Legendák szerint az írek annyira nem voltak jók labdarúgásban, miközben az angolok igen, hogy inkább feltaláltak maguknak egy saját sportágat. Ránézésre hasonlít a focira, még a nevében is benne, de nagyon más történik a pályán. Ismerkedjünk meg kicsit az írek egyik legnépszerűbb időtöltésével!

Szarvai vannak a kapunak?

Füves pályán játsszák, melynek maximális méreteit lent a képen láthatjátok. A vonalak is meglehetősen furcsák így elsőre, de valami nincs rendben azzal a kapuval sem, ami az európai és amerikai foci ötvözetét képviseli. Ha a labda a hálóban köt ki, akkor három pontot szerez a támadó csapat, ha a két oszlop között, a keresztrúd felett repül át, akkor pedig egy pontot kapnak. A csapatok 15 fősek, és ugyanennyi, vagy akár több cserejátékos ül a padon, viszont csak 5-öt lehet cserélni. A játékidő kétszer 30 perc, míg a magasabb osztályú bajnokságokban előfordulnak 35 perces játékrészek is. Nem tudom érződik-e, de próbálom az egyszerűbb részeit elmondani először a dolognak. Kerek bőrlabdát használnak, ami nem annyira focis elem, sokkal inkább hasonlít egy röplabdára, hiszen hosszú panelekből épül fel.

Kelta foci 002

A labda továbbítása kézzel-lábbal

A kézzel szerzett gól szabálytalan, lábbal kell a kapuba juttatni a labdát, de addig eljutni többféle módon is lehet. Földről vagy kézből előre rúgva a társaknak, de kézben tartott labdával is lehet négy lépést megtenni, aztán passzolni kell, vagy tovább is lehet haladni vele, ha lepattintják a földre, vagy leejtik a labukra. Ezt nevezik szólózásnak, melynél a játékos négy lépésenként pattogtat. Erre is vannak szabályok, például kétszer egymás után nem pattinthatja a földre. A passzolás sem megy csak úgy, ahogy elképzelnéd elsőre. Kézzel kell a társnak odaütni, illetve dobni is lehet, de csak hátrafelé. Az ütős esernyőcsel, aminek nagyon király neve lehetne a különböző videók és cikkek címében, sajnos szabálytalan, tehát nem lehet átütni az ellenfél felett a labdát, és újra elkapni.

Pont és gól, neked mindegy, nekik nem

Az eredmény vezetésébe is visznek egy csavart, mert külön vezetik a hálóba rúgott 1 pontot érő gólt, és a rúdak között belőtt 3 pontosat. A fenti gifen például 8:3-ra vezet a hazai csapat, de ez 1-07 : 0-03 formában jelenik meg. Szóval a felszínt karcolgatjuk, a játék teljes ismertetésére most nem kerül sor, nagyon sok elemet tartalmaz. Akinek ennyi után megtetszett az írek egyik legnépszerűbb sportja, az úgyis elmélyül a témában. Én nem valószínű, hogy így teszek, mert például a négy lépés szabály számomra zavaró, és folyton érdekelne, hogy ezt ki számolja? A bíró erre is tud figyelni? Mellesleg bíróból nyolc is van, egy játékvezető, két vonalbíró, négy döntőbíró és egy tartalék is segíti a többiek munkáját.

Nem ismerjük teljesen, de fogadjunk rá!

Amikor egy ilyen egyedi sportról írok, akkor kis összeggel mindig fogadok rá. Ha te is szeretnél tippelni az írek focijára, akkor a bet365-nél vagy épp az Unibetnél is megteheted ezt. Szeretik az Egyéb sportok fül alá rejteni. Jelenleg egy utánpótlás bajnokság döntőjére lehet fogadni, melyet négy régiós verseny előzött meg. Ezeknek a győztesei jutottak az All Ireland Under 21 Championship fináléjába. Most szombaton játszanak két elődöntőt, majd két hét múlva kerül sor a döntőre. Angolul tudók részletes meccs összefoglalókat olvashatnak a hivatalos oldalon, a korábbi eredményeket pedig akár a torna Wikipédia oldalán is meg lehet nézni.

További kevésbé ismert sportok:

Bandy: Valahol a foci és jégkorong között

Netball: Három másodperced van passzolni

Ausztrál foci: A legizgalmasabb foci