Megint nyert valaki az alföldi településen egy milliós összeget pár ezer forintos téttel. Vajon ugyanaz a személy lenne? Hasonlóságok vannak, mindkétszer a V-sport fogadás segítségével aratták a sikert. Ráadásul szintén félidő és végeredmény fordítás volt a szelvényen, tehát ez valamiféle kidolgozott stratégia lehet Kemecsén!

Félidő és végeredmény fordítással a milliók felé

Arról számoltak be a Szerencsemix idei 67. számában, hogy az alföldi Kemecsén megint feladtak egy milliós nyereményt érő V-sport tippsort. Kötéstiltás miatt több szelvényt is jelent a dolog, illetve a tét is több részletből jött össze, de összességében elmondhatjuk, hogy 4960 forint volt a teljes tét, amivel sikerült nyernie 3 millió 472 ezer forintot. Hibás tippek is voltak, mégis nagyot tudott nyerni, a félidő és végeredmény fogadási típusnak köszönhetően.

A virtuális futball világában a Nottingham vezetett félidőben a Tottenham ellen, aztán végül vereséget szenvedett a második játékrészben. Hasonló módon történt fordítás a V-sport területén a Southampton - Liverpool mérkőzésen, csak sokkal nagyobb szorzón. Ezek a fordítások a valós labdarúgás területén is nagy oddsokat szoktak eredményezni.

Valami egyedi taktikára érezhettek rá az alföldi településen, hiszen nemrég ugyanígy V-sport szelvénnyel, és hasonló fordításra vonatkozó tippekkel Kemecsén szintén 3 milliót nyert valaki. Akkor egyébként az Aston Oroszlán teljesítményét játszották meg, és akkor is voltak hibás tippek. Kemecse lett a tippmix V-sport fogadások fővárosa kis országunkban! Azért mindig jobb ilyeneket olvasni, mint mikor milliós csalással kaparnak le sorsjegyeket sutyiban.

szelveny

Tippmix V-sport fogadások

Én személy szerint nem szeretem a V-sport fogadásokat, melyeket említünk a tippmix útmutató cikkünkben is. Lényegében olyan, mintha pirosra vagy feketére tennénk a pénzünket egy kaszinóban, hiszen minden eredmény, minden bajnokság számgenerátor alapján zajlik. Tehát hiába nézel formát, eredményeket, a következő meccs mindig valamilyen szinten random módon zajlik.

Nem egy hatalmas magyar újításról van egyébként szó, én már sok-sok éve kipróbáltam az Unibetnél és bet365-nél a szerencsejáték ezen egészen érdekes szegletét. Viszont nagyon úgy fest, hogy valaki erre az egészre valamiféle taktikát dolgozott ki, legalábbis a kemecsei sikerek erre utalnak. A nagy szorzók és kis tét az alapjait jelentik ennek a kemecsei stratégiának, amibe beleférnek a hibás tippek is.

Az ilyen milliós nyeremények kapcsán mindig megjelenek a kételkedők, főleg így hogy egy nem valós meccsre fogadva hoztak össze nagy kifizetést. Többször írták például a Sportfogadas.org különböző felületein, hogy látni akarják a valós szelvényt. Ez egy ilyen kiadványban, mint a Szerencsemix nem kivitelezhető, és jó eséllyel akkor sem hinnék el, ha mégis beraknák az újságba. Ezért aztán jön a kérdésünk, szerepelt már tippsorod a Szerencsemixben?

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés