Érdekes párosítás, a hangosabb és híresebb talán a kihívó, miközben a bajnok sem ma kezdte, és esélyesebb. Ami biztos, hogy nagy vérengzés nem lesz, mert ezek a srácok nem erről híresek, szóval gyerekbarát összecsapás lesz. Nem kell cenzúrázni semmit, overezni fogom a meneteket. Szerinted jó ötlet?

Henry Cejudo kiharcolta a címmeccset

Sokáig üzengetett, tárgyalgatott Henry Cejudo, hogy címért mehessen, de nem igazán reagált erre a törekvésre Dana White. Ezért aztán a bunyós fogta magát és visszavonult, azzal a feltétellel, hogy csak bajnok ellen tér vissza. Két súlycsoportban is sikerült címet nyernie Triple C-nek, meg is védte a címeket, szóval egy kisebb elit klub tagjaként igazából visszavonulva is szép múltja lehetett volna. Alexander Volkanovskira fájt a foga sokáig, üzengetett neki szép számmal, jó persze még a szétszteroidozott, szétkokózott Conor McGregort is kihívta.

Volkanovski végül is nem jött neki végül össze, viszont Aljamain Sterling elleni mérkőzés igen. Dupla súlycsoportos bajnokként hagyta ott a UFC-t, és ritkán maradnak a csúcson abba az ilyen bunyós karrierek. 2020 óta nem meccselt, ez nagyon fontos momentum úgy gondolom, közben egyébként felesége lett, gyereke született, edzőnek is állt, szóval nem unatkozott. Ennek így nem sok értelme lesz azt gondolom, és hihetnénk akár még azt, hogy majd pont emiatt ér véget idő előtt az összecsapás.

Cringe Király és az új csendesebb király

Henry Cejudo valahogy a tudásán túl, amit tükröz a birkózó olimpiai bajnoki cím, a dupla UFC-öv, valahogy több akart lenni. Ki akart tűnni és egy ponton kinevezte saját magát Cringe Királynak. Egy rakás értelmetlen és valóban cringe, tehát gáz dolgot csinált. Például feleségül kérte ellenfeleit, vagy műkígyót vitt a mérlegelésre, de még ellenfele arcával ellátott párnát is rugdosott. Szóval mindent megtett a címlapokért, nem volt elég a tudása. Ebből a szempontból most más típusú ellenfele lesz.

Aljamain Sterling is inkább földön harcol, szeret birkózni. Nem jutott olyan magas szintre, mint Cejudo, de egyetemi vonalon egész jól mozgott. Győzelmeinek nagy része is pontosan emiatt jött a UFC-ben, és ezzel eljutottunk oda, hogy bizony ebből a párosításból lehet egy rém unalmas meccs. Igazi ütőerők nincsenek egyik oldalon sem, ettől persze lehet KO ütés után bármikor, de alapvetően ez a felállás. Gyűrni fogják egymást a földön, keresni a fogást, a lehetőséget fojtásokra vagy épp pontot érő megmozdulásokra. Nehéz ilyenkor a küzdősportokra történő fogadás, mert olyan ez, mint fociban egy unalmas 0:0-s eredmény.

Földön lesznek, de önszántukból

Amikor mindkét bunyós úgy dönt, hogy földre megy, akkor abból ritkán van gyors befejezés. Nem várhatunk első 5 másodperces repülő térdrúgást, semmi hasonlót. Ezért aztán az Unibet kínálatában a mérkőzés győztesére nem is tippelnék, bár a kihagyás miatt inkább hajlok Sterling sikere felé. Hanem mondjuk a pénzem 3.5 menetnél többre tenném, mert addig könnyen elbirkózhatnak egymással a földön.

május 07., vasárnap

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Parilov / Shutterstock.com