Kínában több mint 300 millió ember sportfogad, kaszinózik vagy épp kártyázik, ennyi emberből pedig könnyen jutnak el sokan függőségig. Az ottani média egész egyszerűen háborúnak nevezi, a szerencsejáték elleni küzdelmet, és a harc során a függőség leküzdésére egészen változatos dolgokat vetnek be, néha például levágnak egy-egy kezet, mert ugyebár kéz nélkül nehéz kitölteni egy tippmixet is.

Sokkterápia

A módszert egy római elmegyógyintézetben találták fel még az 1930-as években, melynek lényege, hogy elektródákon keresztül, a kezelés alatt álló beteg halántékán keresztül elektromos impulzust vezetnek az agyba. A beavatkozás célja, az agy természetes kémiai egyensúlyának helyreállítása, egy kis finom árammal. Hatásfoka nem ismert, és a kínai nevelőtáborokban nem igazán foglalkoznak az előkészületekkel, ezért a rázkódás közben kiesnek például fogak, de legalább megmarad a kezük, nem úgy mint a kis Wangnak!

Kézlevágás

Nantong városában 2015 elején egy 19 éves kínai srác úgy próbálta leküzdeni az internetfüggőségét, hogy egész egyszerűen levágta a kezét. Nincs kéz, nincs kattintgatás, gondolhatta Wang Liang. Írt egy levelet, még az előtt, hogy a konyhakéssel megrövidítette a karját, aztán megszabadult kézfejétől, majd hívott egy taxit, amivel kórházba vitette magát. Visszavarrták a kezét, és a módszer hatékonyságát remekül mutatja, hogy a kicsi Wang becenévre hallgató férfi pár héttel később már újra csak az internet előtt ült egész nap.

Átnevelő tábor

A rend, szabályok és katonás fegyelem majd helyre rázza a fogadások során eltévelyedett kis buksidat! Kínában az ilyen táborokat oktatási programoknak nevezik, és a legfőbb tanár az erőszaktól való félelem. A szabályokat érdemes betartani, mert nem jó egy sötét kis szobában üldögélni, de a fegyőrök verésének sem örül senki. Az oktatási program végén megújult szerencsejátékos sorstársainknak annyira elmegy a kedve a fogadástól és kaszinótól, hogy többet nem kockáztatják a pénzüket holmi meccsre tippeléssel. Vagy félnek tőle, hogy visszakerülnek a táborba? Ki tudja.

Hacker felbérlése

Yu Qiang szerencsejáték-függő volt egyetemista évei alatt, ezért úgy döntött, hogy talál valami megoldást a leszokásra. Érdekes megoldásra jutott, alapított egy tech céget, melyet a függőségben szenvedő emerek rokonai felbérelhetnek, és ekkor Qiang profi hackerei akcióba lépnek. A szerencsejátékos számláját törlik, vagy épp elérhetetlenné teszik az addiktív személy számára, hogy a sportfogadó vagy kaszinók oldalát meg tudja nyitni. Qiang szerint ennyi nem elég, ezen a ponton szükség van valami pszichológiai segítségre is a család és szakember segítségével.

Irány a börtön!

Zang Yi sok időt töltött internetes kávézókban, mert otthon felesége és két gyermeke előtt nem akart online szerencsejátékokkal időzni. A rossz szokása nem csak rengeteg időt, hanem nagyon sok pénzt is felemésztett, munkáját is elveszítette, és adósságokba sodorta magát. Felesége már épp a válást fontolgatta, amikor Zangnak egészen kiváló ötlete támadt: kirabol egy nőt! A pénzből gyorsan törleszti adósságait, aztán a rendőrség miután elkapja, börtönbe kerül, és a rácsok leszoktatják a szerencsejátékról. A tervnek csak a második része valósult meg, Zang négy és fél évet töltött börtönben.

Túlzásba vitt sportfogadás, vedd észre a jeleket!

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés