Az Inter és a Juventus két patinás klub Olaszországban, kettejük rangadója hozta a legtöbb olasz mérkőzést, összességében már meghaladtuk a 200 Derby d'Italiát, lassan közelítünk a 300. találkozóhoz. Két klub, amely meghatározta a Serie A-t az elmúlt évtizedekben, akik több Coppa Italia döntőt is játszottak egymás ellen, ráadásul ez a rangadó nem szimpla Inter és Juventus közötti ellentét, hanem városok közötti politikai és gazdasági rivalizálás is. 

2023 márc 19. 20:45 Közvetítés: Bet365

A legnagyobb olasz rangadó

Ha Olaszország és derbik, akkor mindenkinek a Milan - Inter ugrik be elsőként, esetleg a Lazio - Roma vagy a Juventus - Torino, pedig valójában az Inter - Juventus az egyik legöregebb rangadó, amely ráadásul a legtöbb mérkőzést tudhatja maga mögött. Az egész nem sokkal az Inter megalakulása után kezdődött, ugyanis a Juventust még 1897-ben megalapították, míg a milánói egyesületet 1908-ban, az első rangadóra pedig 1909-ben került sor, abban a szezonban pedig már meg is nyerte első olasz bajnoki címét az Inter. 

Az első egymás elleni meccsüket a Juventus nyerte 2-0-ra, de a legnagyobb győzelmek is a torinóiakhoz köthetők, akik 9-1-re ütötték ki a riválist. Az igazi rivalizálás az 1930-as években kezdődött, amikor egymással és a Bolognával küzdöttek az olasz bajnoki címekért. A fasizmus alatt a Juventus négy, míg az Inter három Scudettót nyert, míg a II. világháború utáni években elsősorban Juventus dominancia volt felfedezhető. Ebben az időszakban olyan klasszisok alkották a Juventus keretét, mint Omar Sívori, John Charles vagy Giampiero Boniperti. 

Derby d'Italia: A rangadó elnevezése a 20. század legbefolyásosabb olasz újságírójához, Gianni Brerához köthető. Jellemezni próbálta két különböző régió (és város) konfrontációját, mind gazdasági, mind politikai szempontból. A kifejezést 1967-ben alkotta meg, azóta is így hivatkoznak az Inter - Juventus rangadóra, mert úgy vélte, ez az ország két legnagyobb múlttal rendelkező csapata és a jelenben is ők a legjobbak. 

A Grande Inter időszak

Egy argentin edző érkezése viszont mindent megváltoztatott Milánóban, ugyanis Helenio Herrera lett a klub edzője, ekkorra datálható a Grande Inter időszaka, akik akkoriban az olasz bajnokság mellett az európai kupaporondon is uralkodtak. Ezzel párhuzamosan Torinóba is megérkezett egy dél-amerikai szakvezető, szintén Herrera vezetéknévvel, de őt Heribertónak hívták és a Juventus edzője lett. Ez volt a második aranykorszaka a két klub csatározásainak, ahol a két megosztó szakvezető egymást akarta felülmúlni. 

HH vs HH2: Az argentin Helenio Herrera (Inter) és a paraguayi Heriberto Herrera (Juventus), két edző, akik merőben különböztek egymástól és mégis nagyon hasonlítottak. Egyértelműen Helenio volt az ismertebb kettejük közül, aki egy eléggé impulzív személyiség volt, míg Heriberto egy jóval kimértebb típus. Utóbbi gyakorlatilag feledésbe merült (nem véletlenül kapta a HH2 becenevet sem). Mindenki Helenio Herrera defenzív játékára emlékszik, de Heribertóhoz képest még az is felüdülés volt, ugyanis a Juventus védelme még szilárdabb volt, még kevésbé törekedtek a gólszerzésre, mint az Inter játékosai. Heriberto rendkívül makacs volt, olyan edző, aki elüldözte a tehetséges játékosokat a csapattól, ugyanis csak a rendszer sikerében hitt, nem az egyéni képességekben. 

A Juventus és Trapattoni

Az 1972-es BEK-döntőt elbukta az Inter, így nem lett meg a harmadik győzelmük a sorozatban, ráadásul a klubnál kisebb hanyatlás volt, miközben a Juventushoz megérkezett egy bizonyos Giovanni Trapattoni, akivel 10 év alatt minden létező trófeát megnyert a gárda, BEK-től kezdve, KEK és UEFA-kupán keresztül, olasz bajnokságot és kupát is. Uralták az olasz ligát, tizenöt év alatt kilenc bajnoki címet nyertek, olyan klasszisok játszottak a keretben, mint Michel Platini és Paolo Rossi. 

Európa csúcsán

A '80-as évek második felében viszont már a Milan és a Napoli uralkodott a Seria A-ban, de a '90-es évekre az Inter megpróbálta velük felvenni a versenyt és a Juventus sem akart lemaradni. Érdekesség, hogy míg az Inter ugyan nem remekelt a német sztárjai ellenére sem az olasz bajnokságban - mindössze egyetlen bajnoki cím 23 év alatt -, addig az UEFA-kupában háromszor nyertek! A Juventus sem tétlenkedett, a '90-es évek második felére Olaszország legerősebb csapata lett újból, miközben BL-t nyertek. 

A Juventus hihetetlen sorozata épp a BL-győzelmet követő évben kezdődött, amikor elveszítették a finálét a Dortmunddal szemben - miközben a Schalke az Intert verte az UEFA-kupadöntőben -, innentől számítva még négy BL-döntőt veszítettek. Összességében a hét elveszített fináléjukkal rekorderek. A két olasz klub nemzetközi sikerei viszont kevesek voltak ahhoz, hogy fellángoljon az ellentét köztük. Ehhez a Calciopoli kellett, amelyben a Juventust visszasorolták a második vonalba.

Az Inter kihasználta a Juventus csapatát ért retorziókat - miközben több klub is érintett volt az olasz bundabotrányban, leginkább a torinóiakat büntették meg -, Milánóban összerakták Olaszország, illetve Európa legjobb csapatát, amiben hathatósan közreműködött José Mourinho. Több, mint harminc év elteltével nyert újra Bajnokok Ligáját az Inter, sokan az akkori csapatot a Helenio Herrera-féle aranykorszakhoz mérték, mind játékstílusban, mind pályán és azon kívüli viselkedésben. 

A Juventus azonban nem adta fel, köszönhetően olyan edzőnek, mint Antonio Conte, akivel stabilizálódott a csapat helyzete az olasz élvonalban. Zsinórban három bajnoki címet nyertek az olasz szakemberrel, megalapoztak egy majd tíz éves uralkodást, végül a hőn áhított BL-győzelem nem jött össze, de akkoriban a Juventus volt az olasz liga magasan legjobb csapata, míg az Inter csak kereste önmagát. A szerepek azóta újból felcserélődtek, köszönhetően a rossz befektetéseknek és egy botránynak. 

Újabb botrány árnyékában a Juventus

Az elmúlt hónapok a Juventus botrányáról szóltak, megint komoly büntetést kapott a klub: egyelőre csak pontlevonás, amely gyakorlatilag elvágta az esélyüket a bajnoki címtől és a dobogós helyektől. Nem meglepő módon, megint az Inter használta ki ezt a legjobban, akik második helyen állnak jelenleg a bajnokságban (50 ponttal, míg a Juventusnak 38 pontja van a 15 pontos levonás után). 

Ezért is lehet most ez egy újabb feszült meccs a két klub között, miközben mindketten még versenyben vannak a nemzetközi kupákban. Az Inter a BL, míg a Juventus az EL-negyeddöntőre készülhet, ráadásul mindketten favoritok az elődöntőbe jutásra. A formákat tekintve viszont a Juventus a meggyőzőbb, olyan klasszissal, mint Ángel Di María, esélyük van még idegenben is a győzelemre. 

  • Inter - Juventus tipp

    Juventus DNB-vel
    Unibet
    2.70

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés