Hasznos tanácsok, észrevételek a kiemelt flat lóversenyekhez

2019 márc 22. 14:09
Szólj hozzá!

Lovi fogadások Flat verseny

A megfelelő korosztály

Ami a korosztályokat illeti, a kétévesek gyakorlatilag az egész szezonban külön versenyeznek. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ez a legrizikósabb, legkiszámíthatatlanabb évjárat, ezeknél fordul elő például, hogy a lovak egyetlen verseny után máris Group mezőnyben találják magukat. Nagyon kivételes alkalmakkor rakok csak olyan lóra, amelyiknek csak egy futása van. Többször voltam velük úgy, hogy hagyom a fenébe őket, de ahogy egyre több információm lett, egyre inkább stabilabbá váltak a fogadásaim rájuk is. Viszont még mindig előfordul egy-egy olyan nap, mikor az égvilágon semmi tippem nem jön, így nem árt velük óvatosnak lenni. Érdemes inkább a jobb értékeket, magasabb oddsokat preferálni. A három és négyéves favoritokra lehet a leginkább alapozni, jók az ötévesek is, de ennél öregebb lovaknál már rezeg a léc, egyre ritkábban képesek átmenteni a formájukat egy-egy versenyről a következőkre. Vagyis, ha egy 3, 4 éves, és egy 5 évnél öregebb, formában lévő ló között nem tudsz dönteni, mert mindketten hasonlót futottak, mindig válaszd a fiatalabbat.

A pihenés a siker kulcsa lehet

Mondják, hogy az idő pénz, ami a lóversenyre is igaz. Minél régebben nem versenyzett egy négylábú, annál rizikósabb lesz rá a fogadás. Úgy tíz hónapnyi kihagyás fölött már kétszer is meggondolom, hogy tegyek-e rá, még akkor is, ha minden tekintetben ő lenne a legjobb választás, főleg, ha még alacsonyabb oddsot is kínálnak rá. Ugyanez igaz akkor is, ha mindössze néhány napja futott a ló. Kiemelt futamoknál szüksége van a versenyzőnek regenerálódásra, legalábbis a statisztika ezt mutatja. Én tíz napnál húztam meg a határt, ez a minimális szünet nálam. Elvétve akad csak olyan telivér, amelyik egy hét után ismét ugyanazt tudja nyújtani a kipihentebb riválisaival szemben. Tény, hogy ezzel azért a trénerek is tisztában vannak.

Azok a plusz kilók

A plusz súlyok komolyan befolyásolják az eredményt. A kancák mindig kevesebbet cipelnek, mint a mének, vagy heréltek, és a fiatalabb lovaknak is jár a súlykedvezmény. Ezek rendben vannak, ezekkel nem kell törődni. A problémát az jelenti, ha győzelem miatt kap extra kilókat a ló. Egyedül a Gr1 kategória mentes ettől. Általában Gr2-n azok kapnak, akik Gr1-et, vagy Gr2-t nyertek, Gr3-on akik Gr3-at, Gr2-t, Gr1-et, és így tovább. Nem mindig egyszerű rájönni, hogy ki visz plusz súlyt e miatt. Talán a legjobb módja, ha megnézzük a verseny leírásában a Racingposton, hogy mi miatt jár a büntetés, majd megjelenítjük a lovak elmúlt versenyeit (show recent form), és ott rálátást kapunk, hogy van-e plusz kilót érdemlő eredménye. Ezek az eredmények mindig időhöz vannak kötve. Például kiírják, hogy 2016 május 1-től aki Gr3-t nyert, az +3 fontot kap. A tapasztalatom az, hogy egyetlen korosztály képes a büntetések ellenére is nyerni kiemelt futamokon, mégpedig a négyévesek!

A ló aktuális formája a lényeg

Számít, hogy ki a ló trénere, ki a zsokéja, van mindegyikről annyi statisztika, amibe bele lehet fulladni, de összességében azért mégiscsak a lovon fog múlni a dolog. Az számít, hogy a ló eddig mit tett le az asztalra, milyen formában van. Erre lehet alapozni a leginkább. Az, hogy egy ló fél évvel, és tíz futammal ezelőtt mit csinált, nem igazán mérvadó. Ilyen lovakra fogadni nagyságrendekkel megnöveli a varianciát. Egy futam gyenge eredménnyel még belefér, így én általában az utóbbi két futását nézem komolyabban a négylábúnak. Tény, hogy a legtöbb esetben olyanok fognak elsőként célba érni, akik az utolsó két versenyükön is ott voltak az első két-három hely valamelyikén.

A szenzációs, veretlenként visszavonuló Frankel legsimább győzelme a 2012-es Royal Ascot-on:

A méret a lényeg

Fiatalabb lovaknál, kettő és hároméveseknél oda kell figyelni arra, hogy milyen távokon indították eddig. Az év első felében történik meg leginkább, hogy több furlonggal hosszabb futamokon állnak rajthoz, mint amihez addig közük volt. Mondjuk mérföldről 10 furlongra, vagy akár 1,5 mérföldre is váltanak. A pedigréből persze ki lehet sakkozni, hogy a lónak be fog-e jönni az ismeretlen távolság, de a legjobban akkor jársz, ha ezekre nem fogadsz, mert szinte mindig a távon tapasztaltabbaknál van az előny.

Az esélytelenek is nyerhetnek ebben a sportban

Érték, vagy nem érték? Ez is sok mindentől függ. Ugye, minél többen állnak rajtgépbe, annál nagyobb az esélye, hogy lesz egy underdog, aki meglepetést csinál. Nem mindegy, hogy mennyire van együtt a mezőny, nem elsősorban az oddsok, hanem az elért eredmények, formában lévő lovak alapján. Az biztos, hogy legyen akármilyen egyértelmű favorit, én nem ajánlom, hogy 2,50-es odds alatt tétre fogadj.

A lovak értékelése

Minden ló, amelyik már legalább egy versenyen elindult, értékelve van, méghozzá pontszámokkal (képességszám). Az alap az Official Rating, de a Racingpostnak, és a Timeformnak is van külön pontozása, amik előfizetési díj után érhetőek el. Ha egy ló, amelyik értékelése az adott futamon ott van a legjobbak között, jó formában van, jó rá az odds, és nincs vele a fentebb felsoroltak alapján gond, akkor az a ló  igen jó eséllyel pályázik a győzelemre!

Szerző: secretariat




Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

1. gólszerző győztesre/helyre

  • Fogadjon a bet365 1. gólszerző Győztesre/Helyre piacán bármely mérkőzésen, és ha játékosa bármikor gólt szerez a mérkőzés folyamán, a bet365 fizet Önnek!

Bet365 útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Előzetesek