28. 08:26.

A tippelés lezárult erre a mérkőzésre. Nyeremények és részvételi feltételek

Tippek megtekintése

Mire fogadjunk a Liverpool - Manchester United mérkőzésen?

Ha megnézzük a két csapat egymás elleni meccseit, akkor az imént említett over mindenképp jó megoldásnak látszik. Általában az egyik fél mindig megrúgja az ehhez szükséges gólok számát, de ha épp megismétlik a legutóbbi 2:1-es meccsüket, az is elég lehet. A győzelem kapcsán a jobb forma, jobb aktuális csapategység okán a Manchester United sikerére tippelnék inkább. Erre a szorzó egészen jó 2.80-as2.75-ös a kínálatban, miközben talán érdemes elgondolkodni Rashford eredményességén. Kiváló formában van, a legutóbb 8 meccsén 7-szer is betalált.

Amennyiben fogadnál a Liverpool - Manchester United mérkőzésre, a Betfairnél 400 forintos ingyenes fogadásban részesülhetsz.

március 05., vasárnap

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Jürgen Klopp. Fotó: lev radin/Shutterstock