World Tour: Érik a meglepetés

Nagy Bence
2019 ápr 20. 18:31
Szólj hozzá!

Kerékpár Alejandro Valverde World Tour Julian Alaphilippe

A holland egynapos, mely rendkívül impulzív, támadásra ösztökéli a versenyzőket, ahol sok esetben olyan nyer, akit nem tekintettünk favoritnak a verseny előtt. Idén is így lesz? 

Sagan megpróbálja

Ez eddig nem Peter Sagan éve. A tavalyi válása óta alig nyert szakaszt, nyilatkozatai alapján a felkészülése rendben volt, de sok hajrát eltaktikázik, emiatt nem jönnek a tőle megszokott sikerek. A macskaköves versenyeken hiába tekert sok esetben az első csoportban, ez összességében kevés volt a sikerhez. Versenyek végére mind fejben, mind fizikálisan elfogyott, mintha motiváltságából is veszített volna. Ebben segíthet az Amstel Gold Race, amin sosem tudott még nyerni, utoljára 2012-ben állt dobogón. 

Helyzet az, hogy nagyon kedvez az útvonal a háromszoros világbajnoknak, ahogyan a szorzója is a fogadónak. A győzelmére 13.00-as oddsot adnak, míg a dobogójával triplázhatunk (3.20). Elfigyelve a csapatát, egyikben sem látok akkora értéket. A Bora úgy tűnik, hogy nem bízta a véletlenre ezt a hollandiai utat, mivel Sagan mellett Konrad és Schachmann is a mezőnyben lesz. Utóbbi a baszk körön óriásit ment (három szakaszt nyert meg), ráadásul az ilyen dimbes-dombos egynaposok neki jobban kedveznek. 

Peter Sagan (Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com)

Ha a párosításokat nézzük, akkor a szlovák versenyzőt többféle opcióban is megtaláljuk: Michael Matthews ellenében 1.95-ért fogadhatunk rá, de az ausztrál versenyző a héten kiválóan ment egy belga egynaposon, illetve a katalán körön is jó eredményeket ért el (két szakaszgyőzelem). Ahol viszont meggyőzött arról, hogy helye lehet akár a dobogón is (4.00), az a Flandriai körverseny volt. Élete első Flandriája volt, mégis 6. helyen jött meg, bírta az emelkedőket, szóval inkább rá fogadnék Sagan ellenében (1.75). 

Greg van Avermaet ellenében nagy meglepetésre favorit Sagan, de itt inkább a belgára való fogadásban lehet érték (2.10). Avermaet a Flandria után nagyon csalódott volt, de az látszott rajta, hogy formája rendben van, sokszor ment már az Amstel Gold Race-en, nem lenne meglepő tőle egy újabb top10-es helyezés. Nagyobb érték van azonban a Roubaix győztesének, Philippe Gilbertnek a szorzójában, rá is 2.10-et adnak Sagan ellenében. Végül, de nem utolsó sorban, Schachmann szorzója csak 1.90, de lehet egy kedvező csapatutasítás esetén Sagan odáig jut, hogy majd a csapattársát kell segítenie, hogy jobb helyen végezzen. 

Leigázza a mezőnyt?

Mathieu van der Poel jött, látott és győzött. Legalábbis eddig és egyértelműen a mezőny legerősebb versenyzője a 24 éves kora ellenére. Egy kis kontinentális csapatban teker, akik 2022-ig kötöttek vele szerződést (csapat teljes költségvetésének közel egynegyedét teszi ki a holland bringás bére), aki le akar rá csapni, annak borsos árat kell érte fizetnie, de megéri. Támad szinte minden versenyen, végig a mezőny elején teker, borzalmasan erős. 

Ha elsőre meglepőnek is tűnhet, de ő a verseny legnagyobb esélyese az irodák szerint (4.25), dobogójára pedig 1.95-ös szorzót kínálnak, ami nagyon kevés. A holland tehetségnek teljesen mindegy, hogy milyen pozícióból kezdi meg a sprintet, leveri Alaphilippe-t vagy épp Matthews-t is, pedig papíron a két rutinos versenyző gyorsabb nála. Van viszont egy tényező, ami gátat szabhat a győzelmének, ez pedig a képzettsége.

Sokak szerint az egyik legjobb bringakezelésben, de ennek épp az ellenkezőjét mutatta meg a Flandrián. Több alkalommal is a versenyzőtársaira veszélyes manővereket csinált, saját hibájából volt defektje is, szóval a fiatalos hév viszi őt előre. Taktikailag sem tartom még annyira érettnek, inkább a nyers erő és a cyclocross-os múlt az, ami a legjobbak közé sorolja. Kockázatos tippel, de épp ellene fogadnánk, mégpedig a már említett Matthews-t preferálva. Győzelmeit eddig olyan versenyeken aratta, ahol kevesebb volt az össztáv 200 kilométernél, míg az Amstelen 265 vár rá. 

Pénzvisszatérítés büntetők esetén

Fogadj az Unibeten a Premier League mérkőzéseire és ha vesztes lesz szelvényed, de a meccsen büntetőt ítéltek, téted visszatérítik maximum 30 000Ft értékben.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Michael Matthews előrébb végez, mint Mathieu van der Poel
    2.55 Unibet



Hozzászólások


Szólj hozzá fórumtagként

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI 6.57 %

május

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

Pénzvisszatérítés büntetők esetén

  • Fogadj az Unibeten a Premier League mérkőzéseire és ha vesztes lesz szelvényed, de a meccsen büntetőt ítéltek, téted visszatérítik maximum 30 000Ft értékben.

Unibet útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Kerékpár

Pozzato hozzászólt
Tegnap, 17:31
Nibali.. ez egy ótvar teljesítmény volt. Pozzovivo megtett neki mindent, de látható volt, hogy egyedül fogalma se volt, mit csináljon a szlovénnal. Roglic tette rá a kereket folyton, Nibali meg ilyen félkész támadásokat intézett ellene. Nem tudom, hogyan akar így versenyt nyerni, mert ez egy olyan szakasz volt, ahol fogható lett volna Primoz. Aki akart, az gyakorlatilag otthagyta ő
SPF Előzetes hozzászólt
Tegnap, 10:03
Giro d'Italia: Egy igazi erőpróba

Végre, jönnek a hegyek és a folyamatos támadások! Olvasd tovább

Pozzato hozzászólt
2019 máj 20. 09:32
Olvastam pár magyar felületen, hogy ezt nem lehet majd bírni, amit a szlovén ment tavasszal. Nekem is ez az aggályom, de kicsit kutakodtam az emlékeim és a statisztikák között.

Chris Froome (2013): Tour of Oman (1. hely), Tirreno - Adriatico (2. hely), Critérium International (1. hely), Tour de Romandie (1. hely), Critérium du Dauphiné (1. hely) > Tour de F

Kapcsolódó cikkek